Újabb nyílt levél 'hatos' ügyben

A VI-os kategóriát érintő pályázati anomáliákra reagálva a Természetes Vészek Kollektíva (TVK) a következő meglátásait szeretné megosztani a közvéleménnyel.

 


LOGo_tvk

 

 

A
TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA

nyílt levele

 



1. A jelenlegi törvényi helyzetben a működési költségek elnyerésére a pályázati rendszer a lehető legkisebb rossz. Az átgondolt és költséghatékony működést még inkább erősítené, ha a pályázat nem kizárólag a költségvetéstől függne, s így megjelenhetne már az előző év végén.

2. Jelen helyzetben a pályázatot bíráló kuratórium működése és kidolgozott szempontrendszere elfogadható, illetve nem ez a legnagyobb gond. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a TVK a kuratórium minden egyes döntésével egyetért (nem ért egyet a Pont Műhely kizsűrizésével például).

3. A TVK a közeljövőben is élni kíván azzal a függetlenséggel, amelyet a műfajok közötti intenzív átjárás, a tervezett, de flexibilis szellemi és gyakorlati reakciókészség jellemez, ugyanakkor célja, hogy az átgondolt alkotómunka mögött stabil kulturális és szervezeti háttér álljon.

4. Figyelembe véve ugyan a hazai gazdasági helyzetet, a TVK is felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy az elnyert támogatások 34%-ának zárolásával számos befogadóhely, társulat és alkotó került nagyon nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe.

5. A TVK fontosnak tartja, hogy a független terület egyedi arculatát megtartva, de egységesen és közösen jelenjen meg a szakma, a döntéshozók, a kultúrpolitika és a nyilvánosság előtt.

6. Egyetértve a pályázatok nyitottságával és átláthatóságával a TVK is csatlakozik a Hólyagcirkusz kezdeményezéséhez.
A TVK 2010-2011-es évadra szóló működési pályázat itt elérhető: www.artdisasters.com


Imre Zoltán
TERMÉSZETES VÉSZEK KOLLEKTÍVA

 

Kapcsolódó anyagok:

- A Hólyagcirkusz Társulat felhívása a VI. kategóriába sorolt független színházakhoz és a működési pályázatukat elbíráló szakmai kuratóriumhoz - Nyilvánosságra hozott pályázatok listája
- Állásfoglalás a "6-osok" ügyében - Magyar Színházi Társaság

- Döntés a VI. kategóriában

- Hangsúlyeltolódás - Interjú Vidnyánszky Attilával

- 66 fix a hatosoknak
- Nyílt levél Vidnyánszky Attilának
- "Necces" a 6-osok ügye
- "Szabadságjog a tét"
- "Fokozódik" a függetlenek helyzete
- Ma kiderülhet a függetlenek sorsa

 

Kapcsolódó cikk:

- Pályázatok nyilvánossága (2009) - Merényi Anna felhívása (kőszínházi igazgatói pályázatok kapcsán)


süti beállítások módosítása