Emeljük a tétet!

Fényes Szabolcs, Bacsó Péter, G. Dénes György, Kurt Weill, Bertolt Brecht, Giacomo Puccini, Vajda János és Johann Strauss darabjai kerülnek a Budapesti Operettszínház repertoárjára a 2010/2011-es évadban. A Nagymező utcai teátrum egyébként remek szezont zár, több mint 370 ezer néző volt kíváncsi előadásaira.

operettszinhaz

 

A 2010/2011-es évad műsortervét ismertető sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a július 4-én záruló szezonról elmondta, összesen 546 előadást láthatott a közönség a teátrum budapesti játszóhelyein, a magyarországi vendégjátékokon, s a külföldi turnékon. 202 alkalommal került színre musical és 216-szor operett, illetve 119 gyerek- és ifjúsági előadásra, valamint 9 pódiumbeszélgetésre is sor került. A 2009/2010-es évad végéig több mint 370 ezer néző tekintette meg az Operett produkcióit - s ez már a sajtótájékoztató időpontjában is bizton állítható volt, hiszen a júniusi-júliusi előadásokra elkeltek a jegyek.

Az idei évadban egyébként három operett-bemutatója - Molnár Ferenc-Zerkovitz Béla: A doktor úr; Ábrahám Pál: Bál a Savoyban; Leo Fall: Madame Pompadour - volt a Nagymező utcai színháznak, a musical-repertoárra Lévay Szilveszter és Michael Kunze Rebecca - A Manderley-ház asszonya című sikerműve került - koprodukcióban a Budapesti Tavaszi Fesztivállal. S három gyerek-ifjúsági produkció is a műsor része lett, a Musicalmesék, az Erdei kalamajka, illetve a Tavaszébredés című musical stúdióváltozata. A direktor a sajtótájékoztatón elmondta, óvodásoktól a kamaszokig a teljes fiatal korosztály megfordult az Operettben, s rámutatott, hogy a sok hibával érvénybe lépett előadóművészeti törvény hatalmas értéke, hogy támogatja az ifjúsági előadásokat, amelyekre nagy szükség van.

A szezon különleges produkciója volt a magyar operett megteremtője, Huszka Jenő halálának 50. évfordulójára rendezett gála, mely több alkalommal volt látható, illetve a kétnyelvű Rómeó és Júlia, melyben a Montague-kat román, a Capulet családot pedig magyar művészek alakították, kétszer Bukarestben, kétszer pedig Budapesten, ugyanis mindkét fővárosban ugyanaz a produkció fut KERO® rendezésében. Kiemelkedő eseménye volt az évadnak a IX. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny, melyen három dobogós helyezést is elértek a színház művészei: Ábrahám Gabi és Kerényi Miklós Máté, illetve Bordás Barbara második, míg Boncsér Gergely első helyezett lett. A sajtótájékoztatót egyébként a fiatal primadonna nyitotta meg, Odette belépőjét énekelte A Bajadérból.

S fontos megemlíteni még, hogy az Európai Zenés Színházi Unió keretében a 2009/2010-es évadban 11 olyan előadás volt látható külföldön, Bukaresttől Jekatyerinburgig, Prágától Szentpétervárig, amelyeket a Budapesti Operettszínház rendezői és kreatív csapatai állítottak színpadra.

A direktor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egész társulat zsúfolt nyár elé néz. Június 16-17-én vendégszerepel A Bajadér és a Jövőre, Veled, Itt! egy-egy előadásával az első alkalommal megrendezésre kerülő Kecskeméti Országos Zenés Színházi találkozón, mely Kerényi Miklós Gábor szerint remek kezdeményezés, hiszen a pécsi POSZT-ra már nemigen jutnak el, csak alternatív produkciók. A közeljövőben az Elisabeth két helyen is vendégszerepel: augusztus 6-7-én Siófokon, a Szabadtéri Színpadon, november 13-14-én pedig a soproni MKB Arénában.

A nyár, s a jövő évad folyamán számtalan gálaműsorral is bizonyítja a teátrum, hogy az operett igenis élő műfaj, mely vidéken, Budapesten, s szerte a világban egyre sikeresebb. Kálmán, Lehár, Strauss, Szirmai, Huszka és a többiek slágerei hallhatók lesznek az operettesek előadásában a horvátországi Zágrábban július 4-én, majd Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékokon, Szombathelyen, Kübekházán és Hódmezővásárhelyen. A musicalesek, ugyancsak Szegeden, a Hairt mutatják be, Bagó Bertalan rendezésében, de a Dóm téren KERO® is dolgozik idén, mégpedig újra operát rendez: Bizet Carmenjét. Előtte pedig, június 10-én a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon került színre Bartók A kékszakállú herceg vára, illetve Puccini Gianni Schicchi című műve, utóbbit a Budapesti Operettszínház művészeivel. Érdekesség egyébként, hogy operát a közelmúltban az Operettszínház két másik rendezője is színre vitt. Somogyi Szilárd a Boleyn Annát Pécsett, Béres Attila pedig a Rigolettót a San Francisco Lyric Operában, utóbbi sikerének köszönhetően az Operett főrendezőjét Palo Altóba hívták de Falla La vida breve (A rövid élet) című operájának bemutatójára.

Premierjeink sorát a Nagymező utcában ősszel Fényes Szabolcs Szerdán tavasz lesz! című műve nyitja, melyet a teátrum retroperettként mutat be. Mint azt Kerényi Miklós Gábor felidézte, a darab ősbemutatóját ő rendezte még 1983-ban, most pedig Somogyi Szilárd viszi színre a magányosok klubját alapító magyar-történelem szakos tanár történetét, melyben a főszerepeket Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Lehoczky Zsuzsa, Faragó András, Vágó Zsuzsi és Kerényi Miklós játsszák.

Weill-Brecht Koldusoperáját decembertől láthatja a közönség a Thália Színházban, Béres Attila rendezésében, aki a némafilmek stílusát idézi majd a produkcióval. Bicska Maxit ezúttal Dolhai Attila, Pollyt Szinetár Dóra, míg Tigris Brownt Szabó P. Szilveszter alakítja, de látható lesz az előadásban Balikó Tamás, Földes Tamás és Peller Anna is.

A 2010/2011-es évadban a Budapesti Operettszínház "emeli a tétet" - ahogy a direktor fogalmazott, s az új közönségréteget megcélzó Brecht-Weill-darab után operát is bemutat, ráadásul rögtön kettőt, s így válik majd igazi zenés népszínházzá. A nyári premier után januárban repertoárra kerül a Gianni Schicchi, mégpedig Vajda János Mario és a varázsló című kül- és belföldön egyaránt sikeres kortárs operájával, KERO® rendezésében. Puccini művében a címszerepet vendégként Kálmán Péter alakítja, de színpadra lép még Geszthy Veronika, Lukács Anita, Boncsér Gergely, Vadász Zsolt, Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Magócs Ottó és Dézsy Szabó Gábor is. A Marióban pedig Cipollát, mely a darab legjelentősebb énekes-színészi teljesítménye, Szabó P. Szilveszter játssza. A két opera a Nagymező utca után 16-szor Pécsett is látható-hallható lesz.

Nemzetközi együttműködés eredménye Johann Strauss Egy éj Velencében című, régen játszott operettjének új előadása is. A bemutatót a Budapesti Tavaszi Fesztiválon tartja a teátrum, ugyancsak KERO® rendezésében, mellyel Erfurtban debütált. A német városból érkeznek a díszletek és jelmezek, a flipper-pályán golyónak öltöztetett színészek mutatják be a szerelemmel, féltékenységgel, félreértéssel, no és persze keringőkkel teli történetet. Bemutatkozik a produkcióban Homonnay Zsolt, Földes Tamás, Bálint Ádám, Vadász Dániel, Vadász Zsolt, Fischl Mónika, Peller Károly, Szendy Szilvi, Szabó Dávid, Faragó András és Oszvald Marika.

A 2010/2011-es évadban a jelenlegi előadások közül még 21 produkció marad repertoáron. A szezon jelentős eseménye lesz még egyébként az I. Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical Énekverseny, melyet a Budapesti Operettszínház a magyar származású komponista szülővárosával, Szabadkával és az Európai Zenés Színházi Unióval rendez. A többfordulós, több kontinensen zajló megmérettetés döntőjére 2011 nyarán kerül sor a Palicsi vár Szabadtéri Színpadán.

Forrás: Budapesti Operettszínház

 

süti beállítások módosítása