Vendégségben a Körtánc

Nagyváradon is bemutatják Arthur Schnitzler Körtánc című drámáját a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem diákjai. A produkció a másodéves mesterfokozatú színészosztály vizsgaelőadása, melyet a Váradon is jól ismert Kovács Levente rendezett Györffy Miklós fordításának, illetve Szeredás András és Fodor Tamás átigazításának felhasználásával.

kortanc


A darab tíz szerelmi jelenetből áll, melyekben a szerző öt párt ábrázol az érzéki gyönyörök megtapasztalása előtt és után. A sort az utca rongya indítja, aki szeretkezni hív egy fiatal bakát. A gyors nemi aktus után a baka még kapupénzre valót sem ad az utcalánynak. Később ugyanaz a baka elcsábítja a szobalányt, akit a szeretkezés után érzéketlenül magára hagy. A szobalány a fiatalúr karjaiban talál rövid időre menedéket. A fiatalúr viszont a szépasszony szeretője lesz. A szépasszony megpróbál visszatérni férjéhez, de a férj már a cukorbaba ölében érzi jól magát. A cukorbaba felkészítőre megy a költőhöz, végül az ágyában köt ki. A költő viszont a színésznőt imádja, de ezerarcúságát nem képes sokáig elviselni. A színésznő legközelebb a gróf karjaiban omlik össze: testileg, lelkileg egyaránt. A gróf végül az utcalány petróleumszagú szobájában ébred.

kortanc2

 

Arthur Schnitzler: Körtánc

AZ UTCA RONGYA - Fekete Réka-Thália
A BAKA - Derzsi Dezső
A SZOBALÁNY - Koncz Andrea
A FIATALÚR - Fekete Zsolt
A SZÉPASSZONY - Fekete Réka-Thália
A FÉRJ - Orbók Áron
A CUKORBABA - Gecse Ramona
A KÖLTŐ - Fekete Zsolt
A SZÍNÉSZNŐ - Kovács Annamária
A GRÓF - Derzsi Dezső

A rendező munkatársai:
László Ildikó
(látvány)
Ráduly Zsófia (zene)
Luca Kinga (mozgás)
Sántha Júlia (asszisztens)

Rendező: KOVÁCS LEVENTE
osztályvezető tanár

A kamaraelőadásra június 25-én, pénteken 19 órától kerül sor a színház nagyszínpadán.


Jegyek a színház pénztárában válthatók 15, illetve 10 (diákoknak, nyugdíjasoknak) lejért.
Az előadás időtartama 1 óra 45 perc szünet nélkül.

forrás: Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem

süti beállítások módosítása