Jövőre országos a Bessenyei Díj

2012-től a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat kiterjesztik az egész Kárpát-medencére, hogy az elismerés példa és szimbólum legyen az egész magyar kultúra számára. A gyakorlatban ezt úgy valósítják meg, hogy ezentúl két kategóriában osztanak díjat, 2012-től minden évben egy helyi, illetve a városhoz kötődő és egy országos, illetve magyar nemzetiségű művészt díjaznak.

dij


Beszámoló a 2011-es, harmadik díjátadásról

A 2011-ben, a harmadízben odaítélt Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a Magyar Kultúra Napján, 2011. január 22-én a Városháza Dísztermében megtartott Díszközgyűlésen adta át Dr. Lázár János polgármester. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselőtestülete - a bírálóbizottság javaslata alapján - a 2011-es Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat egyéni kategóriában Zoltán Péter klarinétművész-tanárnak, míg a csoportos kategóriában a Városi Fúvószenekarnak ítélte oda.

Az ünnepségen elsőnek Dr. Lázár János tartotta meg köszöntőjét, melyben mindenekelőtt a kultúra fontosságáról beszélt. Azt taglalta, hogy Magyarországot, a magyar népet történelmében mindig a kultúrája mentette meg és tartotta fenn, a legnehezebb pillanatokban is.
Lázár János beszédét azzal a bejelentéssel zárta, hogy 2012-től a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat kiterjesztik az egész Kárpát-medencére, hogy az elismerés példa és szimbólum legyen az egész magyar kultúra számára. A gyakorlatban ezt úgy valósítják meg, hogy ezentúl két kategóriában osztanak díjat, 2012-től minden évben egy helyi, illetve a városhoz kötődő és egy országos, illetve magyar nemzetiségű művészt díjaznak.

A polgármester úr köszöntője után egy mintegy 10 perces film következett Bessenyei Ferenccel. A filmben a közönség részleteket látott a „Mestersége színész" portréműsorból és néhány nevezetes alőadásból. A felvétel azzal a jelenettel zárult, melyben a Nemzeti Színházban 2004. február 11-én megrendezett születésnapi gálán Dr. Lázár János átadja Bessenyei Ferencnek a Hódmezővásárhely díszpolgára kitüntetést.

 

1

 

A film után Bessenyeiné dr. Élthes Eszter tartotta meg köszöntő beszédét, melyet a polgármester úr szavaira reagálva azzal kezdett, hogy a várost ért belvízi károk, valamint a sokak számára egyre nehezebbé váló élet korában nehéz a kultúra fontosságáról beszélni, pedig a kultúra a mindennapi életben is megtakarításhoz vezet, hiszen hozzásegít az egészségesebb, helyesebb, egyszerűbb, jobban beosztott, s ennek következtében olcsóbb élethez.
Majd Dr. Lázár János úr 2009-es ünnepi beszédét idézve - aki akkor azt mondta, hogy még ma is az irigység játszik közre abban, hogy Bessenyei Ferenc művészete és alakja nem kapja meg azt az elismerést, ami kijár neki -, megemlítette, hogy tapasztalatai alapján nem csak az irigység, hanem a tudatlanság, a tájékozatlanság és az igénytelenség az, ami ebben nagy szerepet játszik, mely tulajdonságok egyébként is a kultúra legnagyobb ellenségei.
Ezután örömét fejezte ki, hogy az idei díjátadáson maga Bessenyei Ferenc is látható, hallható volt, és azt a reményét hangsúlyozta, hogy ez a jövőben a városban többször is elő fog fordulni. A díjazottaknak azt kívánta, hogy legyenek büszkék arra, hogy olyan emberről elnevezett díjat vehettek át, aki nem csak Hódmezővásárhely, de az egész magyar színházművészet egyik, ha nem a legnagyobb és legértékesebb alakja volt.
B. Élthes Eszter köszöntője végén a polgármester úrnak átadta a városnak szánt ajándékát, egy dokumentációs anyagot, melyet az Országos Levéltárban, a Történelmi Hivatalban, a Széchényi Könyvtárban és a Színháztörténeti Intézetben végzett kutatásai alapján állított össze Bessenyei Ferencnek és a magyar művészeknek 1956-t előidéző tevékenységéről.

 

3

 

Ezután Almási István alpolgármester úr méltatta Zoltán Péter pályafutását és művészi tevékenységét. A díjat Dr. Lázár János és B. Élthes Eszter adta át a klarinétművésznek, aki ezt rövid beszédében köszönte meg.

A csoportos kategória győztesét, a Városi Fúvószenekart Dr. Kószó Péter alpolgármester úr mutatta be. A díjátadás után az elismerést az együttes vezetője, Vágó János köszönte meg.

Az ünnepségen a Hódmezővásárhelyi Helyőrség Zenekarának kamaracsoportja közreműködött. A díszközgyűlés szokás szerint a Szózat közös eléneklésével fejeződött be.

A 2011. január 22-én, szombaton, a Magyar Kultúra Napján, a délután 15 órakor kezdődő ünnepélyes díjátadás előtt, a Városháza dísztermének előterében kiállítás nyílt „A magyar Himnusz kultuszának nyomában" címmel Dr. Nagy Ádám magángyűjteményéből. A megnyitó beszéd előtt Bessenyei Ferenc előadásában elhangzott a Himnusz.

Az elismeréssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett - Nagy Attila szobrászművész alkotása - mellett 500 ezer forintos pénzdíj is jár.

A fotók a közgyűlésen bemutatott Bessenyei-filmből valók.
forrás: www.bessenyei.hu

süti beállítások módosítása