66 fix a hatosoknak

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) haladéktalanuk intézkedik arról, hogy az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatási összegek 66 százalékát mielőbb megkapják a nyertes intézmények és szervezetek, köztük a független színházi és táncművészeti társulatok - közölte a kultúráért felelős államtitkárság.

 

Bár a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kell vennie a részét, a tárca megvizsgálta az Előadóművészeti Tanács javaslatát, és ez alapján úgy döntött: a nyertes pályázók további működése érdekében a zárolásokat úgy csoportosítja, hogy még az idén folyósíthassa a megítélt támogatások 66 százalékát. Úgy fogalmaztak, hogy a NEFMI az előadóművészeti szakma képviselőinek kérését és véleményét figyelembe véve haladéktalanuk intézkedik arról, hogy a támogatást a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága mielőbb folyósítsa.

"Mivel zárolásról és nem elvonásról van szó, akár még ebben az évben felszabadítható a zárolt összeg, bár erre jelenleg semmiféle garancia nincs" - közölte Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkára ennek kapcsán.

Hozzátette azt is, az, hogy ki és mennyit kap, a lehető leghamarabb nyilvánosságra kerül, a zárolás egységes lesz, differenciálásról a miniszter nem határozott. Az előadóművészeti törvény módosításáról is szót ejtett, elmondta, hogy az ősszel lesz napirenden, ezért csak akkor válaszolhat a felvetésekre, találgatásokba pedig nem kíván bocsátkozni. "Annyi bizonyos, hogy nagyon sok módosítási javaslat fogalmazódott meg, de ezeket rendszerbe kell foglalni, úgy lehet dönteni valamilyen egységes módosításról" - mondta.

A függetlenek helyzetének alakulását továbbra is végigkövethetik a Színház.hu-n és nemsokára interjút közlünk Vidnyánszky Attilával, akihez hétfőn nyílt levelet intézett a Hólyagcirkusz Társulat alapítótagja, Rácz Attila.

Tóth Berta, Színház.hu

Kapcsolódó anyagok:
- Nyílt levél Vidnyánszky Attilának
- "Necces" a 6-osok ügye
- "Szabadságjog a tét"
- "Fokozódik" a függetlenek helyzete
- Ma kiderülhet a függetlenek sorsa

süti beállítások módosítása