Hurrá, nyaralunk!

2009/2010-es évadjának végéhez ért a Szegedi Kortárs Balett. Az együttes több mint 100 előadásának sorában-melyet székhelyén és a fővároson kívül számos vidéki városban nyújtott-, az utóbbi hetekben elsősorban fesztivál felkéréseknek tett eleget.

 

 

400_image001

 

A Pataki András igazgatása alatt működő társulat részt vett többek között az Ökumenikus Napok a Szolnoki Szigligeti Színházban elnevezésű rendezvényen és a Nyíregyházi Szabadtéri Játékokon Juronics Tamás Carmina Burana című táncjátékával, a 7. Magyar Táncfesztiválon, Győrben, az Unisono nevet viselő, új, szintén Juronics produkcióval, „A tánc fesztiválja" elnevezésű összművészeti találkozón Veszprémben pedig Mauro Astolfi olasz alkotó Quasi Umano elnevezésű koreográfiájával. A táncművészek hamarosan megkezdik nyári szabadságukat, illetve néhányan közülük tánckurzusokat tartanak, nyári rendezvényeken lépnek fel.

forrás: Szegedi Kortárs Balett

süti beállítások módosítása