Túl a 300.-on

Nemes Nagy Ágnes-Novák János Bors nénije 300. alkalommal elevenedett meg a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban. A Novák János által rendezett, mára kultikussá vált verses-dalos előadás még Dajka Margittal a főszerepben az Egyetemi Színpadról indult hódító útjára. Később bemutatták Nyíregyházán, Kecskeméten, Kaposváron, Miskolcon, Egerben, Szolnokon, Szegeden és Sopronban is. Molnár Piroska főszereplésével 1994 óta játsszák a Jókai téren.

nov24_bors_neni

 

Új forma

Mikor megjelent Nemes Nagy Ágnes könyve, Novák János Horváth Péterrel együtt kereste fel Dajka Margitot, mert úgy érezte, csak akkor érdemes színpadra állítani a mesét, ha ő lesz Bors néni. Nemsokára Nemes Nagy Ágnes is rábólintott Novák János színpadi adaptációjára, teljes szabadságot adva az alkotóknak. Aztán Kútvölgyi Erzsébet, Verebes István és a zenészek csatlakoztak a csapathoz, így született meg 1980-ban az Egyetemi Színpadon az ősbemutató. A közönség interaktivitására bátran építő előadás sikerét jelzi, hogy nem sokára televíziós-, majd rádiós felvétel készült belőle, ami hanglemezen, később dvd-n is megjelent. A Bors néni országszerte ismertté vált.

 

nov_24_borsneni2

 

Új bemutató először 1994-ben Nyíregyházán készült a Bors néniből, majd még abban az évben, a Kolibri Színház is műsorra vette Novák János rendezésében az előadást. 1994 óta a Kolibri színházban háromszázadszor Molnár Piroska Bors néni! Az ő alakítása varázsolja el nézőket, az ő születésnapját ünnepelték a gyerekek és a társak, Tisza Bea majd Megyes Melinda, mint Lackó, Gazdag László, mint Titilla, Mult István, mint Vízimolnár és a Játékmester, Novák János. Az Egyetemi Színpadi előadásból Friedrich Károly harsonaművész, a televíziós felvételből Tóth Tamás a basszusgitáros mai napig közreműködnek a zenekarban, Bágyi Balázs dobossal és Bornai Szilveszter zenei vezetővel együtt. A fiatal közreműködők a színház studiós hallgatói. Ők két-háromévente cserélődnek, minden alkalommal megújítva az előadást, új lendületet adva a közös játéknak.

 

nov_24_borsneni_3

 

Születésnapot születésnapra

„Jövőre húszesztendős lesz a Kolibri. Számos tervvel, ötlettel készülünk a jubileumi évad megrendezésére, a közönséggel egész szezonra szóló közös ünneplésre - meséli az igazgató. - Háromszáz teltházas előadásán már a második, harmadik generáció nő fel. Igazán szép ajándék lenne, ha jövőre végre elkészülhetne és megjelenhetne a produkció videofelvétele. Hiszen a Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, s mára szinte összeforrt a Kolibri nevével."

 

Bors néni és a számok

2010. november 29-én a 300. előadást ünnepeltük a Kolibriben, de ebben a számban nincsenek benne a turnék, és a vidéki vendégjátékok. Azokkal együtt lehet, hogy már az 500. előadást ünnepelnék. És nem számítanak hozzá az előzmények sem. Az 1980-as Egyetemi Színpadi ősbemutatót követő előadások számára is különféleképpen emlékeznek. Van, aki szerint több száz volt és van, aki úgy tudja Dajka Margit, Kútvölgyi Erzsébet, Verebes István és Novák János nem játszott többet akkoriban, mint 30 előadást. A televíziós, rádiós ismétléseket sem számlálták össze. Az előadásról készült cd és dvd felvételek a mai napig megvásárolhatók a boltokban, ezeknek is változik a számuk évről évre.
Még nehezebb megsaccolni, hogy az országos bemutatókon, Nyíregyházán, Kecskeméten, Kaposváron, Miskolcon, Egerben, Szolnokon, Szegeden és Sopronban összesen hányszor találkozhattak a gyerekek Nemes Nagy Ágnes-Novák János Bors nénijével, Máthé Baba, Máté Eta, Molnár Piroska, Máhr Ági és Pásztor Erzsi megformálásában.
Ami biztos: Molnár Piroskával 1994 óta van műsoron a Bors néni a Kolibriben. Évről évre újjászületik a játék, hála gyerekek, a visszatérő szülők, nagyszülők és tanárok szeretetének.
Nagy bánatukra erről az előadásról még nincs olyan felvétel, amit hazavihetnének nézőink az előadás után. Ez a jubileum talán alkalmat ad, kedvet csinál ahhoz, hogy nézőink örömére megörökítsük végre Molnár Piroskával a Bors nénit!

Novák János

 

Nemes Nagy Ágnes - Novák János:
Bors néni

Bors néni - Molnár Piroska m.v.
Lackó - Megyes Melinda
Titilla - Gazdag László
Vízimolnár - Mult István
Játékmester - Novák János
Valamint a Kolibri Színház stúdiós növendékei

Zenészek: Bornai Szilveszter, Friedrich Károly, Bágyi Balázs, Tóth Tamás


Rendező: Novák János

Előadások decemberben :
december 10., 10.00 óra
december 11., 10.00 óra
JEGYVÁSÁRLÁS >>>


Forrás: Kolibri Színház

 

süti beállítások módosítása