Borisz Godunov

A debreceni Csokonai Színház Muszorgszkij: Borisz Godunov c. operájának bemutatójára készül. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezi, aki ezúttal az 1874-es verzióhoz tér vissza annak reményében, hogy az operaszerető közönség újra felfedezi Muszorgszkij egyedülálló hangzásvilágát. A címszerepet Nikita Storojev énekli, az orosz származású, Amerikában élő világhírű basszus énekes.

RepinMussorgsky_400
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij
/1839. március 21. - 1881. március 28./

 

Nikita Storojev a világ legnagyobb és legjelentősebb operaházaiban, koncerttermeiben és fesztiváljain lép fel, többek között Bécsben, Párizsban, Londonban, Milánóban, New York-ban, San Franciscóban, Firenzében, Münchenben, Tokióban és Berlinben. Olyan énekes-partnerek közreműködése mellett, mint Plácido Domingo, Luciano Pavarotti. Agnes Baltsa, Edita Gruberová.

MAT_0775_400

 

Egyik legjelentősebb alakítása Muszorgszkij Borisz Godunov című operájának címszerepe, amelyet a két énekes-legendával, Galina Visnyevszkajával és Nicolai Geddával együtt adott elő. Emellett az utóbbi évek kiemelkedő alakításai közé tartozik Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth-jének Rendőrtisztje (Milánói La Scala, San Francisco Opera, amszterdami Nederlande Opera, szentpétervári Mariinszkij Színház, madridi Teatro Real , Baltimore Opera Company , Paris Opera), Eötvös Péter Három nővér-ének Kuliginje (brüsszeli La Monnaie, bécsi Wiener Fetswochen in Theater an der Wien, Opéra National de Lyons, a párizsi Théâtre du Chatelet), illetve számos klasszikus nagy operaszerep is.

MAT_0662_400

 

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij
BORISZ GODUNOV
Opera
Prológ és három felvonás, két részben
Vezényel: Kocsár Balázs

Borisz Godunov: Nyikita Sztorozsev
Fjodor, a fia: Kun Ábel/Soós Előd
Kszenyija, a lánya: Kriszta Kinga
Dajka: Ujvárosi Andrea
Vaszilij Sujszkij herceg: Kóbor Tamás/Nyári Zoltán
Andrej Scselkalov, a Duma titkára: Fülep Máté
Pimen, remete-krónikás: Makszim Kuzmin-Karavajev
Grigorij Otrepjev, Ál-Dmitrij: Cselóczki Tamás
Varlaam, csavargó, kiugrott szerzetes: Cseh Antal
Miszail, csavargó, kiugrott szerzetes: Hajdu András/Kóbor Tamás
Kocsmárosné: Bódi Marianna
Félkegyelmű: Böjte Sándor
Nyikityics, poroszló, törvényszolga: Wagner Lajos
Mityuha, paraszt: Ürmössy Imre
Egy bojár: Vince János
Hruscsov, bojár: Vince János

Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar, a Csokonai Színház Énekkara
és a Bányai Júlia Általános Iskola és A.M.I. gyermekkara
Karigazgató: Pálinkás Péter
A gyermekkar vezetője: Nemes József
Korrepetítorok: Gyülvészi Péter, Kunsági István, Nagy Máté, Szentai Cecília
Statiszták: Baltás János, Leskó István
Díszlet, jelmez: Olekszandr Bilozub
Dramaturg: Kozma András
Ügyelő: Szabó Krisztián, Karl József
Súgó: Poór Hajnalka
Rendezőasszisztens: Bakai Barbara

Rendező: Vidnyánszky Attila

A bemutató időpontja: 2010. április 23. péntek 19 óra
Helyszín: Csokonai Színház, Debrecen

 


MAT_0565_400

 

MAT_0005_400

MAT_9741_400

 

MAT_9885_400


fotók: Máthé András
Forrás: Csokonai Színház, Debrecen

süti beállítások módosítása