Párducbőr és vákácsáká-wah-wah!

Rendhagyó zenei eseményre készül Láng Annamária színésznő. Afrikai utazásai során ismerkedett meg Sydonie Raawiya Koumbával, a hetvenes évek emblematikus funk-királynőjével, aki azóta visszavonult a zenei életből. Nemzetközi sztárok hosszú sora próbálta őt az évek során visszacsábítani a színpadra, ám Syd sorban nemet mondott mindenkinek.

IMG_2482

 

Kosarat kapott többek között Stevie Wonder, Britney Spears, de ugyanígy járt az Einstürzende Neubauten. Ki tudja miért - talán bosszúból - Lángnak most mégis igent mondott. A koncert során nem csupán Syd magyarra fordított dalaival ismerkedhet meg a közönség, de bepillantást nyerhet egy botrányoktól hangos, tragédiáktól terhes zenei karrier titkaiba is. Négynegyed, csillogás, párducbőr és vákácsáká-wah-wah!

 

IMG_2490

 

„Vinnai Andrással lefordíttattam a dalszövegeit. Dalokat az afrikai és az amerikai időkből, amikor igazi sztár volt. Főleg az identitáskeresésről és a szerelemről szólnak. Egyelőre ismerkedünk Syd világával. Szeretnék pár számot önállóan elénekelni tőle, ezek feldolgozására kértem fel Szesztay Dávidot és zenekarát." (Láng Annamária)

 

IMG_2437

 

„Ez a lány nagyon jó vokalista. Rá tudok ülni a hangjára. Nekem az a lényeg. Hogy meg tudjam ülni a vokált, és ne ficánkoljon alattam. Én ha tehetném, csak vokáloznék. De nekem sajnos nem adatott meg a háttérben maradni. Folyton ki vagyok lökve előre." (Syd)

 

IMG_2551

 

A MU SZÍNHÁZ, A TRAFÓ ÉS A FLÓRIÁN MŰHELY - MOZGÓHÁZ ALAPÍTVÁNY KOPRODUKCIÓJÁBAN
Láng Annamária és Nagy Fruzsina produkciója
SYD

szöveg, gitár: Vinnai András
zene, billentyű: Szesztay Dávid
basszusgitár: Szerető Dániel
dob: Németh Csaba
ének: Láng Annamária
közreműködik: Sárosdi Lilla
jelmez: Nagy Fruzsina
díszlet: Izsák Lili
videó: Juhász András
dramaturg: Róbert Júlia
fénytervező: Bányai Tamás
munkatárs: Bíró Dénes
műszaki vezető: Éltető András
hang: Belényesi Zoltán
smink: Tauz Nóra
produkciós vezető: Erős Balázs

...és...Syd


Előadás időpontok: 2010. október 22., 23., 24. -  20 óra
Helyszín: Trafó
JEGYVÁSÁRLÁS >>>


IMG_2642


forrás: Trafó

 

 

süti beállítások módosítása