Főszerepben a mobiltelefon

A Rivalda Fesztivál pénteki nyitóelőadásán - Az ifjúság édes madara - diszkréten megcsörrent egy mobil. Senki nem ütközött meg rajta, hogy megint akadt valaki, aki bekapcsolva felejtette a készülékét. Színpadon innen és túl, mindannyian végig hallgathattuk, ahogyan a halkszavú fiatalember kicsit túlbeszélve a darab főszereplőjét belesuttogta a készülékbe az adekvát mondatot: „színházban vagyok, majd a szünetben visszahívlak". Nem elegáns, de ez van, hozzászoktunk. De mi van akkor, ha a telefon nem a közönség soraiban szólal meg, hanem a színpadon? A színészeknek ez megengedett? A Rivalda Fesztivál ötödik napján - május 11-én - mindenképpen az, sőt kötelező, ugyanis az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában az abszolút főszereplő a mobiltelefon. A Csörgess meg! című sikerdarabról az előadás rendezőjét - Máté Gábor - és a mobil revü egyik szereplőjét - Kaszás Gergő - kérdeztük.

Máté Gábor
fotó: Lehotka Judit Zolka

- Ezt a hétköznapi pillanatokból, személyes történetekből és közhelyszerű, de így vagy úgy a mobiltelefon totális diktatúráját bemutató darabot, ha úgy tetszik a gyorssodrású élet írta, de kié volt az alapötlet?

Máté Gábor: Az enyém volt. Akkoriban (tavaly ősszel) nem volt lehetőségem arra, hogy annyi időt töltsek az egri színházban, mint amennyit szerettem volna, és akkor kínomban azt találtam ki, hogy egy olyan előadást kellene létrehozni, amiben másfajta feldolgozása van egy színházi szituációnak. Azt értem ezalatt, hogy nem egy adott, megírt színdarabnak az elemzése, eljátszása lenne a feladat, hanem valami teljesen más, valamilyen szokatlanabb jellegű dolog. Tulajdonképpen ez volt a kiindulás, és akkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi az, ami valahogyan mindenkit, vagy közel mindenkit érint, és akkor jutott eszembe az alapötlet, hogy a mobiltelefon legyen a hőse egy előadásnak.

- A hőse és a főszereplője, a darab írója pedig az egész társulat...

Máté Gábor: Igen, igen, igen, főleg a színészek, tehát elsősorban az általuk megírt vagy improvizált jelenetek kaptak valamilyen értelemben végső formát, de van egy rész, amit Gazdag Péter írt, és nagyon sok olyan helyzet is van benne, amit Sirokay Bori, dramaturg dolgozott ki. Mindenféleképpen azt mondanám, hogy ez egy kollektív alkotás, de alapvetően a színészek munkája.

- Hangos életképek sorozata, ahol nevethetünk, mert magunkra, vagy a szomszédra ismerünk, vagy éppen elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire rabságban tart minket ez a kis készülék, amit a markunkban tartunk...

Máté Gábor: Ez az, amiért eszembe jutott, mert nincs olyan helyzet, vagy nincs olyan mondat, ami valakinek ne jelentene valamit, vagy azért mert átélte, vagy azért, mert látta, vagy azért mert szenved tőle, vagy éppenséggel örül neki. Tehát valóban nincs egyetlen egy olyan momentum sem az előadásban, amihez a nézőnek ne lenne valamilyen személyes köze.

- A kommunikációs alaphelyzeteket alaposan felforgatta ez a fajta új közlési, érintkezési forma...

Máté Gábor: Erről van szó. A mobiltelefon az ember mindennapjait teljesen megváltoztatta, és olyannyira felforgatta, hogy azt néhány évtizede nem is gondoltuk volna. Amikor én gyerek voltam, a fejlődést mindenki a világűr-kutatásban látta, azt hitték, hogy a jövő arról szól, hogy az ember meghódítja az univerzumot, és senki nem gondolta volna, hogy majd egyszer az ember egy különleges headsettel a fülében mászkál és olyan, mintha magában beszélne, és bizonyos helyzetekben még akár bolondnak is nézhetnénk... Erre, ami most a hétköznapjaink része, egyáltalán nem voltunk felkészülve.

- Verne Gyula legelképesztőbb fantazmagóriáját is túlszárnyalja az, ami történt...

Máté Gábor: Így ahogy mondja. Én úgy emlékszem, hogy a réges-régen látott tudományos fantasztikus filmekben is csak a telefonok formája változott. Van egy ilyen ködös képem, hogy emberek különböző alakú telefonokon beszélnek, de ugyanúgy a fülükhöz emelik. Valljuk be, senki nem gondolta volna, hogy a zsebtelefon ekkora ugrást jelent a kommunikációban.

- Van remény, legalábbis az előadásban. Kaszás Gergő 20. századból itt rekedt figurája szívet melengető ebben a csilingelő-villódzó mobil száguldásban...

Máté Gábor: Szerettünk volna egy ilyen alakot az előadásban, aki valamilyen módon ezt a normális létet visszajelzi, akkor legalább azt gondoltuk, hogy ez az, most már nem tudom, hogy melyik a normális... Csak egy példa. Amikor készítettük az előadást, akkor hallottuk a hírt, miszerint egy bábaasszony mobiltelefonon keresztül vezényelt le egy szülést. Miközben egyfelől én magam is megőrülök a színházban, ha megszólal a mobiltelefon, és azt is utálom, ha akkor csörren meg, amikor beszélgetek valakivel, és udvariatlanul felveszi a telefonját, és sok-sok ilyen szituáció van, amit nem bírok elviselni, másrészt meg a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bizonyos helyzetekben ez a maroknyi szerkezet életet menthet, illetve, ahogy az előbb említett esetben, életet adott a mobiltelefon.

- Előadásról előadásra újraírják-e a darabot, mert ugye bármikor házhoz jöhet egy olyan történet, amit érdemes beleszőni...

Máté Gábor: Van ilyen, ami változott. Itt az a nehézség, hogy most például nem ment a darab két és fél hónapig, tehát ez most egy nem működő előadás, és akkor válik újra azzá, amikor ismét eljátsszuk, és akkor meglátjuk, hogy kinek mi jut még eszébe. De az is lehet, hogy csak rémülten összerakjuk, amire még emlékszünk...

- Az előadásban melyiken van inkább a hangsúly, az összekacsintós vicces jeleneteken, vagy a mélyebb, társadalomkritikát is megfogalmazó kiszólásokon?

Máté Gábor: Remélem, hogy ezek kiegyenlítik egymást. Miután irreálisan sokat lehet rajta nevetni, így bizonyos írástudók rányomták ezt a kabaré bélyeget erre az előadásra, de én nem gondolnám, hogy ez az előadás az lenne. A darabban megjelenő szituációk inkább életképek. Szerintem a Csörgess meg! egy valamiféle jelenkori társadalmi mondandót megfogalmazó rendhagyó színházi előadás, aminek igazából műfaja talán nincs is. Nem sért engem, hogy azt mondják rá, hogy kabaré, csak amikor összeraktuk az életképeket, nem erre gondoltunk.

- Kimeríthetetlen a tárház, az internet egyeduralma például. Számos olyan munkahely van, ahol a szemben ülő kollégák nem szóban kommunikálnak egymással, hanem elektronikus levelet írnak egymásnak. De olyat is hallottam már, hogy férj és feleség egy lakáson belül a világhálón keresztül üzen egymásnak... Lesz-e folytatása a Csörgess meg! című előadásnak?

Máté Gábor: Felmerült ez az igény, igen. Az egri színháznak van arra szándéka, hogy ezt valamilyen formában folytassuk, de a kérdés az, hogy nekem lesz-e rá időm, mennyire tudok ide jönni dolgozni, mert én kizárólag ennek az előadásnak a létrehozóival tudom elképzelni a további hasonló munkát. Igen, szeretnénk folytatni.

--------------

A telefon másik végén: Kaszás Gergő

- Megnyugtató látni az előadásban a te figurádat, ezt a kopottas urat, aki arra emlékeztet, hogy nem is olyan régen, még volt, aki használta a tantuszt...

- Egyfelől a háttérben van, másrészt pedig visszaigazolása annak, hogy még mindig lehet normálisan élni...

Kaszás Gergő: Igen, bár, és ez sem előre gyártott koncepció volt. Ugyanakkor gyorsan tegyük hozzá, ez a figura azért egy margóra kisodródott ember, aki nem azt az életet éli, amit úgy elgondolunk magunknak. Magyarán nem annak a fényes bizonyítéka, hogy folyamatos készenlét nélkül is lehet sikereket elérni, de tény, hogy a maga életében ő „elvan" mindenféle fájdalmaival, szomorúságaival meg gondjaival.

- Ebből a benn is vagyok, kinn is vagyok pozícióból, mennyire tudod segíteni a többiek munkáját, elvégre kicsit kívülről is látod a darabot.

Kaszás Gergő: Igazából azt gondolom, hogy nincs rá szükségük. Végtelenül tehetséges társaság van itt most Egerben. Annyit tudok mondani, hogy én roppantul élvezem a takarásból nézni a fiatalokat, és ahogy az általában lenni szokott, mint öregedő színész, a büfében szóvá is teszem, hogy ez meg az, nagyon jó volt, de nincs nekik igazán szükségük konkrét tanácsokra, mert pörög mindenkinek az agya ezerrel, nagyon kreatív társaság.

Ma már lassan élet-halál urai a mobiltelefonok, munkák úszhatnak el, és barátságok, szerelmek mehetnek gallyra, ha a megfelelő pillanatban az ember nem fogadókész...

- Milyen a viszonyod a mobiltelefonokkal?

Kaszás Gergő: Ambivalens. 2002 őszén lett mobiltelefonom, amikor először dolgoztam itt Egerben. Éppen egy lakásvásárlásban voltunk édesanyámmal, és egy viszonylag kisebb összegű hitelt kellett egy banktól felvenni. Igen ám, de az ügyintézők azt mondták, hogy telefonközelben kell lennem, ahhoz, hogy ezt az ügyet lebonyolítsuk. Ez megoldhatatlan volt, mert jönnöm kellett Egerbe, így kénytelen voltam vásárolni gyorsan egy készüléket, hogy a kölcsönhöz juthassunk. Hozzáteszem, ha akkor nem adom be a derekam, lehet, hogy egy évbe tellett volna, mire a hitelt megkapjuk. Hát így lett nekem mobiltelefonom. Én addig ellenálltam ennek a dolognak, mert alapvetően nem kedvelem azt, hogy bármikor elérhetnek, és nem szeretem azt sem, hogy folyamatosan készenlétben kell lenni. Én úgy gondolom, hogy ha valami igazán fontos, akár magánélet, akár szakma, úgyis utolér. Szükséges rossznak gondolom a mai napig, nekem olyan sokat nem segített. Tény, hogyha az anyukámmal bármi történne, így tud értesíteni, és ez mindkettőnket megnyugtat, de én továbbra is azt hiszem, hogy kerek volt a világ mobiltelefon nélkül is.

Az is igaz, hogy ma már zavar, ha otthon hagyom véletlenül, hiányát érzem, sajnos hozzászoktam ehhez is, mint az internethez, miközben világháló nélkül is megvoltunk valahogy, de hát így élünk mostanság. Persze nincs értelme gőgöskodni, de én jobban szerettem, amikor lassabb tempóban csordogált az élet.

Hegedűs Claudia tollából