IFESZT díjazottak

November 15-én este díjkiosztó gálával ért véget az ötödik Interetnikai Színházi Fesztivál az Aradi Kamaraszínházban. Az egyhetes seregszemlén részt vett az összes romániai magyar színház, a szebeni és a temesvári német színház, valamint a bukaresti Zsidó Színház.

gla
IFESZT díjátadó Gála

 

A fesztivál történetében először szakmai zsűri bírálta el a produkciókat. A legjobb előadásnak járó díjat a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja kapta, amely tavaly elnyerte a Román Színházi Szövetség nagydíját is. "A fesztivál tizennyolc előadása közül ez volt az, amelyik a legmarkánsabb formanyelvvel, kiváló színészi alakításokkal, nagyon-nagyon karakteres színpadi világgal, a színház és a valóság közti kapcsolat nagyon izgalmas problematizálásával jelentkezett, tehát gyakorlatilag minden fronton - hogyha lettek volna elvárásaink - akkor azt mondhatnám, hogy teljesítette azokat." - mondta Jászay Tamás, színikritikus, a zsűri elnöke.

 

Jszay_Tams_Tapaszt_Ern_Balzs_Attila
Jászay Tamás, Tapasztó Ernő, Balázs Attila a Gálán

 

A fesztivál először öltötte verseny formáját. A zsűri elnöke a budapesti Jászay Tamás színikritikus volt, a kiértékelő testületnek tagja volt Zsehránszky István romániai színikritikus, Radu Macrinici romániai dramaturg, Szebeni Zsuzsa budapesti színháztörténész, valamint Nótáros Lajos, az Aradi Kamaraszínház művészeti tanácsadója.

Radu_Macrinici_Bocsrdi_Lszl
Radu Macrinici, Bocsárdi László a Gálán

 

Interetnikai Fesztivál, Arad
A szakmai zsűri díjai:


Legjobb előadás
Jelölések:
1.Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
2.A mizantróp, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
3.Nóra reloaded, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye
A nyertes: Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház

 

Legjobb rendezés
Jelölések:
1.Victor Ioan Frunză - Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
2.Keresztes Attila - Három nővér, Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata
3.Bocsárdi László - A mizantróp, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
A nyertes: Bocsárdi László

 

Legjobb díszlet és jelmez
Jelölések:
1.Adriana Grand - Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
2.Csiki Csaba és György Eszter - Hat szereplő szerzőt keres, Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata
3.Bartha József és Dobre Kóthay Judit - A mizantróp, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
A nyertes: Csiki Csaba és György Eszter - Hat szereplő szerzőt keres, Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata

 

Legjobb női főszereplő
Jelölések:
1.Tompa Klára - Nóra reloaded, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhely (Nóra)
2.Alexandra Fasolă - Tejbele és démona, Bukaresti Zsidó Színház (Tejbele)
3.Kicsid Gizella - A mizantróp, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház (Célimene)
A nyertes: Kicsid Gizella, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház


Legjobb férfi főszereplő
Jelölések:
1.Katona László - Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Rosencrantz)
2.Rareş Hontzu - Godot-ra várva, Temesvári Állami Német Színház, (Wladimir)
3.Balázs Attila - Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Guildenstern)
A nyertes: Katona László, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház


Legjobb női mellékszereplő
Jelölések:
1.Vindis Andrea - Play Strindberg, Kolozsvári Babes-Bólyai Egyetem színművészeti szak (Alice)
2.Mezei Gabriella - Hat szereplő szerzőt keres, Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata (a mostohalány)
3.D. Albu Annamária - A mizantróp, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház (Baszk, Célimene inasa)
A nyertes: D. Albu Annamária, Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház


Legjobb férfi mellékszereplő
Jelölések:
1.Horia Săvescu - Godot-ra várva, Temesvári Állami Német Színház (Lucky)
2.Páll Gecse Ákos - Rosencrantz és Guildenstern halott, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Alfréd)
3.Lung László Zsolt - Don Quijote, Kézdivásárhelyi Város Színház (Sancho Panza)
A nyertes: Horia Săvescu, Temesvári Állami Német Színház

 

Szintén a szűri döntése alapján, a Nyugati Jelen napilap különdíját a Marosvásárhelyi Yorick Stúdió Színház vette át Gianina Cărbunariu: Stop the Tempo című előadásáért, a Román Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának különdíját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház kapta Bozsik Yvette: Játszótér című mozgásszínházi produkciójáért, Arad város különdíját kapta a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely a Három nővér című előadással vett részt a fesztiválon. A zsűri különdíját Kakuts Ágnes, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja nyerte az Árva élet című előadásban nyújtott alakításért.


További díjazottak:

A Román Közszolgálati Rádió Kisebbségi szerkesztősége díjjal jutalmazta az Aradi Kamaraszínház és a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Liselotte és a május című előadását, valamint a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A mizantróp című produkcióját.

Az Erdélyi Riport hetilap különdíját Szabó K. István, a Tejbele és démona című előadás rendezője kapta, a Várad irodalmi folyóirat különdíját pedig Kardos M. Róbert, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának tagja vette át a Luigi Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres című előadásban nyújtott alakításáért.

A Transindex.ro és a Hamlet.ro színházi portál különdíját kapta Kicsid Gizella, aki Celimene-t alakította a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliére: A mizantróp című előadásában.

 

coperta_I

 

forrás: IFESZT

süti beállítások módosítása