Táncbérletet indít

Idén először hirdet táncbérletet az egri Gárdonyi Géza Színház. Mirkóczki Zita, a nemrég alakult Tánctagozat ügyvezetője elmondta: a 2009/2010-es évadban négy előadást láthat a néző: a tavaly bemutatott Három az egyben táncjáték mellett új produkció lesz A kaméliás hölgy című romantikus történet Barta Dóra, érdemes művész rendezésében.

szinhaz

 

- A saját bemutatók mellett olyan társulatokat is meghívunk, mint a Győri Balett, amely évek óta nem lépett fel már Egerben. Vendégünk lesz a Szegedi Balett Carmina Burana című előadása is, amellyel bejárták a világot és hatalmas sikert értek el. Ez a kínálat kinyitja a tánc világát a közönség előtt. Előnyösek a bérletárak is: bérlettel akár 40 %-kal olcsóbban nézhetnek meg egy produkciót, mint jeggyel.

Ehhez kapcsolódóan zenés bérletet is indít a színház azoknak, akik ezt a műfajt szeretik. Hat előadásból áll majd: A kaméliás hölgy és a Három az egyben című táncjáték mellett látható A Padlás, a Chicago és a Cigánykerék musicalek, valamint a Maya című operett.

Forrás: Egri Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása