Bár a magyar színházi világban nagyjából mindenki ismer mindenkit és a kis hazai piac, illetve kevés rajongó miatt a színészek nem számítanak különösen celebeknek, azért nem bennfentes színházi körben a színész ismerős még mindig bevethető fegyver. Csajok jelenlétében a „Nézd, az a színész ott az én haverom” mondat majdnem olyan faszán hangzik, mint kocsmázó férfitársaságban a lazán odavetett „ja, az a fotómodell már kétszer megvolt, nem nagy szám” kijelentés.
Csak hát még ezen a mini piacon is nagy a különbség színész és színész között, így nekem elég nehéz volt Máthé Zsolttal, mint fiatalkori félismerőssel felvágnom. Mert hiába hangsúlyoztam én, hogy hazánk egyik vezető kőszínházának állandó társulatában játszik, drumlin cinikusan az "Ajtónálló 2"-től a „Kísérőinas, Kapunyitó és Katona” szerepekig ívelő pályafutására hívta fel a figyelmem, s való igaz, hogy Zsoltra nem igazán a Lear király súlyú karaktereket szokták osztani. Én talán a Piszkavasban láttam a leghosszabb szerepben, ott teljesen jól adja a rá osztott sorokat, bár meg kell jegyezni a teljesség kedvéért, hogy a darabban konkrétan egy hülyegyereket alakít.
Ugyanakkor súlytalannak semmiképpen sem nevezném, szerintem a Mancs interjúban felvállalt „pár sorok királya” jelző jól aposztrofálja őt – szemben más, tényleg szürke mellékszereplőkkel - és ez a kissé sem vidám interjú nem csak a szakmája iránti alázatról, de szerénységről, kellő önismeretről és egészséges önkritikáról tesz egyszerre tanúságot. A teljes interjú itt.
Valószínűleg ez utóbbi tulajdonságok nélkül soha nem jött volna létre a Máté Gábor osztálya által jegyzett feldolgozás, ahol ő a sorozat (tavaly Kovács Patrícia volt soron) negyedik darabjának címadó szereplője. Zsámbékon (Zsámbéki Színházi Bázis - egyszer napközben is érdemes lenne körbejárni a volt rakétabázist) amolyan "hogyan látjuk" szempont szerint az egykori színműs osztálytársai mesélnek Zsoltról. És hát nem éppen toleránsan vesézik ki szegényt: nem csak meztelenre vetkőztetve látjuk a személyiségét a színpadon, de mélyen és két kézzel a genitáliáiba nyúlva, kifordítva vizsgálhatjuk minden apró részletét, frusztrációját, szexuális zavarát, vágyait és gyengeségét. Valszeg én előbb engedném levágatni korongvágó flexszel a végtagjaimat, mint színpadra egy ilyen feldolgozást rólam, de hát a színészek máshogy működnek és végső soron szimpatikus az a beletörődő rezignáltság, amivel Zsolt végigasszisztálja az őt ízekre szedő darabot.
Kevesen tudják, hogy Zsolt egyik erőssége a háttérmunka, nagyon jó dalszövegeket ír, így ezekből egy jó kis válogatást láthatunk az előadásba integrálva. A darab egyébként szerény véleményem szerint kurva jó, simán megnézném még egyszer, és a közönség jelentős százalékát alkotó színészek reakcióiból ítélve nem csak nekem tetszett, Bodótól Gyabronkáig permanensen röhögött a nézőtér. A szkeccsszerű elemekből összerakott darabból talán az Egerben játszó Mészáros Mátét emelném ki, aki hangszíne, arca és játéka alapján az egri Thuróczy Szabolcs címet is elnyerhetné (ami blogunk esetében hatalmas elismerést jelent természetszerűleg), a jelenetekből pedig talán csak szemezgetni lehet a teljesség igénye és sorrendiség felállítása nélkül. A Fenyő Ivánnal előadott, Zsolt kurvázós kalandját ecsetelő dal, illetve az MGP kritikák oratóriumszerű kórusfeldolgozása voltak a kedvenceim, de minden jelenet nagyon ült.
Az előadást csak ajánlani tudom, gumicsizmát és szúnyogirtót azért vigyetek a biztonság kedvéért, Mácsait pedig ezúton is kérjük, hogy a próba kedvéért egyszer valami fajsúlyosabb szerepet is adjon hősünknek. Képességeit alátámasztandó pedig álljon itt Máthé Zsolt alias Baróthy Lajos egyik felejthetetlen alakítása a TÁP színházból:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.