MGP: Victory? Győzelem? Pech.

Upor László fordító jól tud angolul. Sajnos, magyarul nem. Ő közvetíti a modern angol drámát és színházi eredményeket a magyaroknak. Az erős kifejezéseket száraz unalommal fordítja, erőtlen szövege, egyhangú és ügyetlen. Nem megbotránkoztatóak a durva szavak, csak kiábrándítóak. A huszonhét éves szöveg lekéste a csatlakozást a prüdéria elleni csatában. Nincs már csatapiac, hatástalan az álszemérem. Az úgynevezett csúnya szavak szaporítása csak untat. Találgatom, eredetiben jobb színdarab lehetett, mint elkésetten lefordítva.
Csanádi Judit a Bárkában háromemeletes tribünt építtetett nézőtérül. Három drótkerítés sor választja el az ovális játékteret a közönségtől. Rácsok mögött ülünk. Haidecker kerítésen át kukucskálunk a színészekre. Előnye a fakultatív nézelődés. Akinek művészetét nem szívesen nézném, könnyen kitakarható látószögemből. Mintha odabenn vérszomjas fenevadaktól védenék a fizetőket. Ellenkezőleg: a játszókat kell védelmezni a nézők indulataitól az 1983-ban írott Victory előadásán.
Tim Carroll rendezése a nézők-színészek bekerítésével, mintha azt akarná elmondani, hogy fenevad az ember. Egymás hiénái vagyunk. Cromwell forradalma után előjönnek a sakálok. Az újszerű gondolathoz nem tudta feléleszteni a rendelkezésére álló színház társulatát, rávenni embernek ember általi ábrázolására. Nem igazán tudom: ki mit keres a színpadon. Tartok tőle, ennek nem a legfőbb oka, hogy butább és érzéketlenebb volnék, mint a legtöbb kritikus, hanem az, hogy a színészek sem tudják mit és miért játszanak. A szereplők nem eleven embereket jelenítenek meg, hanem színházi konvenciókat. Idegen hangon beszélnek. Papundekli hangtölcsérből szólnak. Sokszor rosszul bevált, elmolyosodott teátrális szabásmintákat hurcolnak magukkal. Valamint levágott és összeaszott fejeket, emberi hulladékokat. Mintha Esterházy darabjának maradékait használnák fel. A Bárka társulata leromlott képességű és színészállagú tagokból tevődik össze. Minden újabb előadáson meglepnek, hogy lehet még rosszabbul is játszani, mint ahogy előzőleg tették. A színészi elkényelmesedés és önelégültség, úgy látszik, kimeríthetetlen tartalékaival rendelkeznek.

Spolarics Andrea színrelépéseikor ugrásszerűen feljavul a játéktér akusztikája. Hirtelen érteni a szöveget. A mondat végén lévő mássalhangzókat is. Pedig nem ordít pumpált szenvedéllyel, mint Kardos Róbert, nem siránkozza végig szerepe teljes hosszát megrendült önsajnálattal, mint Mucsi Zoltán, nem dundorászik, trillalázik gyermekversek óvodai édelgésével, mint udvari költőként Dévai Balázs. Spolarics nem próbálkozik művészien hangsminkeléssel. Saját hangján beszél. Nem hangosan, nem halkan. Középhangon. Érthetően formálva a szavakat. Spolarics beszél. Érthetően beszél. Természetes volna, ha nem a Bárka társulatában ülnénk. Spolarics komoly színész. Lady Bradshaw nem túlzottan színészálom szerepét komor magatartásának mélyén derűvel játssza végig. Nem önsajnáló özvegy. Játékos teremtés, aki a restauráció vérgőzös kanyaraiban és a szerző hagymázos szózuhatagaiban is megőrzi épp színészi elméjét.

Rajta kívül méltányolható Seress Zoltán II. Károlya. Semmi hagyományos kulisszarázó királykodás sincs játékában. Elegáns udvari ember. Lányi Fruzsina úgynevezett „korhű" jelmezeit ő viseli legtermészetesebben. Laza eleganciával beszél. Ő is tud beszélni. Nem ad vadul nyomatékot szavainak. Könnyeden, mint egy mellékesen beszél. Mintha élne.