Árpádsávra váltanák Alföldit

"Árpádsávos zászlót a Nemzetire, takarodjon Alföldi!" - ezt skandálta a Jobbik színeiben tüntető tömeg szerda este a Nemezeti és a MŰPA között. Ugyanekkor a színházi szakma képviselői a főbejáratnál demonstráltak az igazgatóért. Ők sem hagyták szó nélkül azokat a vádakat, amelyek azóta záporoznak Alföldi Róbertre, hogy teátrumát a Budapesti Román Kulturális Intézet kibérelte volna a román nemzeti ünnep megtartására, amely Erdély és a Román Királyság egyesülésének az évfordulója.

12_01_alf

 

Szerda este, öt óra körül kisebb tömeg gyűlt össze a Nemzeti Színház művészbejárójánál demonstrálni. Ők -körülbelül ötvenen- a Jobbik felhívására érkeztek Alföldi Róbert menesztését követelni. Ezzel egyidőben, ugyanennyien a főbejáratnál tüntettek a tüntetés ellen, amely azzal indult, hogy Lenhardt Balázs Jobbikos országgyűlési képviselő betegnek és perverznek nevezte a színigazgatót; aki szerinte "nyíltan propagálja a homoszexualitást, az aberrációt".

Ő azt is elmondta, hogy pártja nem nyugszik, amíg a Nemzeti Színház épületének tetején nem lát árpádsávos zászlót. Ezt az elképzelést örömmel fogadták az esőben zászlót lobogtató résztvevők, akik az igazgató nevének elhangzásakor rendre fütyülni kezdtek. Volt, aki a menetelést gyakorolta és mindannyian azt skandálták: "Alföldi, takarodj!".
Csatlakozott hozzájuk Pörzse Sándor képviselő is, aki arról beszélt: a kormányváltás nem hozott változást a kultúrairányításban, ahol szerinte továbbra is az SZDSZ szellemisége a meghatározó. "Alföldi nem maradhat a Nemzeti Színház főigazgatója, aki nem érti, hogy miért nem ünnepelhetik a román nemzeti ünnepet a színház épületében" - tette hozzá Pörzse.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke is felszólalt, aki pártja honlapján a tüntetés előtt közölte: "A Jobbik érthetetlennek tartja, hogy miként az SZDSZ-es EP-képviselőből szlovéniai nagykövetté vált Szent-Iványi István politikusbűnöző is átmenthette hatalmát, úgy a hasonlóan deviáns elveket támogató Alföldi Róbert is megmaradhat ezen a kiemelkedő fontosságú poszton, oly sok ízléstelen botrány ellenére is". Ezt az álláspontját hangoztatva, ismét a deviancia templomának nevezte a Nemzeti Színházat. Kifejtette azt is, hogy szerinte Alföldit azért nem váltották le, mert "a szerencse sem mer neki hátat fordítani".
Szót ejtett arról is, hogy összehívta csütörtökre a Kulturális és sajtóbizottság ellenőrző albizottságának ülését, melynek témájául Alföldi, a Jobbik által tervezett leváltása szolgál. Kifogásolta, hogy az igazgató először elfogadta, majd lemondta a meghívást erre az eseményre. Úgy vélte, ebben a kormánypárti képviselők segédkeztek neki, akik ugyancsak jelezték: nem lesznek ott.
A Nemzeti másik oldalán csendesen zajlott a szimpátiatüntetés, körülbelül nyolcvanan álldogáltak virággal a kezükben Alföldiért. Őket a Nemzeti Színház büfései fogadták az ajtóban, akik meleg teát, zsíros kenyeret osztottak, miközben elkezdődött a János vitéz a nagyszínpadon.

Rövid időre Alföldi Róbert is felbukkant. Minden lépését kamerák követték az "ellentüntetők" csoportjában, akik között a színházi szakma számos képviselője megjelent: Ascher Tamás rendező, Dömötör András rendező, Csató Kata bábrendező, Csákányi Eszter színésznő, Fekete Ernő színész, Kárpáti Péter író, dramaturg; Upor László dramaturg; kritikusok, újságírók többek közt Csáki Judit, Koltai Tamás, Szemere Katalin, Tompa Andrea, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem több hallgatója. Egyikük azt nyilatkozta a Színház.hu-nak: azért van itt mert "lehetetlenség, hogy bármilyen beleszólása legyen kulturális ügyekbe olyanoknak, akik nem járnak színházba, elfogadhatatlan, hogy bárki korlátozza a művészi szabadságot és felháborító, hogy egy igazgatót nem művészi értékei, hanem vélt, vagy valós homoszexualitása miatt támadnak".


Kapcsolódó cikk:
- Vádolják Alföldit

süti beállítások módosítása