Tündérkeresztanya - Csákányi Eszter


Kicsit mintha kifulladni látszana a Poszt programja így a vége felé, vagy csak az utcán tomboló 40 fokos meleg teszi, mindenesetre azon kaptuk magunkat, hogy jobb híján a Bóbita Bábszínház aulájában tolongunk 50 izzadt, lökdösődő, kiabáló kiskölyök, és a gyermeki magatartásmintákra hol rezignált beletörődéssel, hogy „Na, majd kapsz apádtól ha hazaérünk” fenyegetőzéssel reagáló szülő közt.

A húzónév Csákányi Eszter, aki játszik és bábozik is egyszerre a színpadon, egy Veres András által színpadra optimalizált cigány népmese-feldolgozás keretében. Mivel nekem már csak halvány emléktöredékeim vannak gyerekkori bábszínházi élményeimről, amikor rekedtre ordítottam a torkomat Vitéz Lászlónak, hogy „Ott van mögötted az ördög!!!”, igyekeztem a környezetemben ülő kiskrápók kontrollcsoportjainak reakcióiból levonni a következtetéseimet, hogy mennyire sikerült eltalálni a közönségigényt  a rendező Csató Katának.

Hát, nem nagyon, és ebben valószínűleg a rosszul szcenírozott,  és/vagy kiválasztott sztori a hibás, ugyanis konkrétan elfelejtettek bele cselekményt tenni. Nem kell hozzá etnográfusnak lenni, hogy az ember észrevegye, egy népmesében a basic sztorit (egy fiú elvesz feleségül egy lányt, akik aztán boldogan élnek, amíg meg nem halnak) általában toposzszerű cselekménybeli sallangok és szereplők kísérnek (sárkány, gonosz báty, mostoha vagy rézfaszú bagoly, varázslat, kardozás, cselszövés, miegyéb), amik érdekessé és szerethetővé teszik az egészet. Na, ez totál hiányzott jelen esetben.


Csákányi ugyan elég jól kiadta magából amit lehetett, kúszott-mászott a színpadon,  de a visszatérő gügyögései nem ingerelték nevetésre a gyerekeket, így a néhány kezdeti kacaj is elhalt, és az előadást unalmas csendben ültük végig. A történet tényleg minimalista, egy átlagos nagymama palacsintasütés közben is ütősebbet improvizál, talán csak az ijesztő - rettegett gyerekkori horrorfilmemre, a Varjúdombi mesék figuráira hajazó - főszereplő báb hozott némi színt az előadásba, de legalább egy óráig a hűvösben ültünk.

süti beállítások módosítása