Színváltások Fesztivál

Javában zajlik a Színváltások Fesztivál ismertebb nevén az Egyetemi Színpadok Szemléje. 2007-ben, az ELTE egykori Egyetemi Színpadának 50 éves jubileuma alkalmából indult el ez a hiánypótló fesztivál, mely az ország egyetemein működő színházi csoportok legfrissebb előadásait gyűjti csokorba, és mutatja be a budapesti közönségnek. Az intézményhez kötődés ugyanakkor nem volt szigorú feltétel: a Színváltások inkább egy korosztály fesztiválja.

 

szin_plakA3kisebbA korábban évente kétszer megrendezett szemle most egy év után ismét izgalmas előadásokat kínál az érdeklődőknek. Az ELTE 375 éves jubileumi programjába illeszkedő fesztiválra az ország minden tájáról érkeznek egyetemi színházak: Szegedről, Pécsről, Debrecenből, Veszprémből és Budapestről, valamint olyan fiatalokból álló csoportok, akik szellemiségük okán ide tartoznak: Celldömölkről, Gyöngyösről és Inárcsról is.

 

A színes programban klasszikus művek sajátos feldolgozása (Csongor és Tünde, Oberon világai, Játsszunk Oidipuszt!, Szép Ernő: Május) éppúgy szerepel, mint modern művek adaptációi (Az ötös számú vágóhíd, Kaspar, Marquez-maraton).

 

A szervezők az előadások mellett kiállításokkal, szakmai beszélgetésekkel, koncertekkel és igazi fesztiválhangulattal várják az érdeklődőket, valamint november 17-én, az utolsó napon egy különleges, improvizációs színészversenyt is rendeznek a fellépő társulatok számára.

 

 

 

 

Színváltások 6. - Egyetemi Színpadok Szemléje
PROGRAM

 

november 13. Szombat

15h Megnyitó (Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora) és Dráma-Szutra koncert - SIRÁLY

17h Radikális Szabadidő Színház (ELTE) - Oberon világai (110 perc) TŰZRAKTÉR
Shakespeare Szentivánéji álom nyomán, Rendező: Formanek Csaba

19.30 Soltis Lajos Színház (Celldömölk) - Vörösmarty: Csongor és Tünde (70 perc) WEST BALKÁN
"Az pogány kúnok idejéből", Rendező: Somogyi István

21h Teleszterion Színházi Műhely (Veszprém) - Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd (80 perc) SIRÁLY
Rendező: Komáromi Sándor


november 14. Vasárnap

10h Beszélgetés az előző napi előadásokról - SIRÁLY
12.30 Szegedi Egyetemi Színház - A félszárnyú tündérek völgye (90 perc) TŰZRAKTÉR
zenés mesejáték GYEREKEKNEK is!!! Rendező: Czene Zoltán

14h TrainingSpot Társulat (Bp): Marquez-maraton: A világ legnagyobb szállodája; Száz év magány SIRÁLY
Gabriel García-Marquez regénye és novellái nyomán, Rendező: Vig Ágnes és Pap Gábor

18h Fantommajmok (ELTE) - Démonvariációk (50 perc) TŰZRAKTÉR
Nó-drámák. Anime. Elektro. Jazz. Manga. Démonok. Zen. Mi?... Rendező: Kovács dé Dani

19.30 Janus Egyetemi Színház (Pécs) - Kaspar (50 perc) TŰZRAKTÉR
Peter Handke nyomán, Rendező: Szemessy Kinga

21h Színláz Társulat (Debrecen) - Függés (70 perc) SIRÁLY
Izsó Zita darabjából, Rendező: Lakó Zsigmond

22.30 Ács Tamás (Veszprém) - Kafka: Jelentés az Akadémiának (50 perc) TŰZRAKTÉR
A Színváltások állandó és rajongott fellépője ismét újdonsággal szolgál, Rendező-előadó: Ács Tamás


november 15. Hétfő
10h Beszélgetés az előző napi előadásokról - SIRÁLY
16h SZTEage (Szeged) - Neil Labute: A modell TŰZRAKTÉR
Befogadó tér
18h KB35 Inárcs - Reális esély (60 perc) TŰZRAKTÉR
Tornaterem
19.30h Laboratorium Animae (Bp) - Játsszunk Oidipuszt! (90 perc) SIRÁLY
22.00h Moncsicsi Tanulmánykör (SZFE) - Vannak tervei? (70 perc) TŰZRAKTÉR
Radikális tér

 

november 16. Kedd
10h Beszélgetés az előző napi előadásokról - SIRÁLY
18h Proscenion Színpad (ELTE) - Molnár Ferenc: Az ibolya (70 perc) TŰZRAKTÉR
Befogadó tér
19.30 LátványMűvek (ELTE) - Requiem - SIRÁLY
21h Mozaik Színkör (Gyöngyös) - Szép Ernő: Május TŰZRAKTÉR
Radikális tér
22h Záróbuli a fesztivál résztvevőinek és vendégeinek - Dj Matild fergeteges tánczenéi
Tornaterem

 

november 17. Szerda - Ráadás nap
15h Beszélgetés az előző napi előadásokról - SIRÁLY
18h Mechanikus parancs! - Improvizációs színészverseny - színészpárosok nevezhetnek! SIRÁLY
21h Csendes ülős emlékest és könnyes búcsú - SIRÁLY

 

---------

Színváltások 6. - Egyetemi Színpadok Szemléje
Budapest, 2010. november 13-17.

Helyszínek:
Sirály, Király u. 50.
Tűzraktér, Hegedű u. 3.
West-Balkán, Nyugati tér 1-2.
Jegyfoglalás: szinvaltasok@gmail.com

Az idei fesztiválon a tavalyihoz hasonlóan különleges jegyár-rendszer van. Így ha több előadást nézünk meg, visszakapjuk a befektetett pénzt! Ezzel arra szeretnének a szervezők mindenkit ösztönözni, hogy minél több előadáson legyen ott. Ha mégis benn hagyjuk a pénzünk, nevünk felkerülhet a honlapra támogatóként.

süti beállítások módosítása