Olivér!

A város és a színház történetének egyedülálló eseménye lesz október 31-én: Olivér! bemutatót tart a Jászai Mari Színház. Június óta készül a nagyszabású produkció - ennyi ember még ezen színpadon nem szerepelt egyszerre.


olivrprba2


Már a próbafolyamat alatt is óriási érdeklődés övezte a városban a készülő előadást. Ez persze köszönhető annak is, hogy csoportos szereplőként - hosszas válogatás eredményeképpen - főként a megyében élő gyerekeket és felnőtteket lehet majd látni. A válogatásra egyébként több, mint 300 gyerek és felnőtt jelentkezett. Olivér megformálói - Turza Márton és Maklári Zoltán - tatabányai általános iskolás fiúk, ők is csak az olvasópróbán tudták meg, hogy főszereplők lesznek. A fülbemászó slágereket 15 fős zenekar kíséri, a koreográfiát Király Attila készítette.

Fagin_Egyed_Attila

Lionel Bart: OLIVÉR!
musical
Charles Dickens Twist Olivér című regénye alapján
Zenéjét, szövegét és verseit írta Lionel Bart

Twist Olivér, dologházi árva: Maklári Zoltán/Turza Márton
Fagin, idősödő orgazda, a tolvajiskola vezetője: Schlanger András /Egyed Attila
Svindlikirály, Fagin legjobb tanítványa: Gulyás Hermann Sándor/Rusznák András
Bill Sykes, mestertolvaj: Sághy Tamás / Tóth Máté
Nancy, Fagin iskolájának növendéke, Bill szeretője: Fésűs Nelly/Szilágyi Katalin
Mr. Bumble, a dologház pedellusa: Tóth Zoltán/Mihály Csaba
Mrs. Corney, a dologház igazgatónője, fúria: Kováts Kriszta/Haumann Petra
Mr. Brownlow, idősebb úr, gazdag, kifinomult: Téri Sándor
Mr. Sowerberry, temetkezési vállalkozó: Egyed Attila/Mihály Csaba
Mrs. Sowerberry, a felesége, munkavezető: Márton Eszter
Charlotte, könnyűvérű lányuk: Csizmadia Ildikó
Noah Claypole, Sowerberry pattanásos inasa: Szrapkó Nándor
Mr. Grimwig, orvos: Bellus Attila
Mrs. Bedwin, Brownlow házvezetőnője: Moldvai Kiss Andrea
Sally, koldusasszony: Tóth Zsóka

Gyermekszereplők:
Asztalos Tímea, Balogh Regina, Barnafi Rebeka, Bogdán Krisztián, Bukowski Márk, Czimer Laura, Eperjesi Nóra, Erdész Ákos, Fenyvesi Levente Zsolt, Fiskál Ármin, Fiskál Csenge, Gerlei Dávid, Gorni Sándor Ádám, Gulyás Viktória, Halász Gergely, Hozák Réka, Hunyadi Emőke, Jurák Bettina, Kiss Viola, Kovács Ferenc, Kulcsár Evelin Georgina, Nagy Orsolya, Pap Nóra, Pirityi Adrienn, Pirityi Kamilla, Reich Jessica, Román Bertalan, Román Boldizsár, Ruszin Virág, Schneider Richárd, Simon Zoltán, Simonfi Roland, Szalai Zita, Szegedi Gergő, Szendőfi Anna Sára, Timon Benjamin, Tóth Dorottya, Tóth Patrik, Vajda Zoltán, Váradi Gergely, Vasas Attila, Vida Máté

Felnőtt szereplők:
Bozori Szabolcs, Brózik Ágnes, Drága Dia, Egri László, Egyed Zsuzsanna, Fehér Sándor, Kascsák Dóra, Kaufmann Márta, Kiprich Vivien, Király Róbert, Kuglics Éva, Marosvölgyi Ágnes, Márton Fruzsina, Mészáros Kartal, Müller Zsófia, Nagy Viktor, Pongrácz Gábor Zoltán, Szalai Piroska Zsuzsanna, Timon Martina, Török Zsuzsa, Varga Gergő, Veszelka Anikó, Wessely Simonyi Réka, Wessely Zsófia
valamint Panni és Dolly

Magyar szöveg: Hamvai Kornél
Versszövegek: Torma Péter és Hamvai Kornél
Hangszerelés: William David Brohn
Zenei vezető: Körtvési Kata
Díszlettervező: Zeke Edit
Dramaturg: Perczel Enikő
Jelmeztervező: Pilinyi Márta
Koreográfus: Király Attila
Koreográfus asszisztens: Fosztó András
Karmester: Román Géza, Körtvési Kata

Zenekar: Horváth Csaba, Hotzi Péter, Kerti István, Klausz Tamás, Körtvési Kata, Lajos Péter, Lakossy Tamás, Lovay Tamás, Pőcz Balázs, Román Géza, Román Krisztina, Szabó László, Szicsó István, Szűcs Álmos, Várda Zsófia

Asszisztensek: Biás Barna, Kádár Lilla, Németh Mariann, Zsirai Viktória
Korrepetitor: Szabó Dávid
Súgó: Drága Dia
Segédügyelő: Juhász Edit, Széplaky Petra
Ügyelő: Szrenkó Tamás

Rendező: Harsányi Sulyom László

Bemutató: 2009. október 31.


olivrprba9


„A kis Olivér alakjában az emberi JÓ örökérvényű elvét kívántam megformálni, mely minden gonosszal szembeszáll és a végén teljes diadalt arat." (Dickens)

A Dickens Twist Olivér című regényéből készült színdarab a 19. századi Londonba kalauzolja a nézőt, és Olivér, a kis árva hányattatott sorsát meséli el. A fiúnak veszélyes kalandokban van része, de sorsa végül jóra fordul. Az árvaházból megveszi egy temetkezési vállalkozó, majd innen megszökve Faginhez és az általa pártfogolt, hasonló sorsú gyerekekhez kerül. Itt kap végre némi törődést a titokzatos öregúrtól és csapatától, amelyről kiderül, valójában jól szervezett tolvajbandaként működik, Fagin pedig a tolvajiskola vezetője. Ártatlanságával Olivér hamar ellenségeket szerez, és bár legkevésbé sem ő irányítja a történéseket, megjelenésével az egész banda élete tragikus fordulat vesz.

Olivr_Maklri_Zoltn

És van egy másik fiú, aki London legszegényebb negyedéből, az East Endről indult, hogy a musicalvilág egyik legbefutottabb szerzőjeként érjen pályájának csúcsára a West Enden. Lionel Bart (1930-1999) zenei őstehetségét már hat éves korában felfedezték, bár állítólag soha nem tanult meg kottát olvasni: barátainak fütyülte el slágereit, akik hűségesen lejegyezték és meghangszerelték. Írni azonban megtanult: hát a szövegkönyvet megírta.

Fagin_Schlanger_Andrs

Az Olivér! első bemutatóját hatalmas sikersorozat követte. Londonban 2618 előadást élt meg, majd átkelve a tengeren a Broadway-n folytatta diadalútját. Máig szinte az egész földtekét bevándorolta, és most Tatabányára érkezett!

Az előadás a Cameron Mackintosh és a Southbrook Group engedélyével jött létre. Az engedélyt a Hofra Kft. közvetítette.

forrás: Jászai Mari Színház, Tatabánya

süti beállítások módosítása