Fúrás-faragás minden téren

Karinthy Márton színházigazgató kalapácsot, ecsetet és fúrógépet ragadott, ugyanis a nyár folyamán nagy építkezés és felújítás zajlott a Karinthy Színházban, az idei évadra ugyanis megújult a teljes előtér, új helyre költözött a ruhatár, és a szervezés is kényelmes helyiséget kapott.

_DSC6948

 

A 29. évad klimatizált- és kibővített nézőtérrel, új bejárattal és megnövelt színpaddal, valamint a megszokott repertoár darabokon kívül pedig izgalmas premierekkel kedveskedik a kultúrára éhező közönségnek.

 

_DSC6959

 

 

Előhang a 2010/11-es évadra

 

Tisztelt Nézőink!

Pénzelvonástól hangos a színházi szakma. A megítélt támogatások, pályázatok 34 % - át zárolta az új kulturális kormányzat. Leghangosabban az un "alternatív színházak" panaszkodnak. Az elmúlt évtizedek alatt néhányuk valódi értéket hozott létre. Nagyon sokan pályáztak az idén. Van köztük, amelyik büszkén a pénzosztók képébe vágja: ő már öt éve működik. Most mégis lefaragnak eddigi millióiból. Pedig az jár neki. Hiszen fesztiválok törzsvendége. A szakmai elit kedvence ő.

Milyen jó lenne e panaszkodók szemébe mondani: a Karinthy Színház eddigi léte 30 éve alatt még egyszer sem kapott annyi milliót éves működésére, amennyit a panaszkodók többsége kap évente.

karinthy2Ráadásul a Karinthy Színház az idén még kerek évfordulót sem ünnepel. Még csak a 29. évadát kezdi. Buda folyamatosan játszó egyetlen kőszínháza. Az un "szakma" még ma is zavarban van, ha értékelnie kell a létét. Vagy pláne, a művészi teljesítményét. A bírálóknak nem érdeke, hogy túl sokat foglalkozzanak vele. Külföldi fesztiválokra nem kísérhetik el az előadásait. Szaklapjait sem árusíthatja az előcsarnokában. Színházi sznobjaink ajkukat biggyesztve legyintenek: bulvár, kommersz, üzleti vállalkozás. A Karinthy Marci gyerekjátéka. A színház kicsi, szegényes, kültelki és alatta marad a művész színházak színvonalán, selypegik.

Az alternatívok már évekkel ezelőtt közölték: a Karinthy Színház nem tartozik közéjük. Viszont a hivatalos színházak sem tudnak mit kezdeni vele. Ellentétben velük, a Karinthy Színház ugyanis önfenntartó. Nem a mindenkori kulturális kurzus kiszolgáltatottja. Úgy tűnik, a Karinthy nem tartozik senkihez. Önmagában létezik. Újbuda része. Csak önmagára számíthat. Meg a közönségére. Hallatlan!

A Karinthy Színház mindenkori erős ellenszélben mert sikeres maradni. 29 éve, kitartóan. Léte egy ósdi színházi tabut döngölt a porba: miszerint Budán nem él meg színház. Színház a pesti Broadway-re, vagy a belvárosba, esetleg a körútra való, mondogatják a kishitűek, de semmiképpen sem a kelenföldi pampákra (copyright Karinthy Márton). A Karinthy Színház léte színházi nonszensz, huhogják a fitymálói, de minimum pofátlanság!

Vajon a művész-színházi közhely érvényes-e rá? Ha csak az elmúlt évadot nézzük: G.B. Shaw, Wedekind, Moliere, Austen, Móricz, Karinthy művei kommersz termékek-e? A Karinthy sikeres bemutatói vajon az üzleti kategóriába tartoznak-e? A színháztörténet majd eldönti.

Méricskélés és önvizsgálat helyett a Karinthy (csak így, becézve) inkább a következő évadra, a 29.-re készül. Egy kis matematika. Karinthy Márton a tavalyi 60. évfordulója alapján immár 61 éves. 61+ 29= 90. Legyen ez a szám idei évadunk vezérfonala.

Az évadot repertoárfrissítés indítja. Néhány máshol készült előadás ezentúl a Karinthy műsorán lesz látható. Márai Sándor folyamatos színházi jelenléte mára megkerülhetetlen. Két Márai előadásunk régi adósságot törleszt. A Válás Budán kamara előadásként a Pinceszínházból, az Eszter hagyatéka pedig Kecskemétről kerül át színházunkba. Schnell Ádám, Botos Éva, Kecskés Karina és Széles Tamás, valamint Sára Bernadette, Kőszegi Ákos, Körtvélyessy Zsolt és mások felléptével. Izgalmas pszicho-thriller, Stephen King Tortúrája is nálunk látható ezentúl, két tehetséges fiatal, Balázs Andrea és Réti Barnabás előadásában. Csak erős idegzetűeknek! Fiatal a rendezője, Iványi Árpád is, aki később díszlettervezőként is debütál nálunk.

Öt új saját bemutatónk lesz. Döntse el ki-ki, a színházművészet vagy a bulvár kategóriába tartoznak-e.

Az új bemutatók sorát Fellini Cabiria éjszakái című felejthetetlen filmjének színpadi ősbemutatójával kezdjük szeptember 24-én Pataki Éva adaptációjával, Mészáros Márta rendezésében. A szereposztás bővelkedik meglepetésekben. Kecskés Karina, Árpa Attila, Czinkóczi Zsuzsa, Kapócs Zsóka, Balázs Andrea, Hámori Ildikó, Bicskey Lukács, Kovács István és mások lépnek fel az izgalmas műben.

Októberben a Kecskeméti Katona József Színházzal közös bemutatónk Somerset Maugham híres vígjátéka, a Csodás vagy, Júlia kerül bemutatásra. Sára Bernadette, Márton András, Pásztor Erzsi és a Nemzetiből frissen Kecskemétre szerződött fiatal Orth Péter főszereplésével.

November megint izgalmas csemegével érkezik. Moldova György a Karinthy Színháznak írt új vígjátékának ősbemutatóját Karinthy Márton rendezi. Munkacíme: Te furcsa katona. (Ez még változhat). Moldovás humora, helyzet és jellemkomikuma, valamint bölcs derűje és iróniája a komédia legfőbb ismérvei. Karinthy Színház-i megjelenése szinte törvényszerű. Törzsközönségünk és új nézőink, valamint önmagunk örömére készítjük.

Decemberre tervezzük beavató színházi sorozatunk legújabb bemutatóját, Kosztolányi Dezső Aranysárkány című művének Deres Péter által írt drámaváltozatát, Gáspár Tibor és sok fiatal közreműködésével, Vidovszky György legfrissebb, izgalmas rendezésében.(Az ő munkájaként láthatók színházunkban ifjúsági sorozatunk részeként a nagysikerű A tavasz ébredése és az Árvácska kamaszelőadásai.)

Végül januárra várható meglepetés előadásunk, a Vajda Anikó és Vajda Katalin által jegyzett őskomédia, a magyar filmtörténet örökbecsűje, a Budapesten húsz éve nem játszott Hippolyt a lakáj című zenés komédia. A főszerepeket Koltai Róbert, Voith Ági és Galla Miklós, színházunk sikerkovácsai játsszák, Szőke István rendezésében.

Színházunk jelentős eseménye továbbá, hogy a nyáron tovább szépült illetve bővült előcsarnokunk.

Az új évad bérletei szépen fogynak. Az idei évadtól a Karinthy Színház munkáját önálló szervezés erősíti.

 

Minden eddigi és jövendő nézőjét tisztelettel és szeretettel várja a 2010/11-es évadban is a:

 

Karinthy Színház (29) + igazgatója Karinthy Márton (61).
Mindez együtt évadunk mottója is.
Tehát Karinthy: 90

 

 

slide_karinthy

 

süti beállítások módosítása