Ivánka Csaba-díj

Őze Áron színművész nyerte el az idei Ivánka Csaba -díjat, tragédiában, komédiában, vígjátéki és zenés színpadi szerepekben egyaránt hiteles, intuitív alakításaiért, A CELLA című legendás előadás rendezéséért, - elhivatott, emberi fedezettel megalapozott, művészi és tanári munkájának elismeréseként. Ivánka Csaba (1948-1996) a Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt nagytehetségű színész-rendezője volt. Az Ő emlékét őrzi ez az egyre rangosabb elismerés, amelyet korábban Szakácsi Sándor, Csernus Mariann, Mihályfi Balázs, Bubik istván, Végh Péter, Kézdy György, Kubik Anna, Kováts Adél, színművészek és Fekete Mari zenei vezető nyertek el.

2

A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést - Pusztai Ágoston szobrászművész alkotását - idén a Magyar Színház évadnyitó társulati ülésén, 2009. szeptember 7-én, KUBIK ANNA adta át.

ŐZE ÁRON (Budapest 1970. szeptember 5.) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1993-ban végzett Iglódi István tanítványaként. 1992-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1998-tól több évig szabadfoglalkozású színészként dolgozott. 2000-től visszatért korábbi társulatához, s ma a Pesti Magyar Színház társulatának egyik legsokoldalúbb, a színházban folyó alkotó munkát mindenek fölé helyező, vezető művésze. - Színészi munkája mellett igen jelentős a Pesti Magyar Színiakadémián 2002-től folytatott művésztanári munkája, s az utóbbi években több sikeres előadás rendezőjeként is bemutatkozott.

TARTUFFE-CD_027
Tartuffe

Idei díjazottunk pályájának kezdetén tehát egy társulatban dolgozott Ivánka Csabával a régi Nemzeti Színházban, s több nagysikerű produkcióban, a Csíksomlyói Passió legendás előadásában, Kerényi Imre rendezésében, - majd az Iglódi István által rendezett Szentivánéji álom előadásában is együtt játszottak. Ivánka Csaba később is figyelemmel kísérte Őze Áron pályáját, s több rendezésében is vezető szerepet osztott rá, például Tamási Áron: Tündöklő Jeromos című színjátékában, majd Shakespeare Othello című drámájában.

Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Mások mellett játszott: Iglódi István, Sík Ferenc, Kerényi Imre, Ivánka Csaba, Mensáros László, Kozák András, Csiszár Imre, Bodolay Géza, Csizmadia Tibor, Ács János, Ricard Salvat, Gaál Erzsébet, Árkosi Árpád, Szergej Maszlobojscsikov, Bruck János, Pozsgai Zsolt, Pinczés István, Guelmino Sándor rendezéseiben.

hztznz_001
Háztűznéző

Legfontosabb alakításai: CHERUBIN, (Beaumarchais: Figaró házassága), PUCK (Shakespeare: Szentivánéji álom), GEORGE GIBBS (Wilder: A mi kis városunk), AZ IFJÚ HENRIK (Füst Milán: IV. Henrik király), SÁSKA GÁSPÁR (Tamási Áron: Tündöklő Jeromos), RODRIGO (Shakespeare: Othello), CSACSINSZKY PALI (Szép Ernő: Lila ákác), ORSEOLÓ PÉTER (Poszgai: Boldog Asztrik küldetése), SOCINO (Páskándi: Vendégség), PLUMPUDDING (Huszka-Martos: Bob herceg), FABRIZIO (Goldoni: Mirandolina), KAFKA (Bennet: Kaffka Farka), ARTHUR RIMBAUD (Pozsgai: Arthur és Paul), KLITANDER (Moliere: Tudós nők), ARTHUR (Mrozek: Tango), BALLA PÉTER (Tamási: Vitéz lélek), LAJOS, A NAPKIRÁLY (Nick Dear: Hatalom), BÉLA HERCEG (Pozsgai: Szeretlek fény), BOLHA KUTYA (Tamási: Ábel), DR. CARRASCO (Leigh-Darion: La Mancha lovagja), ALFONZ (Füst: Máli néni), JANUS (Poszgai Zsolt: Janus), ANUCSKIN (Gogol: Háztűznéző).

Rendezései: Csengey Dénes: A CELLA, Pozsgai Zsolt: RAZZIA, Fráter Zoltán: ÉDES RÓZÁM!, Örkény István: MACSKAJÁTÉK. Rendezései közül kiemelkedő művészi és emberi helytállásról tanúskodó munkája, a SZAKÁCSI SÁNDOR utolsó, megrendítő alakítására lehetőséget teremtő A CELLA, amelynek hihetetlen nehéz körülmények között történő megszületése után, méltó utóéletéről is gondoskodott.

A_CELLA-nagy_013
A cella

Legfontosabb filmszerepeit Szász János, Sára Sándor, Vámos Zoltán, Zilahy Tamás, Balogh Zsolt, Bereczki Csaba, Koltai Lajos, Mészáros Márta, Pozsgai Zsolt rendezéseiben alakította. Játszott többek között a SZÉDÜLÉS, a KÖNYÖRTELEN IDŐK, a JÁGÓK, az EGY DIÁKTÜZÉR NAPLÓJA, az ÖREGBERÉNY, a KISVÁROS, A KÉT BOLYAI - VARIÁCIÓK EGY DRÁMÁRA, a TEMETETLEN HALOTT, a SORSTALANSÁG, a CSENDKÚT című produkciókban. Bemutatás előtt áll Zsolnay Vilmos életéről forgatott, A FÖLD SZERETŐJE című filmje.


További információk:

- Magyar Színház
- Ivánka Csaba Alapítvány honlapja

 

dij1

süti beállítások módosítása