Live Revolution! Love Revolution!

Egy igazi különlegesség, egészen pontosan egy világpremiert láthatunk a héten. Nigel Charnock nemzetközi hírű koreográfus, Európa szerte ünnepelt előadóművész, aki az Arts Council szerint igazi brit nemzeti kincs, most a Forte Társulattal dolgozik - nem is akármilyen témában. A magyar történelem zűrzavarosnak is nevezhető epizódjai által inspirált darabban többek közt Petőfi-versek, valamint magyar zenék is felcsendülnek majd...

Revolution_medium

 

Jelentős eseménynek ígérkezik a Revolution című bemutató nemcsak a hazai közönség számára, akik minden bizonnyal izgalmas, és kihívást jelentő darabot fognak látni, de a hazai szakma számára is, hiszen egy ilyen együttműködés mindig számottevő tudással gyarapítja a résztvevőket. Nem utolsósorban pedig a nemzetközi hírű koreográfus neve nagyban elősegíti majd az elkészült darab külföldi forgalmazását, ami a magyar színházművészet jó hírét viszi Európába.

Ezt az intenzíven fizikai, szemet gyönyörködtetően drámai darabot a világ forradalmárai inspirálták, de egyben az emberi lélek és a szabadság utáni vágy ünnepe is.

Nigel Charnock munkája totális színház, mely minden eszközt megragad, hogy kommunikáljon a közönséggel. Nigel színháza viccesen komoly, felemelő, formabontó és megejtően emberi.

A szöveg, a mozgás, a zene és a tánc elegyítésével a Revolution kirobbanó örömmel mutatja meg mit jelent a szabadságért és a szerelemért harcolni.

A zűrzavaros magyar történelem által inspirált darabban magyar költők versei (pl. Petőfi), valamint magyar zenék is felcsendülnek. A rendező-koreográfus a saját kultúrához és nemzeti identitáshoz fűződő reakcióit is segítségül hívja az alkotás folyamata során.

Live Revolution! Love Revolution!

 

 

Forte Társulat és a SÍN Kulturális Központ bemutatja
NIGEL CHARNOCK: REVOLUTION

Forradalmár - Vágy - Színház
a Temps D'Images Fesztivál keretében

Szereplők:
Andrássy Máté, Arany Virág, Blaskó Borbála, Grecsó Zoltán,
Juhász Kata, Kádas József, Krisztik Csaba,
Simkó Beatrix, Sipos Vera, Újvári Milán

Díszlet: Nigel Charnock
Jelmez: Juristovszky Sosa
Fény-hang: Payer Ferenc

Rendező-koreográfus: Nigel Charnock

Bemutató: 2011. február 18. péntek / 20.00
2011. február 19. szombat / 20.00
2011. február 20. vasárnap / 20.00
Helyszín: TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza

JEGYVÁSÁRLÁS >>>

Támogatók: British Council, Forte Társulat, NKA, SÍN Kulturális Központ, Trafó Kortárs Művészetek Háza


Forrás: Forte Társulat

süti beállítások módosítása