EJI tájékoztató a televíziós jogdíjak felosztásáról

Az MSZSZ Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) megkezdte a Magyar Televízió és a Duna Televízió által a 2007-2008. években ismételten sugárzott műsorok után járó jogdíjak felosztásának előkészítését.

eji_logo_1090x1096_szines_2

 

Az előkészítés első lépéseként az EJI elektronikus formában feldolgozta a fenti időszakokban ismételt műsorok két televízió által rendelkezésére bocsátott listáját.

A listákat az érdeklődők a következő honlapcímen érhetik el: http://www.eji.hu/ismetlesiadatok

A televíziók adatszolgáltatását az EJI azért tette közzé, hogy azt a művészek a jogdíjak felosztását megelőzően maguk is ellenőrizhessék és hogy a jogdíjak kifizetéséhez szükséges adataikat kényelmesen, elektronikus úton is közölhessék. A honlapon minderről további információk találhatók.

A listák a fenti honlapcímen 2010. március 1-jéig lesznek elérhetőek, ezt követően kezdi meg az EJI a jogdíjak egyéni felosztását.

Kérjük, amennyiben észrevétele lenne, azt jelezze nekünk az info@eji.hu e-mail címen vagy (06-1) 479-5164 telefonszámon. Köszönjük.

MSZSZ Előadóművészi Jogvédő Iroda

süti beállítások módosítása