Dindinnák a mocsárban

Az Új Színház az idei évadra is meghirdette a „Kőfal-Pálya” harmadik pályázatát, amelyre olyan stúdiószínpadi – máshol még be nem mutatott – projekteket várt a színház, amelyekben a zene meghatározó dramaturgiai, forma- és/vagy tartalom alkotói elemként jelenik meg.

A pályázat egyik nyertese a gyermekeknek és szülőknek egyaránt szóló Mocsármese című előadás lett. Az Apró Színház és az Új Színház közös produkciója február 6-án, vasárnap 15 órakor kerül színre az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadán.


mocsar

 

Az előadás egy mocsárban játszódik, ahol egy sárkunyhóban elszigetelten élnek a Dindinnák egy mocsárlény család. A mocsárszellem, amely egy hatalmas lótuszvirágban lakik, óvja, vigyázza, figyeli őket. A családfő az ősi jóslattól tartván tiltja az emberekkel való érintkezést. A legkisebb fiúcska egy játék közben átlépi a tiltott sást, ami az emberek világába vezet, ahol találkozik az ember lányával Sumitával. Szép lassan megismerik egymást és összebarátkoznak. Az előadás végén bebizonyosodik, hogy a szeretet, a barátság és a bizalom, a pusztuló mocsarat is megmenti és a dühös, bizalmatlan Dindó papát, a mocsár-családfő lelkét is megpuhítja.

„Lótusz szirma hull a világ,
Rizsszemből nyílik a távolság
Egyet lépsz: a végtelenben jársz
Tízezret lépsz csak egyhelyben állsz."


Az előadás gyermekeknek és szülőknek egyaránt szól, amely az Apró Színház szárnyaló mesélő kedvéből, fantáziájából valamint jávai népmesék ihletésére született.
A színdarab a kedvesen furcsa mocsárlények, a Dindinnák, és az ember találkozásának törtnetén keresztül, az értelmetlen előítéletekről, megértésről, bátorságról, barátságról, családról mesél a gyermekeknek.
A színpadi látvány, az előadásban alkalmazott mozgásnyelv, indiai zene és tánc, a gyerekeket az esőerdők és mocsarak növényei és állatai világába kalauzolja. Az előadás sajátos formanyelvében keveredik a humor és a költészet. Az egyszerű, követhető történet, a színészi játékban alkalmazott gesztus- és mozgásnyelv, tánc, élőzene könnyen érthetővé, átélhetővé, élvezhetővé teszi a gyermekek számára az előadást.
A mese valódi értékeket közvetít, mind formanyelvében, autentikus hagyományokra épülő zene, tánc és mondókák, mind történetében, család, hova tartozás, elfogadás.
Az előadás tanítási célja többek között, hogy a gyermekből előcsalogassuk az aktív, saját fantáziájukat mozgósító, színház értő közönséget.



Az Apró Színház és az Új Színház közös produkciója
Mocsármese

Élőzene, tánc, játék

A mesét kitalálta az Apró Színház társulata
A mesét a társulat ötleteiből színpadra alkalmazta: Tarján Kata, Tarján Veronika

Szereplők:
Dindinnák (mocsár lények)
Dindó papa Horváth Kristóf
Dindi mama Csík Andrea
Dinda Tarján Veronika
Dindi Bisztricsány Linda
Dindó Vanya Róbert

Emberek
Sumita (az ember lánya) Üveges Anita
az ember Harsay Gábor

Dramaturg: Tarján Kata
Díszlet, Jelmez, Látvány: Mészáros Gábor és Benczúr Emese
Zene, tánc: Gulyás Ildikó

Rendezte: Az Apró Színház társulata

Bemutató:
2011. február 6. (vasárnap), 15:00 - Új Színház, Bubik István Stúdiószínpad

Ajánlott: 5 éves kortól
Az előadás után a gyermekek feldolgozó foglalkozásban vehetnek részt.

JEGYVÁSÁRLÁS ÉS TOVÁBBI ELŐADÁS IDŐPONTOK>>>

 

Forrás: Új Színház


süti beállítások módosítása