Értek valami lényegeset - Interjú Petrik Andreával

"És Lear hova szerződik?" - kérdezte tőlem egy éve egy néző. Azt mondtam, "három színházhoz hívták, de végül a Radnóti mellett döntött". Idén pedig Antigoné lett, meg az Édentől keletre főszereplője, de volt már meztelenül, némán Rubens múzsája is... Nagy szerepeket vállalt és emellett rendezőhallgatókkal is dolgozik. Hát az Andi imád dolgozni. Merthogy Petrik Andreával készítettünk interjút; munkamániáról, arról, hogy milyen volt elszakadni vajdasági otthonától, majd a Színműtől, és mit jelenthet az ember, mint színész...

                      
Interjú - Mozgóképes változat

 

- Amikor vége lett az egyetemnek, milyen lehetőségeket kaptál, vagy láttál magad előtt?

Petrik Andrea: Már harmadikban a Vígszínháznál játszottam a Rubensben és ott maradtam gyakorlaton. Sok beugrásom volt és új bemutatókban is kaptam szerepet. Végzősként a Radnóti Színházból és Egerből is szerződést ajánlottak. Nekem nagyon szimpatikus az utóbbi, de inkább Budapesten szerettem volna maradni. Hasznos volt az az idő, amit a Vígszínházban töltöttem, de a Radnóti arculatában közelebb áll hozzám, ezért választottam. Azt hiszem azért is, mert hiányzik belőlem valamiféle színészi ügyesség, amire a Vígben szükség van. A Radnótiról még mindig azt mondják, hogy a művésszínházak közé tartozik. Ez engem jobban vonz.

- Mekkora váltást jelentett az, hogy oda kerültél?

Petrik Andrea: Szerintem ritka jó osztály voltunk, főleg munka szempontjából. Igazán tudtunk együtt dolgozni és jó feladatokat kaptunk. Viszont én mindig tudok váltani, az élet minden területén. Amikor vége lett az egyetemnek, tudatosítottam, hogy „ez most négy fantasztikus év volt, de lezárult és meg kell lépni valamit". Persze sokszor hiányzik és szoktam nosztalgiázni, ugyanakkor jól érzem magam, tudom, hogy menni kell tovább és nem szabad ezt visszasírni. Nem is vagyok olyan helyzetben, hogy visszasírnám, mert intenzíven élek, hiszen most is dolgozom ugyanannyit, mint régen.

- Sokmindent vállalsz a Radnótis munkáidon kívül. Miért fontos ez, és mennyiben elégítenek ki a feladatok, amelyeket rád bíznak a színháznál?

Petrik Andrea: Idén a Radnótiban négy bemutatót tartottunk, olyan jó helyzetbe kerültem, hogy ebből háromban játszottam. Ez nekem valóban kevés lenne ahhoz képest, hogy négy évig miként éltem, mennyit dolgoztam. Szerencsére elhívtak az Új Színházba az Édentől keletre című előadásba és az egyetemre, rendezői vizsgákba. Mindig megtalál több feladat és ennek nagyon örülök. Nyilván évek múlva majd nemet mondok ezekre a felkérésekre, de még nincs férjem, gyermekem, csak ez van, a munka érdekel, köt le.

 

andi1

 

- Ebben mennyire játszik szerepet az, hogy a kőszínház mellett másfajta, talán szabadabb közegre is vágysz?

Petrik Andrea: Nagyon szeretem a Radnótit és az egész társulatot, jól érzem ott magam, szép szerepeket kaptam, de mindig frissítően hat rám, ha különböző emberekkel dtalálkozom. Most három rendezőhallgatóval dolgoztam. Ők a jövő rendezői, még kísérleteznek, keresgélnek, és jó ennek a részesévé válni.

- Úgy látom, hogy mindig nagy súlyokat helyeztek a válladra. Miért találnak meg ezek a feladatok?

Petrik Andrea: Nem tudom..., biztos azért, mert ezt jelentem. Nem vagyok naiva alkat, bár ezeket a kategóriákat egyre jobban utálom. Végül is mit jelent ez? Azt, hogy nincs nagy kék szemem és nem vagyok finomka lány? Az is igaz, hogy ez számíthat. Antigoné, Róza, Kate az Édentől keletre című előadásban tényleg súlyos szerepek. Még sajnos ott tartok, hogy ha tudom, este őket játszom, velük ébredek fel, betöltik a fejemet. Most érzem, hogy nagyon elfáradtam, de már több szabadidőm van és vártam is, hogy legyen. Többet olvasok, pihenek és megfigyeltem, hogy elfáradok napközben, ezért sokat alszom. Szerintem most alszom ki Rózáékat.

- Mennyire viselnek meg a szerepeid? Például Kate?

Petrik Andrea: Kate nagyon gonosz, de amikor játszom, lefordítom a fejemben azt, amit tesz. Van két gyereke, akiket elhagy, azt mondja, „dobd be őket a kútba". A két gyereket behelyettesítem valamivel, amit nem szeretek magamból, vagy a világból. Így dolgozom fel a szerepet, így próbálok hiteles lenni. Nem értem ezt a nőt, nem tudok ölni, de meg tudom ölni a negatív dolgokat, amiket játék közben elképzelek. Ettől függetlenül megvisel.

- Mennyiben értékelődtek át az egyetemi évek, az, amit ott tanultál?

 

Petrik Andrea: Nekem jó iskola volt a Színművészeti, és szerettem oda járni. Kétségtelenül rengeteget tanultam az osztályfőnökeimtől, Martontól, Forgácstól, Hegedűstől és olyan emberektől, mint Zsótér Sándor, Novák Eszter, Székely Gábor. Tőlük csak tanulhat az ember; minden szempontból nagy adomány, hogy találkozhattunk velük. Nyereség és kézzelfogható, amit kaptunk tőlük. Például harmadikban volt egy kurzusunk Székely Gáborral, ahol a Boldogtalanokból és Catullus szövegekből készítettünk jeleneteket. Akkor éreztem először, határozottan azt, hogy felvérteztek színészileg, hogy sehol nem félnék kimenni a színpadra, mert értek valami lényegeset. Ezt nem lehet pontosabban megmagyarázni. Nem vagyok egy ügyes színész, nem rendelkezem profizmussal, nem tudok elsőre megcsinálni bizonyos dolgokat, néha problémát okoznak alapvető feladatok, hogy merre forduljak, hol kell kimenni, de mégis ezt érzem. Az említett kurzus után meg is ijedtem ettől, azt kérdeztem magamtól: nagyképű vagyok-e, de ezt az érzést kaptam tőle. Az volt az érdekes, hogy úgy értek el velünk valamit a tanárok, hogy nem vettük észre. Zsótér Sándorral a Lear királyt három hét alatt készítettük el. Nekem (Petrik Andi volt a címszereplő, a szerk.) egy körülbelül tízsoros monológgal indult a darab. Én azt másfél napig tanultam. Kétségbeestem, már sírtam és vertem a fejem, mert nem hittem el, hogy nem sikerül megjegyezni. Aztán csoda folytán négy nap alatt megtanultam a szöveget, ami elvileg nagyon nehéz, hiszen Shakespeare Vörösmarty fordításban. Nem is értem, hogy történhetett, mert általában nem tanulok könnyen. Nem tudom hogy született meg rövid idő alatt az előadás. Emlékszem, hogy háromtól hatig, néha éjjel próbáltunk a Szentkirályi utcai épület kertjében, ástunk, Zsótér magyarázott, mondtam a szöveget, kapargásztam, nem mindig tudtam hol vagyok, és összeállt a darab! Csodálatos volt.

- A színpadi meztelenségről írtad a szakdolgozatodat, mert már többször vállaltad, hogy ruha nélkül játszol. Mi ennek az oka és mekkora jelentősége volt?

Petrik Andrea: Sokáig azt vallottam, hogy mint színész kutya kötelességem azt csinálni, amit a rendező mond. Most is ragaszkodom ehhez a gondolathoz, bár kicsit másként érzek ezzel kapcsolatban. Ma már kétszer meggondolnám, hogy levetkőzzek-e. Biztos van olyan rendező, akinek megtenném. Számomra mindig evidens volt, hogy engedelmes vagyok, ha azt mondják, vetkőzz le. Lehet, hogy ez naivitás volt részemről, de félreértés ne essék, egyáltalán nem akarok áldozatként feltűnni, csak tudom, mikor volt helye ennek és mikor nem. Igazából nem különös érzés meztelennek lenni. Sokan azt gondolják, hogy ilyenkor a színész felszabadul, de szerintem sokkal nehezebb másféle gátlásokat levetkőzni; az, hogy ledobod a ruhád, a legkevesebb. Az jó, hogy fiatal színésznőként nem tartok a meztelenségtől, mert túl vagyok rajta, életem első színházi szerepében is néma és meztelen voltam. A szakdolgozatomban példálóztam azzal, hogy Zsótér kitalálta: maszturbáljak egy ásóval, amikor Lear megátkozza az egyik lányát, Gonerilt, illetve az egyik jelenetben, amikor Lear magára marad, pisil egy fal tövében. Nála éreztem, hogy ha azt kéri, igazából pisiljek, vagy maszturbáljak, neki képes vagyok megtenni; de a színház, attól színház, hogy ilyen nincs, hiszen a jelzés is ugyanazt jelenti. A szakdolgozatom témájául pedig választhattam volna egy színészt, vagy eljárhattam volna könyvtárba, de ehhez lusta vagyok. Olyasmiről akartam írni, amit tudok. De hát mit tudhatunk negyedévesen a szakmáról? Semmit. Viszont nekem a meztelenséggel kapcsolatban volt a legtöbb élményem. Végül arra lyukadtam ki, hogy valójában mást jelent a meztelenség, mint levetkőzni, hogy mennyire relatív. Sokszor valaminek a megúszása tud lenni. Sokkal nehezebb más helyzetekben igazán vallani.

 

andi3

 

- Az utóbbi időben voltál ilyen „más helyzetben"?

Petrik Andrea: Igen, mindig előfordulnak ilyen szituációk. Pontosan tudom minden előadás után, mi „nem volt meg". Valaki kérdezte az egyik nap, hogy „miért, van amikor megvan valami?" Nyilván nincs olyan, hogy száz százalékban sikerül hitelesen játszani, de én azt szeretem, ha jól érzem magam a színpadon. Úgy értem, ha jólesik vallani a színpadon. Az másnak nem feltétlenül hangzik igaznak. Eddig még nem fordult elő, hogy végig jól érezzem magam, de az nem baj.

- Nagyon fiatalon döntöttél úgy, hogy eljössz otthonról, miért?

Petrik Andrea: Véletlenül történt, nem is tudtam, mit jelent az, hogy drámatagozat. Nem otthonról akartam elmenni, hanem hallottam Szentesről. A szüleim pedig mindig mellettem álltak és bíztak bennem, ami nekem sokáig evidensnek tűnt. Nem is tudom, hogy nekem lenne-e ekkora bizalmam a gyerekem felé. Hát ők ilyenek. (mosolyog) Miután négy évig Szentesre jártam, egy évig az Új Színházban voltam stúdiós és másodjára vettek föl az egyetemre.

- Biztos voltál benne, hogy a színészet az utad?

Petrik Andrea: Igen. Ez szívfájdalmam, de nincsen különös tehetségem, nem érdekel és nem értek semmi máshoz. Ebben lelem örömöm. Nem kell járni pszichiáterhez (nevet).

- Nyáron a kollégiumban többször szóba került, hogy már dolgozni kéne. Mennyire vagy munkamániás, tudsz-e pihenni?

Petrik Andrea: Most már tudom, hogy pihennem kell. Jól fog esni. Lesz néhány dolgom a nyáron, de nem végig. Harmadikban hónapokig nagyon sokat dolgoztam. Úgy ment egy nap, hogy reggel próbáltam a színházban, utána kurzusra mentem az egyetemen, este előadás volt, ha nem akkor próba és utána rendező hallgatóval próbáltam. Közben vizsgákat is tettünk, az utolsót június 28- án. Megcsináltuk - egy laza Woyczek volt - utána lefeküdtem aludni és másnap nem bírtam felkelni. Beállt egy ideg a hátamban, ezért kórházba kellett menni. Az orvos azt mondta, hogy ez pszichés. A szervezet tudta, hogy ott kell lennem és amint véget ért a terhelés, jelzett. Agyban dőlnek el a dolgok. Most is hasonlóan fáradt vagyok, mert sokat kivett belőlem ez az évad. Most hasznosan szeretném tölteni a szabadidőm. Nyáron sokszor érzem azt, hogy már csinálnék valamit, de rájöttem, hogy ezt le kell küzdeni, mert szükséges a feltöltődés. Ha mindenáron dolgozom, túlvállalom magam, akkor az meglátszik a munkám minőségén. A napokban egy előadással például nagyon elégedetlen voltam, mert a fáradtságom miatt nem adtam bele mindent. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.

 

andi4

 

- Mennyire „telepszik rád a színház", a magánéletedre?

Petrik Andrea: Egy intenzívebb próbafolyamatból nehezen tudok kiszakadni a magánéletbe, mert folyamatosan kattog az agyam. Egy pohárról is az jut az eszembe, hogy abban a jelenetben iszom. Ez idegesítő. Fontos olyan emberekkel is együtt lenni, akiknek nincs közük a színházhoz. Viszont az, hogy megadatott, hogy színész legyek és abból éljek meg, amit szeretek hatalmas dolog. Mindig azt gondoltam, nem is tudok élni, ha ez nincs. Ráadásul nem mindegy, hogy az ember miben vesz részt. Jó igaz dolgokkal foglalkozni, tudni, hozzáteszek valamihez, ami értékes. Ez közhely, de ezért jók a Lear királyok. Kimondom, nem normális, ami a választások előtt zajlott. Ijesztő dolgokat lehet olvasni, nem normális dolgokkal találkozhatunk, ezek megérintenek. Távol áll tőlem a politika, csak a közvetlen környezetem megdöbbent néha. Jó lenne, ha a színházzal lehetne küzdeni azért, ami fontos. Szeretnék hinni abban, hogy lehet is, hiszen én ezzel tudok adni, harcolni.

 

Tóth Berta | színház.hu
Petrik Andrea többek között az alábbi előadásokban látható:

                 
Oidipusz gyermekei - Radnóti Színház

 

 

        -         
Édentől keletre - Új Színház

 

 

       
Boldogtalanok - Radnóti Színház
következő előadás: 2010. 06. 03. csütörtök, 19.00
jegyvásárlás >>>

 

    
Naftalin - Radnóti Színház
következő előadás: 2010. 06. 10. csütörtök, 19.00
jegyvásárlás >>>

süti beállítások módosítása