Testek filozófiája

2010. december 10-én a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, illetve 2011. január 25-én a Nemzeti Táncszínházban mutatja be legújabb, Testek filozófiája címet viselő előadását a Szegedi Kortárs Balett.

400Fil.1

 

A produkcióhoz kapcsolódóan december 9-én, csütörtök este 7 órai kezdettel középiskolásoknak és egyetemistáknak szóló úgynevezett Diákszem estet tart a társulat a szegedi Kisszínházban, melynek keretén belül az iskolákból érkezett résztvevők utóbb írásban beszámolnak tapasztalataikról, illetve személyesen is elmondják véleményeiket a Kortárs Balett év végi diáktalálkozóján. Szintén ennek a generációnak december 14-én 16 órai kezdettel a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában Beavató Színházat rendez az együttes, ahol Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető irányításával interaktív beszélgetés lesz.

„A saját létünk vagy egyáltalán az élőlények létének értelmét és célját kutatni - objektív szempontból - mindenkor értelmetlennek tűnt fel nekem." (Einstein)

 

400Fil.2

 

A testünk mozdulataink által vajon képes-e az érzelmek, emberi viszonyok, intenzitás, dinamika ábrázolásán túl komoly filozófiai kérdések megválaszolására? A darabban ennek a kettős feladatnak megvalósítására teszünk kísérletet és egy-egy koreográfiát két értelmezésben mutatunk meg. Egyszer önmagában, minden külső eszköz és irányított tartalom nélkül, csak a táncosok mozdulatait, egymás közötti viszonyait figyelve. Másodszor a táncosok bizonyos fogalmakat személyesítenek meg, ezáltal az adott koreográfiának teljesen más tartalmat adnak, és a már látott mozdulatok konkrétabb értelmet nyernek. Nem világnézetet, világképet vagy ideológiákat akarunk megfogalmazni, ahogy maga a filozófia is különbözik ezektől, csupán saját eszközeinkkel, vidám hangulatban reflektálunk a felmerülő kérdésekre, problémákra, a nézőnek meghagyva a saját értelmezés, a szabad asszociáció lehetőségét.


400Fil.3



Testek filozófiája
koreográfia kísérlet 2 részben

Táncolják:
Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti,
Haller János, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Májer Gábor,
Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina,
Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

Zene
I.felvonás: montázs
szerkesztette: Milan Savic
II.felvonás: Chopin, Liszt, Schumann, Csajkovszkij, Satie, Gershwin
Fény: Stadler Ferenc
Koreográfus asszisztens: Czár Gergely
Koreográfia: Juronics Tamás és a Társulat
Rendező: Juronics Tamás Kossuth-díjas

Bemutató: 2010.12.10 Péntek 19:00 | Szegedi Nemzeti Színház, Kisszínház
Budapesti bemutató: 2011.01.25 Kedd 19:00 | Nemzeti Táncszínház, Színházterem


További előadások a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában:

2010.12.11 Szombat 19:00
2010.12.12 Vasárnap 15:00, 19:00
2010.12.14 Kedd 19:00

JEGYVÁSÁRLÁS >>>

Támogatók:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szegedi Nemzeti Színház,
NKA, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, NCA, Kortárs Balettért Alapítvány
Médiatámogatók:
Rádió88, Délmagyarország, Look Up, Marie Claire,
Független Hírügynökség, Színház.hu, Fidelio

A képeket Szakács Ildikó készítette.
forrás: Szegedi Kortárs Balett

süti beállítások módosítása