Duda Éva: FAUN

A Faun című táncelőadás témaválasztása bizonyos tekintetben folytonosságot alkot korábbi előadásaim világával, ahol személyiségünk átalakulásait, emberi és állati, valódi és fiktív oldalaink összetalálkozását, konfliktusait és az ebből eredő transzformációkat kutattam.

Duda_va-Faun-fot-Dmlky_Dniel

 

A Faun az állati, misztikus, mitologikus szélsőségek, mesebeli karakterek irányába halad tovább, ahol a fantázia elvarázsolt, egyszerre elbűvölő és néha sötéten fenyegető világa kap nagyobb teret. Mindeközben a Faunban nagyon izgalmas a mássága, kiválasztott ugyanakkor áldozati léte. És miután szinte minden értelmes közeg sajátja a kirekesztés: a környezete vagy felemeli és rajongva csodálja vagy kilöki magából az oda nem illőt, a tőle eltérőt, a másként viselkedőt, az idegent.

Faunus az ókori Rómában a faunok vezetője volt. A földművesek és a pásztorok imádták, és általában Pán görög istennel azonosították. A faunok az erdők-mezők istenségei voltak, embertestük kecskelábban, farokban végződött, és kecskefülük is volt, mint a szatíroknak. A görög mitológiában a szatírok a fák és hegyek istenségei. A szatír olasz verziója a faun. A faunokat a kéjvággyal is azonosították. Az erdei félisteneket, mint a férfiasság megtestesítőit jelölték ezzel a szóval. Az alsóbbrendű istenség, félig ember és félig állat Dionysus (a bor istenének) társa.

A faun mitikus alakja számos művészt inspirált meghatározó hatású alkotásokra a huszadik század során. Ezek közül mindenképp említésre méltó és releváns a Vaclav Nyizsinszkij - féle 1912-es előadás: Egy faun délutánja - a balett hagyományos nyelvi készletét mellőző és szokatlanul erotikus művet Párizsban botrány kísérte. Az előadásban a kor haladó szellemű művészeit egy fókuszpontba sűrítő Orosz Balett első nagy kiugrása a hagyományos keretekből egyben a huszadik századi európai modern balett kezdetét is jelentette. Erre a korszakra tágabb értelemben is jellemző az elegyítés: Sztravinszkij, Dali, Cocteau és sok más meghatározó és a fantázia legkülönbözőbb tartományaiba gyakran kalandozó művész világa találkozik össze benne.

Duda Éva


Duda_Eva-Faun_foto-Dmlky_Dniel

 

Duda Éva: FAUN

Táncművészek:
Jónás Zsuzsa, Bora Gábor, Grecsó Zoltán,
Mikó Dávid (INPUT program résztvevője), Lázár Eszter, Simkó Beatrix

Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Díszlet: Duda Éva
Jelmez: Masa Richárd
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Vetítés, Videó: Gothár Márton
Képgrafikus művész: Lévai Ádám

Zeneszerzők:
Debussy
Sztravinszkij
Kunert Péter

Koreográfus: Duda Éva

Előadás időpontok:
2010. április 24. (Bemutató)
2010. május 19.

Helyszín:
Nemzeti Táncszínház

Támogatók:
Nemzeti Táncszínház, OKM, Főváros Kulturális Bizottsága, Közép-Európa Táncszínház, Mekka-Interaktív, Művész Mozi, Orkesztika Alapítvány-Mozdulatművészeti Stúdió

fotó: Dömölky Dániel

süti beállítások módosítása