Veszett fejsze premier

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata  pénteken (február 19-én) mutatta be Michael Frayn Veszett fejsze című darabját Mohácsi János rendezésében. Frayn fergeteges bohózata egy színházi társulatot mutat be, betekintést nyújtva a színfalak mögötti életbe is, civilben és színpadi szerepet játszva egyaránt láttatván az alkotókat.

noises_off_bi-6509

A darabbeli színészek Robert Radcliffe Szopottgombóc című bohózatának bemutatójára készülnek. A főpróbán még semmi sem megy gördülékenyen: a házvezetőnőt alakító színésznő nem tudja, hogy a darab szerint mikor és hol megy ki és épp mit visz magával, a díszletajtók beragadnak, az ügyelő elalszik, a kellékest csak a lovagkorbeli kardja foglalkoztatja... Emelett egy szerelmi háromszögre is fény derül, a rendező őrjöngve fel-le rohangál a színpadon. A káosz a bemutatón is folytatódik. Ezúttal mindent a kulisszák mögül látunk: miközben folyik az előadás, a színfalak mögött virágcsokrok, pálinkás üvegek, fejszék járnak kézről kézre, a színészek közötti privát indulatok egyre nagyobbra nőnek. Ha lehet, a káosz még tovább nő a Szopottgombóc utolsó előadásán: a betörőt alakító színész ittasan kóvályog a színpadon, az előadást többszöri nekifutásra sem sikerül elkezdeni, a kellékes a függöny előtt ragad, a színpad egy szardíniatengerré válik, a lépcsőn leguruló színész helyére pedig a rendezőnek kell beugrania.

noises_off_bi-6521

 

A poénok megszámlálhatatlan sorára kihegyezett előadás kiváló szórakozást ígér, a sokszorosan díjazott meghívott alkotógárda pedig szakmai szempontból az évad egyik legfontosabb produkciójává emeli az előadást. Az egyik legkiválóbb magyar rendezőként számon tartott Mohácsi János ezúttal is állandó munkatársaival dolgozott. Az alkotóstáb tagjai Mohácsi István fordító-dramaturg, a Három nővér díszletét is tervező Khell Zsolt díszlettervező, Szűcs Edit jelmeztervező és Kovács Márton zeneszerző. Az előadás szereplői: Lőrincz Ágnes, Nagy Csongor, Vencz Stella, Nagy Orbán, Némethy Zsuzsa, Czintos József, Gál Ágnes, Nagy Antal, Róbert Gábor m.v., Varga Andrea, István István valamint Laczkó Tekla. A rendező asszisztense Kovács Eszter.

 

noises_off_bi-6786

 

Michael Frayn: Veszett fejsze
Noises off - fordította Mohácsi István

Cserés Bella, színésznő: Lőrincz Ágnes
Tarafás Márton, színész: Nagy Csongor
Bokros Zita, színésznő: Vencz Stella
Fekete Ferenc, színész: Nagy Orbán
Karvalits Hanna, színésznő: Némethy Zsuzsa
Czirják Dániel, színész: Czintos József
Beke Ágnes, súgó: Gál Ágnes
Szapáry Tibor, kellékes: Nagy Antal
Farkas Endre, ügyelő: Róbert Gábor m.v.
Surányi Szilvia, segédrendező: Varga Andrea
Péterfi Obláth Artúr, rendező: István István

Valamint: Laczkó Tekla
dramaturg: Mohácsi István
díszlettervező: Khell Zsolt
segédrendező: Kovács Eszter
jelmeztervező: Szűcs Edit
ügyelő: Ács Sándor
zene: Kovács Márton
súgó: Varga Katalin

rendező: Mohácsi János

A Veszett fejsze szereplői egy színdarabot próbálnak és próbálnak előadni,
Robin Radcliff Szopottgombóc című bohóságát.

Robert Radcliff: Szopottgombóc

Mrs Clackett, házvezetőnő Brentéknél: Cserés Bella
Roger Arbuckle, ingatlanügynök: Tarafás Márton
Victoria Small: Bokros Zita
Philip Brent, drámaíró: Fekete Ferenc
Flavia Brent, a felesége: Karvalits Hanna
Betörő: Czirják Dániel
A sejk: Fekete Ferenc

díszlettervező: Khell Zsolt
ügyelő: Farkas Endre
jelmeztervező: Szűcs Edit
segédrendező: Surányi Szilvia
súgó: Beke Ági

rendező: Péterfi Oblath Artúr


noises_off_bi-7280


fotók: Biró István
forrás: Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata

süti beállítások módosítása