Carmina Buranaval indult

A Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadásával indult október 6-án a Gárdonyi Géza Színház táncbérlete.

 

71_450x402

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra. Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtető érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törődik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről, emberi mivoltukról - erről árulkodik Juronics Tamás koreográfiája.

A 2009/2010-es évadban összesen négy előadást láthat a néző: a Szegedi Kortárs Balett mellett a tavaly bemutatott Három az egyben táncjátékot és új produkcióként A kaméliás hölgy című romantikus történetet Barta Dóra, érdemes művész rendezésében. Olyan társulatok is fellépnek, mint a Győri Balett, amely évek óta nem volt Eger vendége, valamint a cseh South Bohemien Ballet a Szív küldi... című koreográfiája. Előnyösek az árak is: bérlettel akár 40 %-kal olcsóbban nézhetnek meg egy produkciót, mint jeggyel.

pcs
Forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger

süti beállítások módosítása