Nyáron, este fél tizenegykor

Marguerite Duras gazdag életműve a magyar közönség számára csak töredékesen ismert. A szerető című film irányította a figyelmet alkotásaira. Érdemes a színpadról is megismerni Duras az emberi lélek sötétségeibe vezető pontos és okos megfigyeléseit, költészetének drámai erejét, érzéki metaforáit, megrendítően szabad gondolatait – a végzetről, a végletességről, a világ ürességéről, a lét becketti semmijéről...

dorka2
Udvaros Dorottya
fotó: Rick Zsófi 

 

 

A Nyáron, este fél tizenegykor című kisregénye a shakespeare-ien háborgó természet tragikus színpadára állítja a szerelemféltéstől, az elfojtott, ki nem mondott szenvedélyektől vergődő szereplőit, akik egy könnyű nyaralásra indulnak, de életük sorsdöntő lépéseit kényszerülnek megtenni, amikor szembesülnek egy nyílt és véres szerelmi gyilkosság által fölbolydult város forró miliőjével.

Duras története mégsem pusztán a szenvedély hatalmáról szól, hanem a szereplőkben, a főszereplőben, Maria-ban fájdalmasan és csöndesen végbemenő veszteségről. A pusztulás – néma – képei.

Az előadás a tánc, a zene, a szöveg, a csönd erejével jeleníti meg a szenvedélyes, drámai történetet.

A francia írónő és filmrendező Marguerite Duras (született Marguerite Donnadieu) 1914-ben született Vietnámban. Írói és filmes munkássága egyaránt meghatározó – számos novella, kisregény, regény, esszé, színdarab és filmforgatókönyv szerzője, több kiváló film rendezője. A szerető című önéletrajzi ihletésű műve 1984-ben megkapta az egyik legfontosabb francia irodalmi elismerést, az „év legjobb prózai művének járó" Goncourt-díjat (Prix Goncourt). Marguerite Duras 1996 márciusában halt meg Párizsban.

 

 

DURAS – MAGÁNY – VÁGY – FÉLTÉKENYSÉG

Nyáron, este fél tizenegykor

- egy út története -

Marguerite Duras kisregénye nyomán

 

„Olyan szoba ez az én történetem, amelynek küszöbétől csönd a törvény."

(Marguerite Duras)

 

Szereplők:

Maria – UDVAROS Dorottya

Pierre – MAKRANCZI Zalán

Rodrigo Paestra – GERGYE Krisztián

Claire – SZABÓ Vera

Judith – KUNERT Mandula Lujza

A Közép-Európa Táncszínház tagjai:

ELLER Gusztáv, FODOR Katalin, HARGITAI Mariann, HORVÁTH Adrienn, KATONKA Zoltán, MÁDI László, MOLNÁR Zita, PALCSÓ Nóra

A KOMA Társulat tagjai:

DERZSI Dezső, FEKETE Zsolt, JASKÓ Bálint, LASS Bea, MOHAI Tamás, POLGÁR Péter, SZABÓ Vera, VALCZ Péter

SZÉLL Attila (Új Színház)

Rendezés és színpadi adaptáció: VÖRÖS Róbert

Koreográfus-rendező: GERGYE Krisztián

Rendezőasszisztens: HAJÓS Eszter

Zene: KAMONDY Ágnes

Zenész: PHILIPP György

Díszlet: MENCZEL Róbert

Produkciós vezető: KISS Réka Judit
 

PREMIER: 2011. március 24-26. 20:00


KÜLÖNÓRA: 2011. március 25. 18:30

Különórát tart: Molnár Zsófia (irodalomtörténész)

Magyar nyelven.

A FÜGE produkciója.

JEGYVÁSÁRLÁS >>>


 

10+1 kérdéses interjú - UDVAROS DOROTTYA

 

1., Mi az a három szó, ami először eszébe jut rólad, a munkáidról az embereknek és milyennek szeretnéd, hogy lássanak?

Udvaros Dorottya: Remélem, a szerepeim, az alakításaim, a munkám a meghatározó a rólam kialakult képben. Színésznőként azt gondolom, hogy a szerepeimben lássanak jónak, ez a legfontosabb. Legyenek kíváncsiak, hogy megnézzenek egy újabb szerepben.

2., Van olyan álmod vagy terved, amit feltétlenül meg szeretnél valósítani? Mesélnél róla?

UD: Most valósítjuk meg a Trafóban azt a különös "álmot", azt a merész "vállalkozást", ahol egy filmszerű, tömören fogalmazó, zárkózottan szenvedélyes történetet próbálunk barátaimmal, táncművészekkel, zenészekkel, színészkollégákkal előadni. Műfajhatárokat átlépve, a zene, a mozgás, a csönd, a színészet eszközeivel szeretnénk bemutatni a szerelem elvesztésének pillanatait. Maria szerepe fölkavar, ez tölti ki a napjaimat. De már készülök Hernádi Judittal egy dalokból álló előadásra, melyet Ascher Tamás rendez.

3., Ha nem azt csinálnád, amit most, mi lenne a hivatásod? És miért éppen az?

UD: Állatorvos vagy világutazó. Azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, hogy miért.

4., Mi életed legelső emléke?

UD: Nem tudom. Vannak képeim anyámról és apámról, ahogy lefekvéshez készülődünk vidéki albérletünkben... Illatokra, ízekre emlékszem karácsonyokból. Anyám színházi öltözőjének atmoszférája is él bennem; de hány éves is voltam ekkor, nem tudom.

 

folytatás a kapcsolódó blogoldalon >>>

 

 

 

DURAS_B1b_nezokep

süti beállítások módosítása