Pszichorealista utazás Popriscsin, címzetes tanácsos koponyája körül avagy: Hogyan válhat valaki Spanyolország királyává. Egy őrület stációi szegényszínház és monodráma origójában.
Gogol monodrámája nagy kihívás egy színész számára, nemcsak mert végig egyszemélyes színpadi jelenlétre van szükség, hanem azért is, mert azt kell benne eljátszani, ahogy magányosságában fokozatosan megőrül valaki.
A Kátó Sándor vezette Algyői Móra Ferenc Népszínház egyik színésze, Ádok Róbert 4 színházi évaddal ezelőtt belevágott a feladatba, Osztás Anett, a társulat fiatalabbik rendezője irányításával. A 2005-ös bemutató óta folyamatosan játssza az egyszemélyes előadást, ami idén ősszel újra műsorra kerül Budapesten, a Bakelit Multi Art Centerben. Az előadást most ősszel kétszer tekintheti meg a közönség, október 15-én és 16-án.
Algyői Móra Ferenc Társulat:
Gogol: Egy őrült naplója
Fordította: Makai Imre
Előadja: Ádok Róbert
Rendezte: Osztás Anett
Előadás időpontok:
2009. október 15, 20:00
2009. október 16., 20:00
Helyszín: Bakelit Multi Art Center, Kuckó
1095, Budapest, Soroksári út 164., 18-as épület
Jegyárak: teljes árú: 1600 Ft
diák/nyugdíjas: 1200 Ft
szakmai: 1000 Ft
Az előadás kapcsán Juhász Bálint beszélgetett a színésszel.
„Egy óra húsz perc alatt fokozatosan megőrülni: mondanám, hogy bárki kipróbálhatja..."
Beszélgetés Ádok Róberttel
Ádok Robi színész és operatőr, az Algyői Móra Ferenc Népszínház tagja, akikkel idén ősszel három különböző előadást is játszanak a Bakelitben, elsőként Gogol monodrámáját, Az őrült naplóját, ennek kapcsán beszélgettünk egy pesti kocsmában. Mindketten biciklivel érkeztünk, én Budáról, ő Pest egy másik szögletéből, és bár eredetileg szegedi, ő kalauzolt telefonon keresztül az egyik kedvenc törzshelye felé. A spórolás mellett a gyorsaság és a kondíció is szerepet játszik abban, hogy Robi biciklivel jár. Miközben az interjú után ugyanattól a kerítéstől oldoztuk el a járgányunkat, elmesélte, hogy a párjával, Pál Anitával, aki szintén játszik a társulatban, és a Csehov-estjükben, illetve a Bűntény a Kecske-szigeten című készülő előadásukban is szerepel, mindketten két kerékkel közlekednek, ha tehetik.
- Te Budapesten laksz?
Ádok Róbert: Igen, a párommal itt lakunk. De lejárunk Algyőre, ami Szeged mellett van. Mi eredetileg szegediek vagyunk
- Hogy kerültetek a Bakelitbe?
Ádok Róbert: Én Gogol darabját, az Az őrült naplóját játszottam a Lukács Andor színházában...
- A Sanyi és Arankában?
Ádok Róbert: Igen. És az ottani szervező mesélt arról, hogy van egy gyárszínház. Ő ismerte a Marcit (Bauer Márton - a Bakelit vezetője), akit fölhívtunk, hogy jöhetnénk-e, és mondta, hogy persze. Így jöttünk ide Az őrült naplójával, ami lehet, hogy egy kicsit nehéz a mai világban, de a szívem csücske.
- Miért?
Ádok Róbert: Nagyon szeretem játszani. Az előtte való napom kínkeserves, de utána mindig azt mondom, hogy nagyon jó volt. Minden előadásban van valami jó. Akik látják, megsiratják benne az embert. Közben jókat nevetnek, olyanokon is, amin nem is hittük, hogy nevetni fognak, és az utolsó két jelenet miatt döbbenek rá, hogy ez az ember nem hülyéskedett, és valóban azt hitte, hogy Spanyolországában van és beleélte magát, hogy ő a király, miközben a bolondok házában volt. Egy hivatalnok, aki szerelmes. Abban a korban, amikor ez játszódik, akkor egy olyan úri lányt, mint akibe ő szerelmes volt, egy tábornokhoz, vagy valaki olyanhoz adtak, akinek volt befolyása, így neki esélye se volt, és őt ez annyira fölháborította, hogy beleőrült.
- És mi van ez előtte való napon?
Ádok Róbert: Mondom a szöveget, elmondom kettőször, háromszor, akkor még nem annyira megy, aztán megvan nekem a hanganyag, azt berakom a dvd-lejátszómba, és eljátszom a darabot. Aztán az ideg... hogy mennyien lesznek, milyen lesz az este, mennyire fog tetszeni... Egy óra húsz perc alatt fokozatosan megőrülni: mondanám, hogy bárki kipróbálhatja...
- Amikor a játszod ezt az embert, akkor saját magadból merítesz, azt gondolod, hogy hasonlít rád, vagy inkább azt mondanád, hogy nagyon szeretsz belebújni másnak a bőrébe?
Ádok Róbert: Magamat is adom. Azt hiszem, nem vagyok egy Adonisz - a párom már mondaná, hogy hülye vagyok - aki könnyen szerez magának lányokat. Ez az emberke kisebbrendűségben szenved, a külvilág pedig lenézi. Nekem is volt egy ilyen periódusom, és abból dolgozom egy picit. És valahogy úgy érzem; és ezt többen mondták, Anett is, hogy jön belőlem.
- Te választottad a darabot?
Ádok Róbert: Nem, és nem is Anett, hanem a Sanyi. Ő szokta választani a darabokat. Egy évben két bemutatót tartunk, és akkor ő valamiért azt mondta, hogy legyen két Gogol. A háztűznézőben, és Az őrült naplója, és hogy az utóbbit, ami monodráma, játsszam én. Akkor én még nem játszottam főszerepet, az volt a második évem a színháznál, és addig csak egy másfél oldalas jelenetben voltam benne, egy Rákóczi életéről szóló darabban. Az volt az első szerepem, és nem is jött be annyira nekem. És úgy tűnt, hogy nem is fogok többet szerepelni a színháznál, de ősszel fölhívtak, hogy van-e kedvem még tájolni. Amikor lementem, akkor mondták, hogy lenne ez a két Gogol, amiből végülis A háztűznézőben elmaradt, lett helyette más. Az őrült naplóját meg megkaptuk Anettel, az volt a második rendezése. Akkor még nem is hittem, hogy ez ilyen durva anyag. Hallottam Darvas Iván híres előadásáról, de nem láttam azelőtt, nem hallottam. Mikor már benne voltunk, bakelitlemezen megtaláltuk, de akkor egy ideig nem akartuk meghallgatni. Később meghallgattam, de a mienk teljesen más, a szöveg is, mi más fordítást használtunk. 2005 áprilisban volt premier, és aztán vittük tájolni, 10-12 előadás volt 3-4 hónap alatt.
- Mekkora tér kell ehhez az előadáshoz?
Ádok Róbert: Az a lényeg, hogy minél kisebb legyen a tér. Annál jobban üt. Végig egy lakásban vagyok, régen volt olyan jelenet is, hogy az utcán voltam, de rájöttünk, hogy nincsen értelme, mert a lényeges az az, hogy ez az ember elmondja a történetét. Most októberben játsszák utánam a Bakelitben a Tortúrát, annak a díszletfalát fogom használni én is, és lesz egy íróasztalom, egy fogasom, és egy karosszékem. Ennyi a díszlet.
- A videón van egy ágyad is.
Ádok Róbert: Volt egy ágy az elején. Mikor kezdtük, Algyőn nagyon nagy színpadon játszottuk, és más volt a díszlet, volt egy utcakép, egy irodai kép, és egy otthoni kép. De aztán rájöttünk, hogy ez nem kell. Anett ott szokott lenni az előadásokon?
Általában igen, egyszer nem volt most, de általában följár, egyébként Szekszárdon régész. Ott ül a technikus mellett és mondja, hogy mit hol merre, amikor az előadás előtt lepróbáljuk a fényeket.
- És hang van benne?
Ádok Róbert: Van, korhű orosz zene van benne, balalajkán játsszák. Bakelitlemezen találta meg Anett.
- Mi a legnehezebb az előadásban számodra?
Ádok Róbert: Az eleje, az eleje szörnyű! Az az első három mondat... (nevet) Ha jól kezdem el, akkor nagyon jó estém lesz, ha rosszul, akkor nagyon fel kell magamat pörgetnem, hogy abba a mederbe vágódjak bele, amibe kell. Ne legyek túl lassú, és túl gyors se... A magánéletben sokszor, ha fáradt vagyok, oda kell figyelnem, hogy ne hadarjak. Azt vettem észre, hogy az előadásban vannak nehezebb részek a szövegben, és azokat előre elgondolom, mondom a szöveget, és közbe előre gondolkodom. Pedig a magánéletben nem vagyok képes arra soha, hogy háromfele figyeljek; de ott a színpadon, ezt már több előadásban tapasztaltam, előre gondolkodom. Ez technikailag stressz, de közben azért élvezem. ...Nem tudom mi a legnehezebb benne.
- Akkor úgy kérdezem: mi a legnagyobb kihívás benne?
Ádok Róbert: A vége! Amikor már teljesen őrült vagy! Onnan kezdődik, amikor olvassa az újságban, hogy meghalt a spanyol király, és elkezd agyalni. Onnantól kezdve, ahogy egyre jobban lovalja bele magát és egyre inkább össze-vissza beszél, a váltásokat nehéz megcsinálni. Meg az őrültek házában, amikor fizikai és lelki fájdalmai vannak, az nehéz. Viszont van egy könnyítés: a zene. A zene a nézőnek is ad egy plusz érzést, meg én is jobban bele tudom élni magam a abba a részbe. De igyekszem azt is úgy „játszani", hogy elképzelem, mintha én ott lennék, és elképzelem például, hogy hideg van. Hogy érezzem, hogy szenvedek, levágják a hajamat és hideg vizet locsolnak a fejemre. Elképzelem, hogy milyen lehet: biztos szörnyű, nem tudom, még nem locsoltak soha hideg vizet a fejemre. Azt tudom, hogy ez egy kemény kínzás, egy idő után fizikai fájdalom.
Ez egy kicsit nehéz, meg a vége is, a katarzis, amikor már egyáltalán nem beszámítható. Az nehéz, de közben élvezem. Általánosságban nincsen olyan, hogy valamitől félnék, hogy ne tudnám eljátszani vagy előadni. Mert valahogy jön: mazochista vagyok úgy látszik.
Forrás: Bakelit Multi Art Center
