Gyarló az ember...

Médianapon mutatkozott be a sajtó képviselőinek A Noszty fiú esete Tóth Marival című produkció stábja a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás premierje október 15-én (pénteken) este hét órakor lesz a nagyszínpadon.

IMG_6259-01_press

 

Mikszáth Kálmán száz éve, 1910-ben halt meg. Az évforduló és a nagy magyar irodalmi személyiség tiszteletére tűzi műsorra a Veszprémi Petőfi Színház az író egyik legismertebb regényét. A rendező Keszég László a sajtónak többek között arról beszélt, hogy Mikszáth Kálmán műve annyira időszerű ma is, hogy nem kell aktualizálni, modernizálni.

 

IMG_6439-01_press

 

Az író dzsentri ábrázolásának és társadalomrajzának csúcspontja ez a regény, amelyből színpadi adaptáció készült. Távlat és mélység jellemzi, s a megyei keretbe helyezett cselekmény egyszerre ábrázolja a magán- és a közélet tipikus folyamatait.

 

IMG_6284-01_press

 

A hagyományokból élő, tékozló nemességet az író a humor és a kritika kettős eszközével mutatja be. Az előadás jó alkalmat kínál arra, hogy a néző figyelme újból a klasszikus magyar irodalmi értékek felé forduljon, és meggyőződjék azok időtállóságáról

- A regény olyan problémákat, kérdéseket feszeget, melyek most is áthatják az emberek lelkét, megmutatva gyarlóságainkat. Klasszikus előadást szeretnénk a közönségnek kínálni, korhűen. A szövegkönyv eltér a regény szép, szinte végtelen folyamhoz hasonló mondataitól. Ez a színpadi adaptáció sokkal célirányosabban, fegyelmezett vonalvezetéssel szeretné a történetet bemutatni - mondta Keszég László rendező, aki első alkalommal dolgozik a Veszprémi Petőfi Színházban.


IMG_6172-01_press


Az előadásban Noszty Pál képviselőt Szalma Tamás, Ferit, a fiát Gere Dénes Ákos formálja meg. A fiatal színész hangsúlyozta: a társadalomban ma is léteznek csapodár, léha Noszty Ferik, a pénz uralja az emberi kapcsolatok sokaságát, az érdek és a politika diktál, Mikszáth műve pedig időtállóan mutatja be mindezt.


IMG_6758-01_press


A produkcióban Vilmát Kéri Kitty, a társulat új tagja, Tóth Marit pedig Dobra Mária alakítja. A további szerepekben Nyirkó István, Csarnóy Zsuzsanna, Kőrösi Csaba, Máté P.Gábor, Bakody József, Benczédi Sándor, Meszléry Judit, Baranyi Péter, Terescsik Eszter, Kuna Károly, Keresztes Gábor, Tóth Loon, Vajda Károly, Szűcs László, Szeles József, Halas Adelaida, Soltis Eleonóra és Háromszéki Péter látható.

A díszlettervező Czigler Balázs, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina, a dramaturg Ari-Nagy Barbara, a zeneszerző Márkos Albert, a súgó Tóth Zsanett, az ügyelő Szentmiklósi Ildikó, a rendezőasszisztens Pápes Mónika.

forrás: Veszprémi Petőfi Színház

süti beállítások módosítása