Alternatív Színházi Szemle

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére.

slide_aszsz

 

Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum. A Szemle az első nyolc évben Budapesten, majd 2003-tól 2007-ig, öt alkalommal Szegeden zajlott. 2008 óta a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége együtt rendezi az eseményt, s az elmúlt két évben Debrecen adott otthont a rendezvénynek.

A XVI. Alternatív Színházi Szemle 2010-ben a pályázati támogatások radikális csökkenése miatt a Merlin Színházban kerül megrendezésre.

A szemle megrendezésére jelen pillanatban 4,5 millió forint áll rendelkezésre, mely a NEFMI és az NKA pályázataiból, illetve a MasterCard támogatásából adódik össze.

Így a Duda Éva Társulat, Fehér Ferenc, Gergye Krisztián Társulata és a Bárka Színház, a Hólyagcirkusz Társulat, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház - Urbán András Társulata, a Maladype Színház, Pintér Béla és Társulata, a Szputnyik Hajózási Társaság és a Tünet Együttes művészei ingyen lépnek fel a fesztiválon.

Az előadások előtt - péntek, szombat és vasárnap, valamint a 14-i díjátadó előtt 15.00 órai kezdettel - a Merlin Klubjában beszélgetéseket  szerveznek a függetlenek helyzetéről, a változó Előadó-művészeti törvényről.

A szemlén részt vevő 11 előadást Szalai-Szabó István, a Városi Színház/Sirály ügyvezető igazgatója válogatta, melyek közül egyeztetési nehézségek miatt a szombathelyi Weöres Sándor Színház Stúdiósainak Jeles András rendezte Victor Hugo: A Nevető Ember című előadása nem szerepel a programban.

A 2010-es fesztivál zsűrije:
Iulia Popovici - kritikus
Árkosi Árpád - rendező
Pálfi György - filmrendező

 

A fesztiválhoz a philadelphiai Pig Iron Theatre Company művészeti vezetőjének, Quinn Bauriedel- nek, "Piros orr" workshopja kapcsolódik a Tűzraktérben.

 

 

 

III. Debreceni Alternatív Színházi Szemle
MERLiN Színház, Budapest
PROGRAM

 

2010. szeptember 10.
15ó Megnyitó
17ó Gergye Krisztián Társulata - Bárka Színház: Nádas Péter: Találkozás (R.: Gergye Krisztián) - Merlin Színházterem
20ó Gergye Krisztián Társulata - Bárka Színház - MU Színház: Nádas Péter: Temetés (R.-K.: Gergye Krisztián) - Merlin Színházterem

2010. szeptember 11. szombat
17ó Hólyagcirkusz Társulat: Kant (R.: Hólyagcirkusz Társulat) - Merlin Kamaraterem
19ó Szputnyik Hajózási Társaság: Kockavető (R.: Bodó Viktor) - Merlin Színházterem

2010. szeptember 12. vasárnap
17ó Tünet Együttes: Az élet értelme (R.: Szabó Réka) - Merlin Színházterem
19ó Maladype Színház: Lorenzaccio (R.: Zsótér Sándor) - Merlin Kávézó
21ó Fehér Ferenc: Tao Te (R.-K.: Fehér Ferenc) - Merlin Színházterem

2010. szeptember 13. hétfő
17ó Kosztolányi Dezső Színház / Urbán András Társulata: The Beach (R.: Urbán András) - Merlin Kamaraterem
19ó Duda Éva Társulata: Lunatika (K.: Duda Éva) - Merlin Színházterem
21ó Pintér Béla és Társulata: A szutyok (R.: Pintér Béla) - helyszín: Szkéné Színház!

2010. szeptember 14. kedd
15ó Beszélgetés a változó Előadó-művészeti Törvényről
19ó Díjátadó

Jegyárak: Egy előadásra: 2.000 Ft, Napijegy: 3.500 Ft, Bérlet: 15.000 Ft
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, MasterCard


süti beállítások módosítása