Kamaszkorom legszebb nyara

Legfrissebb darabjuk az örök témát boncolgatja a mozdulatok nyelvén, kortárs jazz zenére - a GNM Fizikai Színház előadása „Kamaszkorom legszebb nyara" címmel szerepel a Bakelit M.A.C. színpadán február 16-án, március 9-én és 16-án, 20 órai kezdettel. Gyöngyösi Tamás rendező-koreográfus elmeséli, mennyiben hasonlít a darab az 1972-ben Oscar-díjat nyert, azonos című amerikai filmre.

400kamasz_plakat

 

Az első nagy barátságok. Az első csók. Az első „ereszd el a hajam" bulik. Az első érintések. Az első diákmunka. Az első cigi. Az első szexuális élmény. Az első kapcsolat. Az első nagy veszekedések. A sor szabadon folytatható: mindenkinek más jut eszébe a kamaszkoráról, de ami biztos, legtöbb „első" élményünk tizenéves korunkra tehető.


- A Kamaszkorom legszebb nyara (Summer of '42) című Robert Mulligan- film Oscar- és BAFTA-díjat kapott 1972-ben filmzene kategóriában. Az Önök előadása a film színpadi változata?

- Gyöngyösi Tamás: Amennyire emlékszem a filmre, ugyanabban a stílusban próbáltam megfogalmazni, hogyan emlékszik egy felnőtt a gyerekkor, a kamaszkor viszontagságaira, kalandjaira, kapcsolatteremtéseire. A film hangulatát próbálom felvázolni a színpadon.

- A cím alapján egy habkönnyű és romantikus előadásra asszociálok...

- GY.T.: Így van, a darab a romantika bájáról is szól, de emellett vannak benne fordulatok, és a humor is többször felbukkan, ahogy eljutunk a kamaszkorból a felnőtté válásig.

- Alapvetően a táncon van a hangsúly?

- GY.T.: Nem. Ez mozgásszínház, azaz verbalitás nélküli színház. Akrobatika, kontaktok, verekedések, tánc, de mégis az átélés a fő feladat, és hogy hogyan kötik össze ezeket a különböző mozgásszerkezeteket.

- Nem először játszik a társulat a Bakelitben. Miben lesz más ez az előadás, mint a Bál vagy az Éden?

- GY.T.: Mindegyik előadás az oktatási anyagot tükrözi, hiszen a színészképzésben ez egy ügyességfejlesztő tréning összefoglalása, illetve nagyon fontos, hogy a hallgatók színházi körülmények között tudják alkalmazni a megszerzett készségeket vagy betanult mozgásformákat színészmesterséggel ötvözve.

- Február 7-én volt a Kamaszkorom... premierje a nyíregyházi Táncfarsangon. Mennyi ideig tartott a próbaidőszak?

- GY.T.: Szeptembertől indult és decembertől növekvő intenzitással próbáltunk. az utolsó hetekben szinte normális színházi próbaként napi 8-10 órát.

- Kiknek ajánlaná az előadást?

- GY.T.: Elsősorban a saját generációmnak szól, de a fiatalok, azaz a szereplőgárda generációja is rendkívül élvezi a tapasztalat szerint ezt a testbeszéden, akrobatikán alapuló fizikum színházat (testszínházat) .

Gödöllei Anna

---------


GNM Színitanoda - Fizikai színház: Kamaszkorom legszebb nyara

Időpontok: 2011. február 16., március 9., március 16. 20:00
Helyszín: Bakelit Multi Art Center, 1095 Budapest, Soroksári út 164.
Jegyáraink: felnőtt: 1600 Ft, diák/nyugdíjas: 1200 Ft, szakmai: 1000 Ft
Jegyfoglalás telefonon: +36 1 347 0803 (hétfőtől péntekig munkaidőben) és +36 30 516 5225 (hétvégén és ünnepnapokon).
E-mail: jegy@bakelitstudio.hu

 

A GNM Fizikai Színház

A GNM Színitanoda Egyesület Művészeti Szakközépiskola 27 éve, Fizikai Színház tagozata pedig 11 éve működik. Állandóan változik a társulat, mert a végzős hallgatók egy része természetesen dolgozik, de visszajárnak és együtt dolgozhatnak az új tagokkal, akik a GNM Színitanodába jelentkező elsősökből is áll.

A társulat rendszeresen részt vesz főleg magyarországi színházi fesztiválokon, rendezvényeken és nagy sikerrel szerepel az összes mozgásszínházi témában megrendezésre kerülő eseményen. (POSZT-Pécsi Országos Színházi Találkozó, Dunaújvárosi Petőfi Liget, Szegedi Alternatív Színházi Fesztivál, Győri Tánc Fesztivál, Miskolc - Táncegyütt Fesztivál, Nyíregyháza Táncfarsang, Kaposvári Nyári Színhái Játékok, Velencei tavi Nyári játékok, stb.) Jártak Ukrajnában, Indiában, Liverpoolban, Avignonban is.

- A GNM Fizikai Színház eddigi bemutatói:
• Kamaszkorom legszebb nyara 2011.
• Éden 2009.
• Beavatás 2008.
• A Derby 2007.
• A Bál 2006.
• Vívóleckék 2005.
• Szépek és Balekok 2004.
• Mirandolina 2003.
• Shakespeare összes... 2002.
• Rómeók és Júliák 2001.
• Csodálatos Mandarin 2000.
• Széki táncok (Indiai Színjátszó Találkozó-Fesztivál díj) 1999.

forrás: Bakelit M.A.C.

süti beállítások módosítása