Évadnyitó Színházi Fesztivál

A MERLiN Színház szervezésében tavaly nagy sikerrel megrendezett Évadnyitó Színházi Fesztivál idén is szervesen kapcsolódik az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz. Nemcsak a nagyobb kőszínházak, hanem a független társulatok és színházak is bemutatkoznak szeptember 19-én reggel 10 és este 10 óra között.

slide_evadnyito

A lezárt Andrássy utat reggeltől estig színházak és társulatok töltik meg színes programokkal. Az érdeklődők jegyet válthatnak a következő évad bemutatóira/előadásaira, szavazhatnak a Színházi Korzó legjobb installációira, találkozhatnak Casanova-val, vagy megsimogathatják Carlos-t, a lámát az Új Színházi Rezervátumban, biciklis divatbemutatón vehetnek részt, vagy látványos, interaktív fizikai kísérletek szemtanúi lehetnek a Csodák Palotája jóvoltából a MERLiN Energia Dimenzióban.

evadnyitofeszt_125


Évadnyitó Színházi Fesztivál

PROGRAM


10.00-22.00
PORT.hu Nagyszínpadi produkciók az Opera előtt

Válogatás a színházak nagy sikerű előadásaiból és a következő évad bemutatóiból. Ismerős arcok, hangok, dal, öröm, nevetés, meglepetés, kicsiknek és nagyoknak, reggeltől estig. Induljon a 2009/2010-es évad! Együtt.

(Bárka Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Kamaraszínház, Centrál Színház, Honvéd Színház, József Attila Színház, Kolibri Színház, Magyar Állami Operaház, Magyar Színház, Nemzeti Táncszínház, Örkény Színház, Radnóti Színház, Vígszínház)

 

10.00-22.00
Alternatív színpadi produkciók a Liszt Ferenc téren

Alternatív produkciók, független társulatok, színházi alternatívák, reggeltől-estig, határok nélkül!
Mesebábkabaréimprovizációperformanszárnyszínházkoreográfiazenefilm - kinek mi. Ugye mindenre kíváncsi?

(Alkalmi Kapcsolatok Társulása (A.K.T.), Dajka Színház, Duna Táncműhely, Figurina Animációs Kisszínpad, Gergye Krisztián Társulata, Holdvilág Kamaraszínház, Hólyagcirkusz Társulat, Hypnosis Puppet Company, Kompánia Színházi Műhely, Közép-Európa Táncszínház, Ladjánszky Márta, Magyar Mozdulatművészeti Társulat, Momentán Társulat, PR-Evolution Dance Company, Radikális Szabadidő Színház, Szkéné Színház, Szöveg Színház, Térszínház, Tünet Együttes)

 

10.00-22.00
Színházi Korzó az Andrássy úton (Dobó utcától a Hajós utcáig)

Közel 50 színház és társulat költözik ki ebből az alkalomból az Andrássy útra saját installációs pulttal. Elég végigsétálni a Korzón, hogy megtudjuk, milyen új bemutatókkal várnak bennünket a 2009/2010-es évadban, de számos standnál a szemlélődésen kívül az akciókban való részvételre is lehetőség nyílik majd.

Szavazzon a Korzó legötletesebb installációjára!

 

11.00-22.00
Merlin Energia Dimenzió az Andrássy út és Nagymező utca sarkán

Több alkalommal is tanúi lehetünk látványos, interaktív fizikai kísérleteknek a Csodák Palotája fizikusai jóvoltából A LUSH, a Magyar Madártani Egyesület (MME), a Szabad Európa Társaság (SZET), a Vegyél Vissza! és a Védegylet egész napos programokkal várja az érdeklődőket. A MERLiN ENERGiA Dimenzió a BAD - Biciklis divatbemutatójával zárul, melyen olyan bringás márkák mutatkoznak be, mint a bagaboo, cangira, felvarrom, musu, rota vagy a serin.

image001

- A nap folyamán kihirdetjük AZ A SZÉP ZÖLD GYEP elnevezésű pályázatunk nyertes lakóközösségét.
- Az Évadnyitó Színházi Fesztiválhoz szorosan kapcsolódó rendezvények szeptember folyamán:
Színházi Nyílt Napok, a Budapesti Operettszínház Évadnyitó Broadway Fesztiválja a Nagymező utcai sétányon, Új Színházi Rezervátum, Örökös Tagság - A Halhatatlanok Társulata és Függetlenek Éjszakája

Minden érdeklődőt szeretettel várunk programjainkra.
(Részletes műsor a Pesti Est különszámában szeptember 10-től.)

evadnyitofeszt_043

 

 

RÉSZLETES PROGRAM - 2009. szeptember 19. szombat

 

SZÍNHÁZI KORZÓ
Az Andrássy úton a Dobó utcától a Hajós utcáig

A színházak, társulatok, alkotók saját installációs pulttal költöznek ki ebből az alkalomból az Andrássy útra. Elég végigsétálni a Korzón, hogy megtudjuk, milyen új bemutatókkal várnak bennünket a 2009/2010-es évadban.

Színházak: Bárka, Budapest Bábszínház, Budapesti Fesztiválközpont, Budapesti Kamaraszínház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Gózon Gyula Kamaraszínház, Játékszín, József Attila Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Színház, Magyar Állami Operaház, Nemzeti Színház Alföldi Róberttel, Nemzeti Táncszínház, Örkény Színház, Pécs 2010, Pinceszínház, Radnóti Színház, Thália Színház, Új Színház, Vígszínház

Alternatív színházak, társulatok: Ágens, Bakelit Multi Art Center, Élőkép Társulat, Góbi Rita Társulata, Holdvilág Kamaraszínház, Kompánia Színházi Műhely, Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Orkesztika Alapítvány, Maladype Társulat, Momentán Társulat, MERLiN Színház, MU Színház, Műhelymunka Társulat, PR Evolution Dance Company, Radikális Szabadidő Színház, Spinoza Ház, Stúdió K, Szkéné Színház, Térszínház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, TÁP Színház (Bázis),Tünet Együttes

Szavazzon a Színházi Korzó legötletesebb installációjára! A nyertes színház egyik előadására meghívunk két iskolai osztályt!

A szemlélődésen kívül számos standnál az akciókban való részvételre is lehetőség nyílik majd. A Korzó minden órában más és más eseménytől lesz hangos, csak győzzük követni, mi szem-fülnek ingere...

12.00 és 18.00 között
Focizz velünk! - kihívó a MALADYPE TÁRSULATA

A Maladype Színház társulata évadnyitó kondíciófelmérő futballmeccseket tart a Színházi Korzón.
Mindenkit szeretettel várnak egy közös bemelegítésre - nem csak szúrkolóként!

maladype_logo


14.00 - 16.00 és 17.00 - 19.00 között
TÁP-SZÍNHÁZI BÁZIS a Hajós utcánál: Egyperces Színház

A TÁP Színház Egyperces Színháza: egy exkluzív előadás egy percben egy nézőnek egy helyszínen
„Ha valaki egy percig csak téged néz, zavarba jössz. Képzeld el, milyen lehet, ha több ember kizárólag csak neked és érted játszik egy percben! Ahol kevesebb a néző, mint az előadó, ott valószínűleg mindenki arra gondol: ezek valamit nagyon rosszul csinálnak. Ha viszont mindez a Táp Színház előadásában manifesztálódik, megnyugodhatunk: itt ugyanis a rosszat csinálják kiválóan."

Közben váratlan események, meglepetések, akciók és performanszok...
támogató: MasterCard a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója!


16.00
ÁGENS TÁRSULAT: utcai akció/minidráma a gyűlöletről az Ágens standnál

1. akció: Az állam őreinek a nevelése

A minidráma az aktuálpolitikai vonatkozásokat szem előtt tartva a magyar társadalom gyűlöletközpontú megnyilatkozásait állítja pellengérre: az 'akolmeleg' biztonságában meghúzódó személyiség, s a belőle kitörő, csoporttól bátorságot kapó ember támadását, amelyet számára ismeretlen 'valakik' ellen intéz. A megnyilvánulásokkal foglalkozva a megfélemlítés mikéntjét próbáljuk fülön csípni. Mi a félelem? S honnan ered a gyűlölet? Egy nagy meglepetéssel zárjuk utcai harcosaink akcióját, melyet csak ezen a napon, csak a helyszínen tapasztalhatnak meg a látogatók. Munkánkat Platon: Az állam című munkája ihleti és segíti.

résztvevők: Madák Zsuzsanna, Ágens, Simán Éva, Károlyi Balázs, Philipp Judit, Fogarasi Gergő, Lenz Tünde



16.30, 18.30 és 19.30
TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA: FIP - A te pártod a MERLiN Energia Dimenzió mellett

A tavalyi évhez hasonlóan a Természetes Vészek Kollektíva idén nyáron is szeretné megszólítani az utca emberét. A 2008-as évben a FIXA-IDEA-val előtérbe állítva a reklámok és tömegtermékek elbutító hatását, a TVK olyan energiaitalt kísérletezett ki, amely minden helyzetre megoldást hozott. Most a TVK a politikai csatározások színterét kiszemelve olyan pártot 'alapít', amely minden krízishelyzetre - legyen az politikai, gazdasági, társadalmi vagy (főképpen) kulturális eredetű - tud megoldást. FIXA IDEA PÁRT (FIP), a te pártod!

alkotók: Árvai György, Imre Zoltán, Katona László, Kulcsár Viktória, Lenz Tünde, Szirtes Attila, Szűcs Edit



17.00
VAN CSOPORTOSULÁS: LostIn/Elveszve - helyszínspecifikus akció az Oktogonnál, föld alatt (is)

„Metróaluljárók termesz-arctalanjait festjük meg testekből, színtelen színekből, mozgó-nyüzsgő mozdulatlanságból. Minél többen jönnek és jönnek, annál élesebbek lesznek a kontúrok. Merthogy ebben a ritmusra hömpölygő iszonyatban is van valami szép.

A Lost/In egyfajta 'öröm az ürömben'-típusú elgondolás. A közönytáncban megbúvók alakulnak ugyan a nagy közös hömpölygésben, érző egyénivé azonban nem válhatnak mozdulataik - csak egymástól független léptek sorozatává, sajátosan csámcsogó, lökdösődő ritmusokká alakulnak. A bennük lakozó személyes, egyedi embert keressük - bennünk, többes egymagunkban."

szereplők, alkotótársak: Biharvári József, Botos Kíra, Ciceri Klári, Jobbágy Bernadett, Kiss Melinda, Kovács Noémi, Lakat Andrea, Németh Szilvia
zene: Petrényi Viktor, rendezés: Lakat Andrea
támogató: NKA, L1


18.00
ÖKOSZTÜM - élőkép-ruhademonsráció a MERLiN Energia Dimenzióban

Demonstráljunk az öltözködésünkkel a környezetvédelem, az újrahasznosítás, az energiatakarékosság, az egészséges életmód érdekében! A környezetbarát alapanyagokból vagy éppen az újrahasznosított háztartási hulladékokból kreált kollekciókat fiatal, zömében pályakezdő iparművészek és öltözéktervezők tervezték.


Egész napos programok:

Szeptember 19.

VERSAUTOMATA - Dobj egy verset!
az Opera és a Dobó utca között

Reggeltől estig tartó verselés több tucat színésszel Hegedüs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület és a MERLiN szervezésében. Csak legyen elég apród!
A versautomatát tervezte és készítette: Babos Zsili Bertalan festőművész, Fock Máté grafikus-szobrászművész


- MAI MANÓ HÉTVÉGE
a Nagymező utcában a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez kapcsolódóan

11.00 - 17.00 Korabeli jelmezes fotografálás Laczkó Péter és Zalka Imre vándorfényképészek közreműködésével a Napfényműteremben.
12.00, 14.00 és 16.00 Mai Manó túra - a Mai Manó Ház története, bemutatása képzett vezetővel
17.00 Tárlatvezetés a Mai Manó Ház aktuális kiállításaihoz kapcsolódóan
19.00 - 23.00 Állórajt 2 - Szabadtéri slideshow a Mai Manó Ház előtt felállított óriásvásznon

Szeptember 20.

11.00 - 17.00 Korabeli és mai jelmezes fotografálás Kassay Róbert és Zalka Imre közreműködésével a Napfényműteremben. A korabeli és mai fényképezési technikák összehasonlítása.
12.00, 14.00 és 16.00 Mai Manó túra - a Mai Manó Ház története, bemutatása képzett vezetővel
18.00 Múltidéző koncert

 

ALTERNATÍV SZÍNPAD
a Liszt Ferenc téren

 

Alternatív produkciók, független társulatok, színházi alternatívák, reggeltől-estig, határok nélkül! Mesebábkabaréimprovizációperformanszárnyszínházkoreográfiazenefilm - kinek mi. Ugye mindenre kíváncsi?


10.05-10.50
TÉRSZÍNHÁZ: Pinkó, az ördög fia - bukovinai székely népmese előbemutató élő zenével

Pinkó, az ördög fia nagy árat fizet azért, mert torkosságában megette a szegény ember puliszkáját. Varázslatos erejével szolgálja három évig, és így busásan megtérül a kár.
fellépők: Balázsi István, Kovács J. István, Nagy Zsolt Kálmán, Szamosvári Gyöngyvér, Zanotta Veronika
kellék: Kovács J. István, jelmez: Zanotta Veronika, bábok, maszkok: Perger László, rendező: Bucz Hunor


11.05-11.25

DAJKA SZÍNHÁZ: Mosonyi Aliz: Illemtan gyerekeknek - Kamilla bohóccal

„Nehéz dolog jól viselkedni. De a papa is megtanulta, amikor még gyerek volt, és a mama is. És a papa papája, és a mama mamája is. És a papa mamája, és a mama papája is. És még a papa papájának a papája, és még a mama mamájának a..."
fellépők: Vági Zsuzsa és Darvas Kristóf (zongora)


11.40-12.00
FIGURINA ANIMÁCIÓS KISSZÍNPAD: Grim/m/aszok - tárgyjáték

Ebben a műsorban közönséges használati tárgyak adnak elő két Grimm-mesét, bizonyítván, hogy a fantázia segítségével minden életre kelhet; így Piroska és a farkas és Hófehérke is.
fellépők: Fers Klára, Siklósi Gábor


12.15-12.35
ALKALMI KAPCSOLATOK TÁRSULÁSA (A.K.T.): Egy kis déli sanzon... - koncertszínház

Ismert és kevésbé ismert dalok, táncdalok, sanzonok hangzanak el franciául, olaszul és magyarul, a 20-as évektől napjainkig három színésznő tolmácsolásában. Nosztalgikus-egzotikus hangulat!
fellépők: Palóc Eszter, Nemes Szabina, Takács Paulina (ének), Harmati Máté/Tóth Gábor (zongora), Rontó Lili/Német Krisztina (szaxofon), Beöthy Árpád (dob)


12.50-13.10
DUNA TÁNCMŰHELY: Metszetek - koreográfia (részlet)

A Duna Táncműhely legújabb előadása „ősmaradványokat" hoz felszínre, az eredendő, titokzatos „férfiasságra" fókuszálva. Az évadnyitó fesztiválon a koreográfia-metszetek utolsó képe lesz látható, amelyben az önmagával szembenéző, önmagára támadó hős mítosza elevenedik meg.

táncolják: Bednai Nikolett, Soós Gyula András
rendező-koreográfus: Juhász Zsolt
www.dunatancmuhely.hu


13.25-13.45
MAGYAR MOZDULATMŰVÉSZETI TÁRSULAT: Karnevál: Az Állatok Farsangja - mozdulatművészeti mesejáték (részlet)

„...Történt egyszer egy eset, a délutánból este lett.
Ez még nem egy nagy dolog, hisz a világ így forog,
De aznap 4 és 8 között valami nyugtalanság költözött
A szöge nincs ősbükkös amúgy sem csendes életébe..."

szereplők: Fenyves Márk, Copek Péter, Kocsis Andrea, Mizinskaya Mariya
koreográfus: Fenyves Márk, Pálosi István

 

14.00-14.20
HOLDVILÁG KAMARASZÍNHÁZ: Megvan minden kerekünk! - zenés összeállítás a nosztalgia jegyében

Képzeletbeli utazásra hívjuk a Nagyérdeműt Pesten és Budán. Száguldunk autón, villamoson és trolibuszon, vagy buszon, olykor lábbuszon... Persze aggodalomra semmi ok! Ezen a kiránduláson senki nem fárad el!

fellépők: Farkas Erik, Haik Viktória, Jeges Krisztián, Koltai Judit, Kókai Andrea, Kókai János zongoránál: Varga Zoltán


14.35-14.55
PR-EVOLUTION DANCE COMPANY: 2ME - filozófiai koreográfia (részlet)

Jelenthet-e mást az ember teremtése - „Isten képére és hasonlatosságára" -, mint hogy az emberből is csak egy „van", mint Istenből? Miért vagyunk akkor még mindig párban, ilyen-olyan viszonyokban, kettőségekben?
A fenti kérdésekről szól előadásunk, már amennyire a zene és a tánc „megszólalni" képes.

fellépők: Nemes Zsófia, Jónás Zsuzsa, Tonhaiser Tünde, Baranyai Balázs, Katonka Zoltán, Tuza Tamás

15.10-15.30
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ (PICARO-SZKÉNÉ PRODUKCIÓ): A tizennégy karátos autó - Rejtő Jenő adaptáció (részlet)

Ál-kortárs operarészlet, melyben Vanek úr elnyeri identitástudatát egy csipetnyi török folklór kíséretében...
fellépők: Szabó Attila Ferenc, Zöldhegyi Sarolta, Robin László, Dióssi Gábor, Ficzere Béla, Regős János
zongora: Simon Attila


15.45-16.05
RADIKÁLIS SZABADIDŐ SZÍNHÁZ: Arc-poétika - performansz

A társulat tagjai különféle módokon vallanak a művészethez való viszonyukról.
fellépők: Béres Miklós, Beczásy Áron, Császár Dávid, Formanek Csaba, Daniel Hall, Hodászi Ádám, Ilyés Lénárd, Kása Tímea, Kovács D. Dániel, Pokorny Szilárd, Szabó Emese, Szitás Balázs, Varga Bence


16.20-16.45
MOMENTÁN TÁRSULAT: Mi sem tudjuk, mit teszünk öt perc múlva! - 100% impró

Interaktív előadás, ahol a közönség ötletei elevenednek meg egy pillanat alatt: különös, vagy éppen hétköznapi szituációk, jól ismert, avagy megdöbbentő karakterek, váratlan és frappáns megoldások - s mindez végig rögtönözve.
szereplők: Boldoghy Borbála, Bódy Gergely, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Molnár Levente, Nemes Takách Kata, Pirisi László, Simonyi Balázs, Tóth Barnabás, Várady Zsuzsi


17.00-17.20
KOMPÁNIA SZÍNHÁZI MŰHELY: Angara projekt - színházkoncert

Az Angara zenekar nevét a hatszázezer éves szibériai ősföldrészről kapta. Célja, hogy az autentikus népzenét kiegészítse a jazz improvizációs technikájával és modern harmóniavilágával, kísérletezzen a különféle zenei formákkal. Így a hangszerek között a lanttól, az ütőgardonon és a gitáron keresztül a nylon zacskóig minden megtalálható.

fellépők: Szalay Henrietta, Kemény Rozália (ének), Lukács László (gitár, koboz), Heppes Miklós (basszusgitár), Debreczeni Márton (ritmusgitár, dorombének), Mayer Zita (furulya, kaval), Mózes Zoltán (ritmus), Csepregi Gyula (szaxofon), Bussy Gábor (gitár, dorombének)


17.35-17.55
KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ (KET): Carneval - kortárs tánc (részlet)

A Közép-Európa Táncszínház 20. jubileumi évadának záró produkciója az átváltozás témakörét kutatja, mozgalmas, látványos kortárstánc-jelenetekkel: cirkusz, attrakció, rikító kavalkád, bizalomjáték, beavatás egyben.

táncolják: Asztalos Dóra, Gulyás Anna, Hargitai Mariann, Katonka Zoltán, Kiss Róbert, Major László, Palcsó Nóra, Ruza Tamás
koreográfia: Duda Éva


18.10-18.30
HÓLYAGCIRKUSZ TÁRSULAT: Hólyagcirkusz a Korzón - utcaszínházi performansz

Zenei részletek, dalok hangoznak el az elmúlt tizenkét év legsikeresebb előadásaiból: figyelemfelkeltő idézetek, jellegzetes látványelemek, különleges hangszerek, valamint furcsa bábok és maszkok adnak ízelítőt a Hólyagcirkusz jellegzetes stílusából.
fellépők: Csák Zsolt, Eszes Fruzsina, Kuncsner Monika, László Lilla, Nádasi László, Rácz Attila, Szabó Domokos, Székely B. Miklós, Szőke Szabolcs, Tóth Evelin


18.45-19.05
ESTI MEGLEPETÉS: Fellép a Debreceni Alternatív Színházi Szemle díjazottja


19.20-19.35
GERGYE KRISZTIÁN TÁRSULATA: Danse Macabre - haláltánc koreográfia (részlet)

Gergye Krisztián haláltánc-koreográfiája „a maga számtalan körtáncával olykor egyenesen megelevenedett ornamentikára hasonlít, végtelenített frízekre, máskor középkori vándorkomédiások vicces, harsány, obszcén mutatványait idézi, de visszaköszönnek a koreográfustól megszokott furcsa kentaurok, mitológiai lények és a többszereplős erotikus formációk is." (Tóth Ágnes Veronika, Kultúra.hu)

előadók: Frigy Ádám, Horváth Adrienn, Hoffmann Adrienn, Dorota Łęcka, Mádi László
technikus: Fogarasi Zoltán, koreográfia: Gergye Krisztián


19.50-20.10
LADJÁNSZKI MÁRTA: love to give - [helyzetjelentés folyt. köv.] - élő akció, real time kapcsolódás

"Ez valami más! A szereplők nem csak egymás társai. Az esemény területén lődörgő, meg-megálló, vagy kifejezetten az előadásra kíváncsian megjelenő nézők is részesei a születő pillanatnak. Ahogyan az 1 után a 2 jön, úgy haladunk egy találkozásban is: előbbre lépünk. Előre mutat minden, mégis mindig az elmúlásban vagyunk!"
fellépők: Ladjánszki Márta, Varga Zsolt
kosztüm: Pillangó, koncepció-rendezés: Ladjánszki Márta


20.30-20.50
SZÖVEG SZÍNHÁZ (DŌ CSOPORT): Eső - wajang technikán alapuló árnyszínház

A 'dō' latin szó, azt jelenti „adni, megajándékozni". A szöveg színház ifjúsági csoportjának első bemutatkozó előadása az Eső, Szántai Edina rendezésben: történetek a japán mesék, mondák világából.

résztvevők: Bándi Ágnes, Boda Péter Gábor, Hajek Csilla, Laboda Tímea
rendező: Szántai Edina


21.00-21.20
TÜNET EGYÜTTES: Vizit

Montázsfilm a Tünet Együttes eddigi munkáiról


21.40-22.00
HYPNOSIS PUPPET COMPANY: Timeloop Revival - bábszínpad/i/buli

A Hypnosis Bábszínház három kolosszális elem találkozása: az újiskolás bábjáték, a giccses zenei show és szemet szúró video-vetítés alkot itt szörnyűséges egészt a nézői lélek felvillanyozására. A darab időutazás a javából: furcsán kavargó (zenei) korszakok adnak villódzó hátteret a melódiák, a tánc és az „emberállat" diadalútjának. Vajon irreverzibilis a folyamat?

bábosok: Bars Melinda, Kaposi Balázs, Király Márton, Mátyás Károly, Rózsa János
zene: Scheuring Ádám, Gyutai „9b0" Balázs, VJ: Prókai Ádám, producer: Szőcs Gergő, rendező: Bodnár Andrea

 


PORT.HU NAGYSZÍNPAD
az Andrássy úton az Operaház előtt

 

Válogatás a színházak nagy sikerű előadásaiból és a következő évad bemutatóiból. Ismerős arcok, hangok, dal, öröm, nevetés, meglepetés, kicsiknek és nagyoknak, reggeltől estig. Induljon a 2009/2010-es évad! Együtt.


10.00-10.30
KOLIBRI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ

Részletek a Gyermekjátékok (id. Pieter Brueghel festménye alapján) c. előadásból

A reneszánsz azért volt jó, mert a reneszánszban mindig sütött a nap. És ha nem sütött, akkor a festők olyan képeket festettek, mintha mégis sütne. És azóta a reneszánsz képeken süt a nap. És mindenki szép volt. És aki nem volt szép, a szobrászok arról is olyan szobrot faragtak, mintha szép volna. És nem hazudtak, csak szép szobrokat faragtak. És a reneszánsz zene mindig vidám, még akkor is, ha valami szomorúságról énekelnek. A mai színházi hagyományok is ott kezdődtek, a reneszánszban.

fellépők: Török Ágnes, Szívós Károly (báb, ének); Fülöp Tímea, Hasznos Dóra, Samantha Kettle, Balkányi Kitty, Vati Tamás, Gombai Szabolcs, Vislóczki Szabolcs (tánc)

zenészek: Kecskeméti Gábor - fuvola, Novák János - ének, gitár, cselló, Bornai Szilveszter - ének, szintetizátor, derbuka, guiro, csörgődob, Polczer Szonja - gitár


10.45-11.15
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Budapest Táncszínház: Csokoládé (részlet)
táncolják: Ács Adrienn, Forró József, Hegedűs Tamás, Nagy Zoltán, Réti Szilvia, Sághy Alexandra, Stáry Katalin, Szabó Antal, Ur Annamária
koreográfus: Földi Béla


11.30-12.00
CENTRÁL SZÍNHÁZ

Részletek a Mi utcánk-Avenue Q című musicalből www.avenueq.hu

A mi utcánk - Avenue Q az utóbbi évek egyik legnagyobb színpadi sikere, sokszoros Tony- díjas musical. A provokatív, szemtelen és végtelenül szórakoztató előadásban a színészek a Muppet Show figuráihoz hasonló bábokkal a kezükben játszanak. Az előadás remek bemutatkozási lehetőséget kínál a színház fiatal színészeinek. Balogh Anna, Vári-Kovács Péter, Serbán Attila, Simon Kornél, Radnay Csilla, Janicsek Péter és Andrádi Zsanett, neve talán még nem cseng ismerősen, de állíthatjuk, hogy ők a hazai zenés színjátszás legkiválóbb, legtermészetesebb és legeredetibb színészei. A színház társulatának tagjaival és vendégművészekkel Simon Kornél beszélget.

Avenue_Q_-_sajt-1

15.00 Bábok és színészek - Avenue Q
Balogh Anna, Vári- Kovács Péter, Andrádi Zsanett, Janicsek Péter

16.00 Novembertől újra! Fekete Péter
Básti Juli, Magyar Attila, Puskás Tamás

17.00 Tervek a 2009/2010-es évadra
Bálint András, Borbás Gabi, Puskás Tamás és Radnai Annamária dramaturg



12.15-12.45
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ

The Obrazcovs koncert
A Budapest Bábszínház fiatal művészeiből álló zenekar koncertje
fellépők: Kovács Judit, Ács Norbert, Bercsényi Péter, Pethő Gergő, Teszárek Csaba


13.00-13.30
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Duna Művészegyüttes: Örökkön-örökké
előadja: a Duna Művészegyüttes tánckara
társkoreográfus: Mihályi Gábor, rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

 

13.45-14.15
ÖRKÉNY SZÍNHÁZ


Az Örkény István Színház műsora most is meglepetés. Ami biztos: idén is köze lesz hozzá Máthé Zsoltnak, avagy... Zsákbakutya II.



14.30-15.00
BUDAPESTI KAMARASZÍNHÁZ

Részletek a Berlin blues c.darabból
fellépők: Jánosi Dávid, Fekete Linda, Hajdu István, Kerekes József, Szűcs Péter Pál, Varga Klári, Maday Gábor, Haás Vander Péter, Majzik Edit, Karácsonyi Zoltán


15.15-15.45
MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ

Hamupipőke meseoperácska a Magyar Állami Operaház művészeinek közreműködésével.


16.00-16.30
NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

Bozsik Yvette Társulat: Halál és a lányka (részlet)
előadja: Bozsik Yvette Társulat
koreográfus: Bozsik Yvette



16.45-17.15
HONVÉD SZÍNHÁZ

Nem is gondolnád! - a Honvéd Színház meglepő zenés műsora

A Honvéd Színház produkcióiban mindig fontos szerepe van a zenének, most is élő zenei kísérettel hallgathatjuk a honvédos színészeket, amint közismert, népszerű dalokat meghökkentő felfogásban, merész stílusváltásokkal adnak elő. A meghökkentésben a Honvéd Színház színészeinek segít a Honvéd Férfikar is, negyven érces hangú torokból jönnek elő olyan dallamok, amelyekre senki sem számítana...


17.30-18.00
MAGYAR SZÍNHÁZ

Dalok a 60-as évektől tegnapig, azoknak, akik ma hallgatják úgy, ahogy a Harmadik Figyelmeztetés játssza...

Egy darabot a szívemből, Honky Tonk Woman, Élj vele boldogan, Mindenki valakié, Still Got the Blues, Kétszázhúsz felett, Zene nélkül mit érek én stb. a Harmadik Figyelmeztetés, a Magyar Színház színészzenekarának előadásában: Fillár István szólógitár, Cserna Antal ének, gitár, szaxofon, Gémes Antos ének, Horváth Zoltán basszusgitár, Puskás Péter billentyűs, Pető Gergő dob, Pánczél Lajos hangmester


18.00-18.30
Az Örökös Tagok lábnyomainak elárverezése

Eladó a Halhatatlanok Társulatának 13 lábnyoma! Alkalmi vétel, örök emlék 13 Örökös Tagról. Ha teheti, licitáljon és járuljon hozzá Benkő Gyula, Gábor Miklós, Simándy József, Tolnay Klári, Tábori Nóra, Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Gregor József, Agárdi Gábor, Zenthe Ferenc, Lukács Margit, Havas Ferenc és Hofi Géza emlékének méltó megőrzéséhez. Legyen tulajdonosa egy felbecsülhetetlen értékű műtárgynak, amit jelképesen, ünnepélyes keretek között, Hegedűs D. Géza, Almási Éva, Kincses Veronika, Szirtes Tamás, Hegyi Barbara, Őze Áron, Gregor Bernadett, Alföldi Róbert, Kulka János, Hámori Ildikó, Bán Teodóra és Gálvölgyi János kezéből vehet át az Évadnyitó Színházi Fesztiválon.

Kikiáltási ár: 50.000 Ft / lábnyom

Nyilvános átvétel: 2009. szeptember 19. (szombat) 18:00 - 18:30 a PORT.hu Nagyszínpadon (az Opera előtt)

1996 óta minden január végén összeül egy neves, művészekből és közéleti személyiségekből álló kuratórium, amely kijelöli kategóriánként - színész, színésznő, operaénekes, táncművész - azt a négy-négy művészt, akiknek a neve felkerül a szavazólapra, melyet több napi- és hetilap, illetve internetes portál közöl. A nézők szavazatai alapján kategóriánként két-két művésszel bővül a Halhatatlanok Társulata. Ők lesznek örökös tagok, akik elhelyezik lábnyomukat a Pesti Broadway-n, az Operett Színház előtt. Tiszteletükre május végén Magyarország legkiválóbb színházi együtteseinek részvételével nagyszabású, zenés, szórakoztató gálaműsort láthatnak a nézők a Nemzeti Színházban és a Magyar Televízió 1-es csatornáján, csakúgy, mint a díjazottakról készülő portréfilmeket.

Manapság gyakorta hallani: világunk nem kedvez a művészeteknek. Nyilván van benne igazság, de az Örökös Tagság c. műsorsorozat alkotói (Érdi Sándor, Szegvári Katalin, Henye Andrea) azt vallják, hogy ez csak része - s talán nem is a fontosabb része - a teljes igazságnak, mert a művészetet nem csak a pénz tartja életben, hanem az alkotókedv, a tehetség, az igény és a szeretet. A művészet szeretete. S ez olyan ősi, és annyira az ember lényegéhez tartozó érzés, mely még a gazdaság racionális világán is mozdítani képes. Bizonyíték kell? Gondoljanak arra a sok tízezer emberre is, akik szavazataikkal hozzájárulnak ehhez a játékhoz, mert fontosnak tartották, hogy kifejezzék szeretetüket, megbecsülésüket azok iránt, akiktől életük meghatározó élményeit kapták.

Hisszük, hogy örökös tagok ők is. Egy nagy társaság örökös tagjai, akik már tudják: művészet nélkül talán lehet élni, csak nem érdemes. S akik örökké hálásak azoknak, akik e csodával megajándékozták őket.

Az eddigi örökös tagok névsora a www.orokostagsag.hu weboldalon olvasható, ahol a művészek lábnyomai is megtalálhatók.



18.30-19.00
VÍGSZÍNHÁZ

Dalok Stedron-Malkova-Tosovszky A nő vágya című radikális musicaljéből egy konferanszié közreműködésével

fellépők: Kútvölgyi Erzsébet, Sarádi Zsolt, Kovács Patrícia, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Bata Éva, Csőre Gábor, Lajos András, Fesztbaum Béla, Kovács Martina


19.15-19.45
JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ

Zenés műsor a József Attila Színház társulatának előadásában
fellépők: a József Attila Színház társulata


20.00-20.30
BÁRKA SZÍNHÁZ

Részletek a Piaf Piaf c. előadásból
fellépők: Varjú Olga, Varga Anikó, Spolarics Andrea, Telekes Péter, Ilyés Róbert, Ladányi Andrea, Kálid Artúr, Pásztor Tibor, Réti Adrienn


20.45-21.15
RADNÓTI SZÍNHÁZ

A Radnóti Színház művészei a Vodku zenekar közreműködésével vidám, nyárbúcsúztató dalokat adnak elő. Némelyik sláger talán ismerősen fog csengeni egy-egy régi előadásból vagy koncertről, de elhangzanak új dalok is a színház készülő zenés mesejátékából. A műsor tartogat néhány meglepetést is, és nemcsak a közönség, de a radnótis színészek számára is könnyed, önfeledt perceket ígér.

fellépők: Vodku zenekar, Martin Márta, Kováts Adél, Szávai Viktória, Marjai Virág, Adorjáni Bálint, Klem Viktor



21.30-22.00
RÉSZLETEK A VÁMPÍROK BÁLJA C. PRODUKCIÓBÓL

 


MERLiN ENERGIA DIMENZIÓ
az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán


11.00, 13.00, 15.00, 17.00
CSODÁK PALOTÁJA

Andrássy úti Show-szóró a Csodák Palotája fizikusaival - látványos, interaktív fizikai kísérletek
Megmutatjuk mindenkinek, hogy a Világ érdekes, képletek nélkül pedig szórakoztatóbb a fizika! Látványos kísérletek a hőtan, mechanika, hangtan témákból Zsiros László Róberttel és Korán Péterrel.

 


20.00
BAD - Biciklis divatbemutató

(biciklis márkák bemutatkozása: bagaboo, cangira, felvarrom, musu, rota, serin)

„A többség elszántan kapaszkodik a meglévőbe; a haladás kerekét mindig egy kisebbség lendíti tovább." Bertrand Russell
Esetleg biciklikerekét...mert a társadalmi és kulturális változások egy tandemen ülnek.

2008. szeptemberében Kerro Zsuzsanna Serin (Serinsapi) összefogta azokat az alkotó embereket, akik az általuk tervezett öltözékekkel, kiegészítőkkel szolgálják a biciklisták kényelmét és pazar megjelenését, illetve még nagyobb kedvet csinálnak azoknak az embereknek a biciklire pattanásához, akik eddig bizonytalanok voltak.

Az összefogás eredménye eddig több nagy sikerű divatbemutató (Moszkvicsban, Szódában, Merlin Színházban), ahol népszerűsíthették a biciklis életformát, és azokat a termékeket, melyek jobbá, ízlésesebbé, biztonságosabbá,vidámabbá tehetik a kerékpározást. Az érdeklődők képet kaphatnak a biciklis témában alkotók egy piciny mustármagjának munkásságáról.


Egész napos programok:


LUSH

A Lush az idén is szeretettel várja a gyerekeket, hogy játékos formában hívja fel figyelmüket a városi környezetvédelem fontosságára; a felnőtteket pedig beszélgetésre invitálja, melynek témája: 'A klímaváltozás nem piknik!'

Szó lesz még a nemzetközi Lush és a különböző környezet- és állatvédő szervezetek (többek között a Climate Rush, Sea Sheperd Conservation Society, Rainforest Foundation, Fresh Start Foundation) világszerte aktív munkájáról is.


MAGYAR MADÁRTANI EGYESÜLET (MME)

Madárhang felismerés, képfelismerés.
Kiadványok, prospektusok, adománygyűjtés, valamint a Madárbarát Kert népszerűsítése.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME) 1974-ben hozta létre 200 alapító tag. Az MME politikától független társadalmi szervezet, amelynek fő célja a természet - ezen belül elsősorban a madarak - védelmének társadalmi támogatása. Az egyesület céljai elérése érdekében elősegíti a természeti értékek és a természetvédelem célkitűzéseinek megismerését, népszerűsítését. Növeli a természetvédelem támogatóinak körét, aktívan részt vesz az ifjúság természetvédő szemléletének kialakításában, természetvédelmi kutatásokat és védelmi programokat szervez és hajt végre, szaktanácsadással segíti az állami és önkormányzati szervek, valamint a gazdálkodó és társadalmi szervezetek természetvédő tevékenységét, együttműködik más nemzeti és nemzetközi természetvédelmi szervezetekkel a Föld biológiai sokféleségének megőrzése érdekében.


SZABAD EURÓPA TÁRSASÁG (SZET)

Mit hoznál be Európából? Milyen egy élhető nagyváros? Hogyan nem beszél egy európai polgár? Mit gondolnak rólunk a külföldiek? Melyik könyvet adjuk a gyerek kezébe? Melyek az igazi magyar sikertörténetek? Ilyen, és ehhez hasonló konkrét kérdésekre keresi a választ a Szabad Európa Társaság (SZET). A közélet iránt érdeklődő magánszemélyek által létrehozott, non-profit civil szervezet úgy véli: gyakran találkozunk olyan gondokkal, amelyek nem speciálisan magyar problémák. Sőt, a legtöbb esetben valahol már megtalálták rájuk a megoldást, csak mi nem tudunk róla. A SZET célja, hogy az Európában, a világban már sikerrel kipróbált ötletek, módszerek közül minél többet megismertessen a közvéleménnyel, hogy végre Magyarország és Budapest hasznosíthassa őket.


VEGYÉL VISSZA!

Egész napos érdekes, figyelemfelkeltő játék: Pylos vagy Jenga. A játék keretein belül hívjuk fel a figyelmet a Klímaváltozás fontosságára. A Pylost, azaz a „golyó-piramist" vagy a Jengat a saját szabályai szerint játsszuk, ám óriás méretben. Minden egyes óriás golyóra vagy fahasábra klímás információkat írunk. Az óriás mérettel mobilizáló erejűvé, érdekessé, s egyben klíma-tudatosságra nevelővé tesszük játékunkat. A felírt információk szakmailag hitelesek, egyben közérthetően, néhol humorosan vannak megfogalmazva, pl. egy-egy klíma-barát okosság, tények, energiatakarékossági tippek, ötletek, akár fogadalmak, komoly tényekkel, tanácsokkal, tippekkel.


VÉDEGYLET

A Fair Trade és a Védegylet általános bemutatkozása könyvekkel, tárgyakkal, fotókkal.
Nem a hatalmat akarjuk megragadni, hanem az emberek képzeletét!

A Védegylet jelszavában ott a felismerés, hogy remélni csak azt lehet, amit el is tudunk képzelni. Azt szeretnénk, ha élhető várost és vidéket teremtenénk és hagynánk utódainkra. Feladatunknak tekintjük a közvélemény tájékoztatását, a döntéshozók meggyőzését, a Jövő Nemzedékek képviseletét. A Védegylet sokszínű ökopolitikája komplett világnézetet, ökofilozófiát takar, a pártpolitikai frontvonalakon túlra mutat. Túllép a hagyományos „zöld" környezetvédelmen, tevékeny a Zengőtől a nemzetközi kereskedelem témájáig, a fenntartható mezőgazdaságtól az egészségügyig, azért küzd, hogy Magyarországon a demokrácia ne csak papíron létezzen.

A Védegylet 2000-ben jött létre, amikor a tiszai ciánszennyezés országszerte sokkolta az embereket, és sokakat ébresztett annak tudatára, hogy nem így képzeltük a magunk és gyermekeink jövőjét. Szakértünk és lobbizunk, de ha kell, utcai akciókat szervezünk vagy köztársasági elnököt javaslunk, ott vagyunk mindenhol: nyakkendőben, utcán, fán.

Merlin Energia Dimenzió díszletterv: Kinter Alexandra
Kivitelező művészek: Babos Zsili Bertalan, Fock Máté, Kis Márton, Kinter Alexandra, Mezei Ildikó, Nyirán Márton


AZ A SZÉP ZÖLD GYEP


A 2009. szeptember 16-22. között megrendezésre kerülő Európai Mobilitási Hét keretében meghirdetett pályázat célja, hogy elősegítse az Andrássy út előkerttel és belső udvarral rendelkező házainak megszépülését és a lakóközösség építését. A lakóközösségek házuk előkertjének és / vagy belső udvarának szépítésével, komfortosabbá tételével pályázhattak.

 

300px-Tiszta_levegt_mindenkinek


Díjak:

Fődíj: vásárlási utalvány, mely kertészeti termékekre váltható be és a nyertes ház az udvarának további szépítéséhez használhatja fel. A nyertes pályázók kertjét a Zeneakadémia művészei „megzenésítik" - élő klasszikus zenei koncerttel díjazzák.

További díjak: a szervezők további virágokkal, örökzöldekkel, padokkal, és más hasznos kerti eszközöket díjazzák a pályázókat.

A pályázatra a jelentkezés online formában történt (2009. augusztus 15-ig), a cím és a pályázó társasház, lakóközösség vagy a lakosok névsorának megadásával. A kiíró a kivitelezés technikájára és minőségére nem tett kikötést, de a jelentkezés időpontjához képest változtatásokat vár el. A változtatásokat megfelelő minőségű fotóval vagy videóval kellett dokumentálni.

A zsűri a szeptember 19-én járja végig a pályázó házakat és a helyszíni értékelés után még aznap délután döntést hoz a díjazottakról.

Zsűritagok: Bálint György, „Bálint gazda", Bojár Iván András építési tanácsnok, Fővárosi Önkormányzat, Érdi Krausz György, Terézvárosi Polgármesteri Hivatal, Magács László igazgató, Merlin Színház

A pályázat kiírói: Budapest Főváros Önkormányzata, Terézváros Polgármesteri Hivatal, Merlin Színház

 

Az Évadnyitó Színházi Fesztivál főszervezője: MERLiN Színház www.merlinszinhaz.hu, info@merlinszinhaz.hu és a Befogadó Színházak Társulása (BESZT).
Főszervező: Magács László
Munkatársak: Garai Judit, Márton Zsuzsa, Számel Judit, Vágó Marianna Rita
Társszervező: Konkam Stúdió
Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap
Médiatámogatók: Pesti Est, PORT.hu, szinhaz.hu, Pesti Műsor

Forrás: Merlin Színház

süti beállítások módosítása