Nyitóelőadás: The Beach

"Akit legyőzött a félelem, az legyőzte a morált, ám nem tud immorális lenni sem" - ez a The beach című előadás ajánlójában olvasható, ami Zsótér Sándor Arturo Ui-ja mellett elindította az idei POSzT-ot.

 


The beach - mozgóképes ajánló

 

„Van egy történet, de el van bújtatva. Veszélyesen mélyen: elég sokáig tűnik úgy, hogy csak egy szokvány hőbörgés jön a világ állapota felett. Annak sem éppen rossz: négyen ülnek egymás mellett, idegesen, szemben a közönséggel, és aztán elkezdik mondani, mondani a baromságokat" - írja Fáy Miklós, az idei POSZT válogatója a fesztivál egyik nyitóelőadásáról.

Ennek oka, hogy Urbán András társulatának négy fiatal színésze is „kitárulkozik a világ csendes közönyére", ahogy azt Camus egyik hőse kijelentette magáról börtöncellájából kipillantva. Hogy jön ide Camus? Úgy, hogy a The beach-hez a Közöny című regénye szolgált kiindulási alapul.

„Zajlik a közönyös élet, napozás, tengerpart, homokkal szórják be a játékteret, egyre erősebb és egyre rejtélyesebb az egész. Nem arról van szó, amiről beszélnek, de közben mégis, csak mélyebben; a vége is olyan az előadásnak, mintha nem a történet, hanem valami másik logika irányítaná, és a hatás is máshonnét jön, de jön" - összegez Fáy az előadás kapcsán. Urbán András rendező a produkció esszenciájaként azt fogalmazta meg: "A világ közönye a morál első fölmondása. Nem viszonyítási pont, hiányával sem tüntet, nincs, mintha soha nem is lett volna".

színház.hu

süti beállítások módosítása