2. BÁBU Fesztivál

Márciusban második alkalommal rendezik meg a BÁBU fesztivált a Budapest Bábszínházban. A háromnapos szemlére tíz egyszemélyes produkció kapott meghívást. Idén a magyarországi művészek mellet két határon túli társulat előadása szórakoztatja a gyermek és felnőtt közönséget a Játszó-téren és a Nagyszínpadon kialakított kamarateremben.

Ktyagcir2

Törőcsik Eszter - Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása

 

 

A fesztivál nyitó darabja a felvidéki Árgyélus Színház lesz, Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című játékát Kováts Marcell kíséri nép hangszereken. A Kolibri Színház Semmiség előadásában Tóth József játssza a hajdan szebb napokat látott tanyasi ember megható történetét. A Tintaló társulás képviseletében Törőcsik Eszter a Cirkusz Minibusz artistáinak sorsát tárja elénk Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása címmel. A rozsnyói Meseszínház művésze, Badin Ádám a jól ismert Hüvelyk Matyi mesét dolgozta fel, míg Schneider Jankó Mátyás király legendáit eleveníti fel a bábszínpadon. Két felnőtt produkció is szerepel a programban, Varga Péter Pulcinella és a halál, a Ziranó Színház előadásában, valamint Csató Kata Szépség és a Szörny című játéka, az ESZME legújabb bemutatója. Vásári bábjátékokban is bővelkedik a műsor, Kovács Géza a Vásártérrel, míg Aracs Eszter a Gulyás Terkával lép fel. 

 

 

PulcinellaHal6

 Pulcinella és a halál - Ziranó Színház

 


A BÁBU – BÁbfesztivál BUdapesten

2011. március 23–25.
Budapest Bábszínház



2011. március 23.     10:00      Árgyélus Színház, Szlovákia: Angyalbárányok - Écsi Györgyi előadása (5 éves kortól, 50 perc)

2011. március 23.     11:30      Kolibri Színház: Semmiség - Tóth József  (5-8 éves korig ajánlott, 50 per)

2011. március 23.     15:00      Tintaló Társulás: Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása - Törőcsik Eszter (7 évtől, 45perc)

2011. március 24.     19:00      ESZME: Szépség és a Szörny - Csató Kata előadása (Felnőtteknek ajánlott, 60 perc)

2011. március 24.     17:00      Ziranó Színház: Pulcinella és a halál- Varga Péter előadása (10 éves kortól, 40 pec)

2011. március 24.     15:00      Meseszínház: Hüvelyk Matyi - Badin Ádám előadása (3-15 év, kb. 50 perc)

2011. március 24.     10:00      Vásártér - Kovács Géza előadása (4 éves kortól, 45 perc)

2011. március 25.     10:00      Hepp Trupp: Mátyás király asztalánál - Schneider Jankó előadása (5 éves kortól, 40 perc)

2011. március 25.     15:00      Mikropódium: Gulyás Terka - Aracs Eszter előadása (3 éves kortól, 40 perc)

2011. március 25.     18:00      Kemény Henrik: Vitéz László és a többiek (40 perc) - ELMARAD!


JEGYVÁSÁRLÁS>>>
Jegyek válthatók a Bábszínház jegypénztáránál: VI., Andrássy út 69. (tel.: 342-2702), a közönségszervezők részére a bábszínház szervezőirodájában:
VI., Andrássy út 69. (tel.: 461-5090, fax: 461-5091).

 

 

babu_logo

 

Fotó és forrás: Budapest Bábszínház

süti beállítások módosítása