A Circus Hungaricus Debrecenben

„Tisztelt Közönség! Szeretettel és érdeklődésükben reménykedve meghívom Önöket egy lecsúszóban lévő vén ripacs kétségbeesett és nevetséges, ám valószínűleg nem utolsó próbálkozására, amelyben a rockzenét ezúttal a cirkusszal szeretné összehozni" - így ajánlja Földes László Hobo a Circus Hungaricust.

 

circus_hungaricus_04

 

Az előadás 2010. szeptember 16-án, 17-én és 18-án látható Debrecenben, a Péterfia utca és a Hunyadi utca sarkán felépülő ötszáz főt befogadó Porondszínházban.

Hobo 2009-es Circus Hungaricus című albumára épülő produkció rendezője Vidnyánszky Attila. Hobo - vagy ahogy önmagáról mondja: Hobóc" - mellett fellépnek a békésmegyei Jókai Színház színművészei és Színitanházának növendékei, a Hippodrom artista társulat tagjai, valamint Oleg Zsukovszkij mozgásművész.

Olyan összművészeti előadás született, amelyben a hobós rock és blues taktusok, dallam és hangzásvilág a cirkusz világával, zsonglőr és artista számokkal, valamint mozgásszínházzal ötvöződik. Az előadás keserű és humoros, szomorú és vidám. Valódi, felszabadult játék. Ünnep.

„Ajándékként élem meg, hogy a lemez anyaga a debreceni és a budapesti egyszemélyes előadás után a Porondszínházban is helyet kapott. A debreceni előadásról DVD is készül" - mondja Földes László Hobo, aki ötödik évada a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja: „Örülök, hogy idetartozom, van egy hely, ahol befogadnak."

 

circus_hungaricus_05

 

Vidnyánszky Attila és Hobo hosszú évek óta dolgoznak együtt, és az utóbbi években olyan előadások születtek Debrecenben, mint a Vadászat, a Cattanuga csucsu és a Csavargók tízparancsolata.

A Circus Hungaricus egyszemélyes előadásának bemutatója 2009 októberében volt Debrecenben, valamint a Budapesti Kamaraszínházban. A porondszínházi verzió 2010 tavaszán Békéscsabán, a Jókai Színházban, majd Budapesten és Kapolcson is látható volt.

 

Visszhangok az előadásról:

„Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila megtalálta az egyensúlyi állapotot: a porondon történtek nem kizárólag az elhangzó dalok illusztrációiként értelmezhetők, de valóságos cirkuszi mutatványokként is. A Circus Hungaricustól függetlenül is volna értelmük. (...) A hagyományosan utalásgazdag Hobo-szövegek vannak itt kibontva cirkuszi eszközökkel. (...) Ez egy olyan Magyar Cirkusz, hogy van megbocsátás. De nem feltétel- és következménynélküli. (...) A főhős, a Circus Hungaricus porondmestere beszél és énekel, játszik, kommunikál is a közönséggel. A cirkusz népe is folyton mozgásban, táncol, mászik, épít, mutatványoz, néha befut a színre egy helyes keverékkutya is egy kis simogatásért, a basszus meg jól elhelyezi ennen magát a gyomrunkban, és többnyire le vagyunk nyűgözve erősen. Hobo tehet róla, a társai, meg a blues a manézsban." Csider István Zoltán: Blues a manézsban (Népszabadság, 2010, május 31.)

 

circus_hungaricus_03

 

„Az egész előadás a rombolás-építés motívuma körül forog. Hobo az első jelenetnél életműve egészét hozza magával, dobozokba rejtve, melyet egyenként, kigúnyolva saját magát a színpad közepén lévő csapóajtón át a süllyesztőbe hajít, akárcsak az előadás során előkerült összes emblémát: márkajeleket, televíziót, az életünk protézisává váló mankókat, hogy aztán egy lecsupaszított, nihili állapotban mindenki felszálljon a Bolondok hajójára. Ennek a szimbólumnak a felépítése is szerves része, egy önmagában álló performanssza az előadásnak. A vitorlán kifeszített felvarrt hétköznapi és bohóc ruhák várják a szelet.

A hajó pedig elindul oda, ahová a rendetlen, zűrzavarosnak látszó káoszból építkező cirkusszínházi forgatag íve fut. (Kérdés, hogy révbe ér-e?)" Mészáros Csilla, Bárka Online

„Hobo új albuma számomra az utóbbi évek egyik legnagyobb magyar zenei meglepetése." hardrock.hu

A Porondszínházról

A Porondszínház ötletgazdája Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója, aki olyan teret álmodott meg, amely egyesíti a cirkuszt és a színházat.

Hatalmas technikai háttér, 5 kamionnyi felszerelés mozog egy-egy porondszínházi turné alkalmával. A mintegy ötszáz főt befogadó sátor felállítása tíz ember egy heti munkája.

 

 

2010. szeptember 16., 17. és 18. - 19 óra, Debrecen
A helyszín: a Péterfia utca és a Hunyadi utca sarkán található cirkuszi sátor

Jegyek csak a Csokonai Színház jegypénztárában válthatók.
Kossuth utca 10.
Nyitva: H-P 9-12 és 13-19 óra között

Jegyárak: 1500, 2000, 2500, 3000 Ft

Fotók: Békésmegyei Jókai Színház (porondszinhaz.hu)

süti beállítások módosítása