Az elveszett levél Békéscsabán

A békéscsabai Jókai Színház nemzetközi színházi szomszédolás évadja utolsó bemutatójához érkezett. A „román hónap" Caragiale választási komédiáját, Az elveszett levelet sodorta a színház műsorára.

01


A darab aktualitását nem kell magyarázni, miközben a magyarországi választások éjszakáján az OVB bénázását élvezhettük a televízión, az előző nap nézett előadás „egyes nagyon fontos bizottságokban" játszódó jeleneteit is bevághatták volna. A darabot 1884-ben írta Caragiale, nem éppen a regnáló román kormányokhoz való dicshimnuszként. Az eredeti szövegben meg is van az a fellengzős hadoválás, ami már a színpadi beszéd szintjén elképeszti az embert. A magyar fordítás ebből a rétegből sajnos nem sokat tudott átmenteni, és ez a vígjátéki jelleget sem tudja megerősíteni.
A játék kidolgozottsága láthatóan több iskolából ered és a rendező Laurian Oniga (aki az aradi színház igazgatója) koncepciózusan és sikeresen bírta rá a csabai társulatot, hogy merészeljen széles palettáról választani. Így a játék helyenként sajátos kontrasztokkal élénkül, egyes szereplők gesztusait a karikatúráig erősítik, ellentétként a legádázabb szerelmi civódást szinte semlegesen citálja a női főszereplő Tarsoly Krisztina illetve a prefektust játszó Földi László.

02


A szerelem is politikai eszközzé silányul ebben a közegben, a darab maga egy elveszett szerelmes levél és az azzal történő zsarolások, fenyegetőzések, játszmák története azzal a végkicsengéssel, hogy végül mindig akad egy nagyobb hal, aki felfalja a magát legnagyobbnak gondolót is. Az előadás erőssége, hogy szimbólumrendszere letisztult, Howard Lloyd díszletében a színészi játék szépen érvényesül, viszont a szöveg hossza több jelenetben folyamatosan a drámai hatás ellen dolgozik.

03

A színészek közül mindenki megbízhatóan teszi dolgát. Ács Tibornak bizonyára unalmas lehetett egy unalmas figurát hoznia, unalmasan is teszi. Egy román rendezőtől szinte kötelező elvárás, hogy legalább egy fordított nemi szerep legyen a munkájában. A Tege Antal, Csomós Lajos duóból az előbbi pompázhat kiskosztümben és tűsarkúban az utóbbi a partnere, ők valóban azok a színészek, akik bármit képesek eljátszani ezt már többször bebizonyították. Bartus Gyula és Földi László élvezhetően próbálják fenntartani a színpadi feszültséget, Hodu József szórakoztatóan selypegi, hozza a nemesi család utolsó s(z)arját. Végül, de nem utolsó sorban Presits Tamás a város rendőreként az általam látottak közül talán legjobban formálta meg a figurát, sokrétű sunyisága igazi látlelet az egész közegről.
Az elveszett levél előadás egy jól időzített bemutató, mondhatni a jó darab a jó helyen és időben, csak talán több előzetes kutatómunkát igényelt volna a szövegvariáns kiválasztása és előadássá formálása, akkor teli találatról beszélhetnénk. Így nem az ember feje tiltakozik a látottak ellen a kissé hosszúra nyúló előadás után, hanem az ülepe.

Tóth T. Eszter

04

A ROMÁN KULTÚRA HÓNAPJA
2010. ÁPRILIS

Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél
- vígjáték két részben -
Fordította: Bodor Ádám

Szereposztás a darabban való megjelenés sorrendjében:
STEFAN TIPÂTESCU, a megye prefektusa:  FÖLDI LÁSZLÓ
DUDU PRISTANDA, a város rendőre: PRESITS TAMÁS
ZAHARIA TRAHANACHE, az állandó bizottság elnöke, a választó bizottság,
a tanügyi bizottság, és más választmányok elnöke:
ÁCS TIBOR
ZOE TRAHANACHE, a fent említett Trahanache felesége: TARSOLY KRISZTINA
TACHE FARFURIDI ügyvéd, említett bizottságok és választmányok tagja: CSOMÓS LAJOS
IORDACHE BRÂNZOVENESCU, hasonlóképpen: TEGE ANTAL
NAE CATAVENCU, ügyvéd, a Kárpáti Harsona szerkesztője és
kiadója, a Román Gazdasági Ébredés enciklopédikus társas egylet alapító elnöke: BARTUS GYULA
RÉSZEGES POLGÁR: CZITOR ATTILA
AGAMEMNON DANDANACHE, régi 48-as harcos: HODU JÓZSEF
IONESCU, néptanító, a lap munkatársa, tagja a társas egyletnek: SZABÓ LAJOS
POPESCU, hasonlóképpen: VADÁSZ GÁBOR
RENDŐR: CSIPKE SÁNDOR

Súgó: Kiss Katalin, Bányai Ágota
Ügyelő: Csipke Sándor
Díszlet-Jelmeztervező: Howard Lloyd
Díszlettervező-asszisztens: Kelle Jázmin szh.
Jelmeztervező-asszisztens: Kovács Tibor szh.
Rendezőasszisztens: Kocsárdi Levente

Rendező: Laurian Leontin Oniga


Fotók: A-Team/Nyári A.
Forrás: Békés Megyei Jókai Színház

süti beállítások módosítása