A nevető ember

A szombathelyi Weöres Sándor Színház A nevető ember című előadásával vendégeskedik a Merlin Színházban 2010. február 18-án,  csütörtökön, este 7-kor. A darabot Victor Hugo regénye alapján írta és rendezte Jeles András.

neveto_ember_021_small

 

A mű cselekménye a 17. század végén, Angliában játszódik. Ursus, a filozófus és bűvész, művelt költői lélek, nemes érzésű férfiú hű farkasa, a szintén művelt és bölcs, Homo kíséretében lakókocsival járja az országot. Egy téli hajnalon egy gyermek állít be hozzá, akinek a száját úgy megcsonkították, hogy szüntelen nevetni látszik. Egy vak kislányt hoz a karján. Ursus mindkettőt magához veszi, a fiút Gwynplaine-nek hívják, a lánynak a Dea nevet adja. Mikor a gyermekek felnőnek, egymásba szeretnek. Együtt járják az országot hárman és komédiásokként keresik a kenyerüket.

Közben kiderül, hogy a Nevető Ember egy lord fia, s el kell foglalnia helyét a lordok házában, ahol heves vádbeszédet mond az elnyomottak védelmében. Gwynplaine örökké nevető arca és a komor mondanivaló közötti groteszkség bizarr nevetést vált ki a lordokból. Gwynplaine, utálattal hagyja ott a főúri pompát; vissza akar térni Ursushoz és Deához, de már nem találja őket...

 

neveto_ember_01

 

A nevető ember
Victor Hugo regénye alapján írta: Jeles András

Gwynplaine - Takács Dániel
Gyermek Gwynplaine - Baráth Ferenc
Dea - Lévai Tímea
Ursus - Poppre Ádám
Homo - Nyulassy Attila
Hercegnő - Varga Dóra
Bíró I., Serif - Balogh János
Bíró III., Wapentake - Szabó Róbert Endre
Bíró II., Nicless mester - Kristóf Roland
Továbbá:
Farkas Ádám, Unger Tünde, Papp- Ionescu Dóra, Pusztai Fanni,
Szalay Katinka, Borbiró András, Nagy Eszter, Budai Dávid, Schmidt Róbert, Senkovics Petra

Díszlettervező: Perovics Zoltán
Díszlet kivitelező: Mészáros Tibor
Jelmeztervező: Bánki Róza
Jelmez kivitelező: Bukvai Albertné
Kellékes: Juhász Ádám
Zenei vezető: Melis László
Korrepetitor: Falusi Anikó
Rendező munkatársa/súgó: Kovács Nóra

Rendező: Jeles András


neveto_ember_110083


T I Z E N H A T  É V E N  A L U L I A K N A K  N E M  A J Á N L O T T !

Jegyár 2000 Ft, diák 1500 Ft
Jegyek kaphatók a Merlin Színházban (V. Budapest, Gerlóczy utca 4.)
Jegyfoglalás e-mailben: kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu, info@merlinszinhaz.hu
Jegyvásárlás interneten: http://merlin.jegy.hu, www.jegymester.hu, www.ticketportal.hu


forrás: Merlin Színház

süti beállítások módosítása