Igazgatói kinevezések a Fővárosban

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén döntött a Radnóti Miklós Színház és a Katona József Színház vezetőjének kinevezéséről. Zsámbéki Gábor 21 év után távozik a Katona József Színház éléről, helyét a színházban színészként és rendezőként is dolgozó Máté Gábor veszi át.

 

 

 

zsambeki_200
Zsámbéki Gábor
fotó: Kállai-Tóth Anett
200_mate
Máté Gábor
Fotó: Szilágyi Lenke

 

Máté Gábor 1987-ben szerződött a színházhoz, azóta is az egyik legtöbbet foglalkoztatott művésze, színésze, rendezője. 2016. január végéig kapott megbízást. Zsámbéki Gábor 1989-ben vette át az igazgatói posztot Székely Gábortól, így Máté Gábor kinevezésével egy komoly és hangsúlyos színházi korszaknak van vége.

Máté Gábort a POSzTon egy interjú során megkérdeztük:

- El tudod képzelni, hogy igazgass majd egy színházat?

Máté Gábor: Nem mondhatom, hogy nem tudom elképzelni, hiszen régen vonzott egy társulat kialakítása. Azok is nagyon szerencsések, akik állandóan csak azt csinálhatják, ami éppen izgatja őket. Valószínűleg a színházigazgatás során sok olyan dolgot is el kell végezni, amihez az embernek gyomra sincsen. De bizonyos helyzetben mégis el tudom képzelni, hogy ezt megtegyem, ha valamilyen értéknek megtartása lesz a cél.

Tovább a teljes interjúhoz >>>

 

A Radnóti Miklós Színház vezetője Bálint András lett, aki 1985-től vezeti a fővárosi teátrumot. Most újabb hat évre, 2016. január 31-ig kapott megbízást.

 

balint
Bálint András

 

süti beállítások módosítása