Koreai társulat

Figyelemre méltó vendégjátékot üdvözölhetünk Magyarországon: ez az előadás nyerte a 2007-es Szöuli Színházi Fesztivál nagydíját, a legjobb színmű, illetve a legjobb rendező díját, majd ugyanabban az évben a Szapporói Színház Fesztivál (Japán) különdíját.

Chungwoo_002

A rendező, Kim Gvangbo munkái gyakran kerülnek a figyelem középpontjába Koreában, mióta 1994-ben létrehozta saját társulatát, a Chungwoo-t. Számos díjat nyert, köztük 2003-ban a legjelentősebb koreai napilap "következő generáció rendezője" címét.

A szerző, Ko Jonok egyike a kevés koreai drámaírónőknek. Műveiben a meglepően mély emberábrázolás mellett a mai koreai társadalomban megbúvó problémákra koncentrál.

A fekete humorral és abszurd részletekkel fűszerezett darab egy kisvárosi rizsboltban játszódik, ahova beköltözik egy festő. A boltban korábban rejtélyes gyilkosság történt. A festő a környékbeli lakók nyomására rizst kezd árulni, s a zsákokra festett képeivel egyre nagyobb hírnévre tesz szert. Végül még a gyilkost is elfogják... Egy történet a tér és az ember viszonyáról a mai Koreából.

Chungwoo_020

A Japán-Magyar Barátság Évad keretében
Chungwoo Társulat (Korea):
Lábnyomokban
Írta: Ko Jonok
Fordította: Kiss Marcell

Szereplők:
Festő - I Hondzse
Felesége - Kim Jeri
Vendég 1 - Csong Gjuszu
Nyomozó - Jun Jonggiri
Vendég 3 - Min Sango
Vendég 2 - Csoi Szüngme
Venndég 4 - Dzso Dzseon
Ingatlanügynök - Pak Gjonggu

Fény: Kim Harim
Jelmez: Cso Munszu
Rendező-asszisztens: I Dzsesin
Producer: Kimura Noriko

Rendező: Kim Gvangbo

2009. szeptember 23. szerda / 19.00
2009. szeptember 24. csütörtök / 19.00

Helyszín: MERLiN Színház
/koreai nyelven, magyar felirattal/

Jegyek kaphatók a Merlin Szervezésén és jegypénztárában
Jegyár 2000 Ft, diákjegy 1500 Ft, SZFE diák 500 Ft
Jegyfoglalás e-mailben: kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu, info@merlinszinhaz.hu
Internetes jegyvásárlás: http://merlin.jegy.hu

Forrás: Merlin Színház

süti beállítások módosítása