Új Színházi Rezervátum

Ismét rendkívül színes programkavalkáddal készül az Új Színház társulata a szombaton rendezendő Színházi Évadnyitó Fesztiválra. A bejárat előtt, a Dalszínház utcában nyitja meg kapuit az Új Színház Rezervátum, ahol a neves színészek - Takács Kati, Hirtling István, Gáspár Sándor, Pokorny Lia Huszár Zsolt, a friss Paulay-díjas Fodor Annamária, Vass György és Széll Attila különféle akciókkal várják az érdeklődőket. Így az új bemutatókhoz kapcsolódan lesz majd mesesarok, hattyúhalászat, improvizációs mozgásszínház és plakáttervezés is.


3

De a tavaly már jól bevált Színészsimogató, Színészek Örökbefogadási Irodája, turkáló, sminkkészítő műhely is üzemel, emellett sportolási lehetőség - foci, ping-pong, falmászás, sakk, társasjátékok - is adott bárki számára a sztárok társaságában. Természetesen Carlos, a társulat örökbefogadott alpakája sem hiányozhat a rezervátumból. Este 17 órától utcabál veszi kezdetét a Group 'n Swing zenekar közreműködésével.

4

Az épületben 11 és 15 órától Márta István igazgató vezetésével a nézők bepillanthatnak a kulisszák mögé, az előcsarnokban Galkó Balázs Vers mindegy kinek címmel kívánságra verset mond. A nagyszínpadon 13 órától Molnár Ferenc: A hattyú című darabunk (rendező Szinetár Miklós, főbb szerepekben Bánsági Ildikó, Takács Kati) nyílt próbájára kukkanhtanak be, míg 16 órakor az Édentől keletre című előadásunkból (rendező Szikora János) tartunk felolvasószínházat az adaptáció szerzője, Spiró György különleges vendégjátékával.

5

 

SZÍNHÁZI ÉVADNYITÓ FESZTIVÁL
szeptember 19. (szombat)
ÚJ SZÍNHÁZ REZERVÁTUM
- a Dalszínház utcában -

10.00 - 18.00:
* 2009/10-es évad új bemutatóihoz kapcsolódóan plakáttervezés az árkádok alatt
* Hattyúk tava - hattyú halászat Nemes Wandával és Száraz Dénessel
* Huszár Zsolt - a Színészek Örökbefogadási Irodájának vezetője, ügynök
* Takács Kati fotót készít arról, aki szeretne színésszel fényképezkedni
* Széll Attila színész-simogatója - őt (is) lehet majd simogatni
* Fodor Annamária LILA Turkálója
* Stúdiós hallgatók: Őrjöngés itt és ott
* Sport az Új Színház színészeivel, többek között Gáspár Sándorral: ping-pong, foci, falmászás

10.30 és 12.30 - Ahogy tetszik mesesarok
Shakespeare mesét olvas fel Takács Kati, Hirtling István, Pálfi Kata, Huszár Zsolt , Pokorny Lia, Széll Attila, Vass György
Lehet rajzolni és Balla Ildikó jelmezterveit kiszínezni

12.00 és 14.30 - Improvizációk 2 felvonásban
Atlasz Gábor mozgásművész improvizál az Új bemutatók témáira Pokorny Liával, Fodor Annamáriával, Vass Györggyel, Hirtling Istvánnal és az Új Színház Stúdiósaival

10.00 -11.00 és 14.30 - 16.00 Pálfi Katával sminkkészítés
11.00 - 16.00 Alpaka ismerkedés
Az Új Színház által örökbefogadott - Carlos névre hallgató - jószág nézegetése, simogatása, sétáltatása színészeinkkel karöltve.
11.00 - 16.00 5 tábla -Krizsán Edit nemzetközi sakknagymester party-jai
11.00 - 16.00 társajátékozás
17.00 - 17.30 Divatbemutató Fodor Annamária vezetésével

18.00 után Gershwin dalokat énekelnek színészeink:
Fodor Annamária, Pálfi Kata, Almási Sándor, Földes Eszter (Kísér a Group'n Swing zenekar)

17.00 - 19.00
A Group'n Swing koncertje - utcabál
Új Színház főbejárat

11.00 és 15.00
Turistajárat - Kulisszajárás az Új Színházban Márta István igazgató vezetésével
Az Új Színház előcsarnokában - Ruhatár

14.00 - 16.00
Vers mindegy kinek - Galkó Balázs kívánságra verset mond
Az Új Színház nagyszínpadán

13.00 - 14.00
Molnár Ferenc: A hattyú nyílt próbája
Szereplők: Bánsági Ildikó, Takács Kati, Sztárek Andrea
Rendező: Szinetár Miklós

16.00 - 17.00
Steinbeck: Édentől keletre - felolvasószínház
Spiró György „vendégjátékával"
Szereplők: Száraz Dénes, Huszár Zsolt, Spiró György mv., Papp Zoltán, Galkó Balázs, Nagy Zoltán, Vass György
Rendező: Szikora János

Forrás: Új Színház

süti beállítások módosítása