Mundruczó őszi díjai

Az ősszel Mundruczó Kornél két színházi rendezése is díjat nyert külföldön. A Frankenstein-terv című előadást a belgrádi BITEF nemzetközi színházi fesztiválon jutalmazták különdíjjal, a Jég című előadás permi (Oroszország) vendégszereplése alkalmával pedig a rendező vehette át a Texture Film- és Színházi Fesztivál nagydíját.

IMGP2940
Spolarics Andrea a Frankenstein-terv belgrádi előadásában

 

A Frankenstein-terv a nemzetközi zsűri értékelése szerint „ügyesen és bátran oldotta meg az átjárást az eredeti értelemben vett műkedvelőség és a professzionalizmus között." Mundruczó Kornél azt mondta: „feltehetően azért szól így az indoklás, mert az előadás stílusába erőteljesen beemelték a televíziós valóságshow-k világát, az pedig valamilyen módon műkedvelő, amatőr színjátszás, hiszen az efféle showműsorok szereplői tulajdonképpen játszanak, még ha saját magukat is alakítják. A színdarab nagyon sokat játszik ezzel a kérdéssel" - mondta.


IMGP2937
Rába Roland, Orth Péter


A rendező arra a kérdésre válaszolva, hogy amennyiben választania kellene a filmrendezés és a színházi rendezés között, melyiket választaná, elmondta: egyértelműen filmrendezőnek tartja magát. Szavai szerint színházi rendezései nem is igazi színdarabok, a filmes szemléletmódot viszi bele abba a három-négy "speciális projektbe", amelyet évente elkészít.


IMGP2926
Stork Natasa, Spolarics Andrea, Derzsi János, Mezei Kinga


„A Texture Film- és Színházi Fesztivál minden évben egy olyan kortárs művész munkáját díjazza, aki korunk fontos témáit és eseményeit dolgozza fel művészetében, idén Mundruczó Kornélra esett a választásunk." - indokolták döntésüket a fesztivál szervezői.

Fotók: Belényesi Zoltán

süti beállítások módosítása