Egy őrült naplója

Az idei évad negyedik premierjét mutatta be a múlt héten a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Tranzit Házban. Gogol monodrámáját, az Egy őrült naplóját Tom Dugdale fiatal amerikai rendező állította színpadra.

1970_darab_kep

Gogol, akit a Holt lelkek megjelenése után a korabeli kritika „orosz Homérosznak" nyilvánított, személyes élményeiből merített a dráma megírásakor: az otthontalanság, a nagyvárosi lét lelket és ábrándokat felőrlő állapotából.
„Számomra Gogol szövege nem is annyira az őrületről, sokkal inkább az ürességről szól - az emberi vágyról, amely kitöltené ezt az ürességet, hogy egészen pontos legyek. Mi más lenne a célunk, ha nem az, hogy kitöltsük a teret, úgy a valóst mint a képzeletbelit. Ezért élünk." - nyilatkozta az előadás rendezője, Tom Dugdale.

 

1986_darab_kep

 

Popriscsin szerepét Viola Gábor, a társulat újonnan szerződtetett színésze alakítja, akit korábban a Lüszisztraté, avagy a nők városa című előadásban láthatott a kolozsvári közönség. Sophie szerepét Kántor Melinda alakítja.

Tom Dugdale 1981-ben született, a Dartmouth College-ben és a Manhattan School of Music-ban tanult, majd 2010-ben szerzett diplomát a University of California, San Diego egyetem rendező szakán. Legutóbbi rendezései: A.P.Csehov: Sirály, William Shakespeare: Ahogy tetszik és Benjamin Britten operája, a Lukrécia elrablása.

Az Egy őrült naplója című előadás díszlet- és jelmeztervezői Carmencita Brojboiu és Tom Dugdale, az ügyelő: Kerezsy Imola.

 

1978_darab_kep

 

A stúdióelőadás időtartama: 1 óra szünet nélkül. Jegyek már kaphatók a színház jegypénztárában naponta 11.00-13.00 és 16.30-18.30 óra között, a jegypénztár telefonszáma: 0264-593468

Előadás időpontok:
2010. November 20. Szombat, 20:00  - A Tranzit-házban, Román nyelvű fordítással
2010. December 16. Csütörtök, 17:00

forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház


süti beállítások módosítása