Isten dalnokai és muzsikusai

Michel de Ghelderode: Virágos kert (Képek Assisi Szent Ferenc életéből) című darabját mutatták be szombaton az Új Színház Nagyszínpadán. Az előadás rendezője Szikora János. Assisi Szent Ferenc szerepében Száraz Dénest, a Szegénység kisasszonyként Nemes Wandát, Kísértőként Földes Esztert,  a Speaker szerepében Almási Sándort, a tánckarban, valamint „testvérekként” az Új Színház stúdiósait láthatják.

ghelderode2
Michel de Ghelderode (1898 - 1962)

 

 

„... És ha emlékeztek mindarra, amit beszédeimben hirdettem az embereknek és az állatoknak, nevezzétek ezeket az egyszerű szavakat „kis virágoknak" - és szórjátok őket az időbe, biztosan kihajtanak majd és megszépítik más szegények lelki életét!..."

Assisi Szent Ferenc kétségtelenül a legszeretetreméltóbb szent, „Krisztus mása", a szegények trubadúrja, ihletett költő, magával ragadó prédikátor, misztikus rendalapító, a teremtett világ, az emberek, az állatok, a növények és az élettelen tárgyak alázatos tisztelője, aki bebizonyította, hogy lehet evangéliumi tisztaságban élni, hogy mások szolgálata és szeretete vezet minket a tökéletesedés útján az üdvösség felé, mert „Mi egyéb vagyunk mi, mint Isten dalnokai és muzsikusai, akik lelki örömmel akarják megtölteni a szíveket!" Szent Ferenc tanítása és példája az elmúlt századokban semmit nem vesztett érvényéből, a környezetvédő mozgalmaktól a különböző karitatív szervezetekig számtalan társadalmi, illetve civil kezdeményezés meghatározó szellemi ihletője még ma is szerte a világon.

 

 



IMG_0473

Száraz Dénes Assisi Szent Ferenc szerepében
fotó: Takács Zsolt
További képek a foto.szinhaz.hu-n >>> 

 


Michel de Ghelderode, világhírű belga drámaíró a szent halálának hétszáz éves évfordulójára írta művét 1926-ban flamand nyelven. Rendkívül expresszív, felkavaró mű, mely híven követi Szent Ferenc életének legfontosabb fordulatait, költői, gyakran szürrealista képekbe foglalja azokat, ugyanakkor kilépve a történetből szembesíti szinte minden mozzanatát saját korával és persze az Assisi Szent Ferenc köré szőtt legendáriummal is.

 

 

IMG_0355
Száraz Dénes, Nemes Wanda, Nagy Zoltán

 

 

Az Új Színház társulata Magyarországon először vállalkozik e különleges, megrázó és kifejezetten lélekemelő mű bemutatására. Az előadás rendezője Szikora János. Assisi Szent Ferenc szerepében Száraz Dénest láthatja a közönség.

 

 

IMG_0487
Nemes Wanda

 

 


Michel de Ghelderode
Virágos kert
Képek Assisi Szent Ferenc életéből
(Images de la vie de Saint François d'Assise)

Fordító: Lanczkor Gábor


Assisi Szent Ferenc szerepében: Száraz Dénes

Játsszák:
Nemes Wanda
Földes Eszter
Tordai Teri

Almási Sándor
Galkó Balázs
Huszár Zsolt
Nagy Zoltán
Papp Zoltán
Vass György

Továbbá:
Balla Dorottya, Georgiu Hermina, Menczel Andrea
Balla Ákos, Böröndi Bence, Mendler András


Díszlet: Horesnyi Balázs
Jelmez: Tresz Zsuzsa
Dramaturg: Hársing Hilda
Ügyelő: Rovó Rézi
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Pozsgai Rita


Rendező: Szikora János


/Bemutató2011. március 5. (szombat), 19:00/

ÚJ SZÍNHÁZ - NAGYSZÍNPAD

ELŐADÁS IDŐPONTOK és JEGYVÁSÁRLÁS >>>


 

IMG_0349
Jelenet az előadásból

Forrás: Új Színház

süti beállítások módosítása