(Ne tévesszen meg senkit, hogy én írom ezt a naplót. A dolog úgy esett, hogy Mihály arkangyal a maga ítéletnapi harsonájával téves még időben visszaszívta, de nekem már késő volt: riasztást kapott feltámadtam. Azóta is, immár hatodik éve (!) bolyong egy renitens figura Gyulán, fél fülében fülbevalóval. Az idős nénik néha furán néznek rám, de sokukkal jóban vagyok, kezdek beilleszkedni. Sőt, már feladatokat is kapok, angol szerző lévén, a tolmácsolást.) Legelsőnek épp erről akarok beszámolni. Tehát Miriam.
Miriam Goldschmidt
Miriam, színésznő (nem mellesleg a Peter Brooké), teljes nevén Miriam Goldschmidt. Őt visszük Gyulára Ferihegyről. Előzőleg még figyelmeztetnek, hogy a művésznő nyűgös. Mikor a repülőtéren beszállunk az autóba, arra a kérdésre, kér-e valami frissítőt, nyűgtelenül, mind a harminckét fogával nevetve kér "egy kis száraz pezsgőt." Ugyanezt fogalmazza meg később színházilag is a Warum, warumban, a gyulai várszínpadon, amikor azt mondja, "A modern istennő, a díva." Egy gerlicepár, miután végigvarnyogta a próbát, az előadásra már pontosan érkezik és teljes megilletődöttséggel hallgatja madártestvére szereplését. Miriam olyan díva, aki gyógyszertárba menne egy doboz cigiért, és akinek óriásszemeiből, kismadár testéből, árad a mások felé fordulás. Száraz pezsgőt iszunk délelőtt, természetesen együtt, nem épp nyűgösen, valamiféle ismerkedési szertartásként. Ő, talán felejtésből is.
Miriam Goldschmidt
Angolul beszélünk, ő inkább saját, kevert nyelven, francia és német mondatokat szőve az angolba, ahogyan ezt Brook kitalált nyelvű, ógörög gyökerű, halandzsabeszédű, mégis univerzálisan érthető előadásaiban tanulta. Azt mondja, szereti az angolt (ez persze jól esik) de a németet tömörebbnek érzi. Peterrel (Brook) folyton ugrálnak a három nyelv között, ami döbbenetes összefüggésekre tud rávilágítani. Persze szerencse is kell hozzá, akár a bambusz rudakkal végzett Brook-gyakorlatokhoz az afrikai turnékon, amikor a körben állók koncentrációja pusztán a rudak tökéletes időzítésű forgatásával elő tudta idézni a hullámot. Varázslat.
Apropó Afrika. Miriam brazil, afrikai és zsidó. Egy egzotikus madár, egzotikus történetekkel, (ha leírnám őket, úgyse hinnék el, szellemek is szerepelnek bennük és egy különleges tetoválás). A Brook-rendezte A madarak tanácskozásában viszont tényszerűen ő játszotta a legkisebb madár szerepét. Ez olyasmi, mint legkisebb szegénylegénynek lenni a mesében, mert ilyen az ő története is. Hét éves koráig egy frankfurti árvaházban élt, ahol belétömték a nemszeretem-ételeket (elnézve őt, egyébként, akkor szokhatott le végleg az evésről.) Aztán örökbe fogadta egy házaspár, híres színésznő lett és itt lenne vége a történetnek, ha mese volna. De Miriam megunta a színházat. Másik játékteret keresett és a várőrző sárkányokat (titkárnők) legyőzve, eljutott Brook irodájáig.
Amikor elé állt, Brook azt kérdezte tőle: "Ki maga?" "Én." - felelte Miriam. "És kit keres?" "Magát." Érdemes megjegyezni a kulcsszavakat arra az esetre, ha híres rendezőnél szeretnénk játszani.
Este előadás, Miriam Goldschmidt és Francesco Agnello. Utóbbi, zenész, egy csupán öt éve feltalált (!) hangszeren játszik, aminek neve, hang. "Hang," mint (berni dialektusban) "kéz." És "hang," amint magyarul értjük.
Miriam Goldschmidt és Francesco AgnelloWarum, warum
Miriamnak szárnyai vannak. Ezt most nem magyarázom meg, hihetik, hogy azért mert szárny alakú fülbevaló lóg a fülében. Este még láttunk egy gólyapárt.
Folyt. köv.
Kapcsolódó cikk:
- VI. Shakespeare Fesztivál - teljes program
