Megvan a POSZT művészeti vezetője

Elvállalta Márta István, az Új Színház igazgatója és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) művészeti vezetését. Az új igazgató, aki idén még csak megfigyelőként vesz részt  a seregszemlén, jelentős változtatásokra készül.

Márta István ennek kapcsán elmondta, hogy a megbízást hosszas mérlegelés után, Páva Zsolt, Pécs polgármesterének személyes megkeresésére vállalta el, de a szakma biztatása is kellett a végső döntés meghozatalához. "Úgy tűnik, személyemben egyfajta szakmai konszenzus alakult ki, amiben Jordán Tamás is megerősített" - tette hozzá.

 

marta

Márta István

 

A június 9. és 18. között zajló rendezvény programkínálata már kész, ehhez az új direktor nem akar hozzányúlni, 2012-re azonban tartalmi és strukturális változásokra készül. "Két-három héten belül szeretnék egy minikonferenciát vagy workshopot összehívni, amelyen mindenki, akinek véleménye, jövőképe van a POSZT-ról, megoszthatja azt a többiekkel. Ezekből megpróbáljuk levonni a tanulságokat, hogy az újításokat teljes szakmai konszenzus mellett hajthassuk végre 2012-ben" - fogalmazott Márta István, kiemelve: művészeti igazgatóként nem csak a szakma, de Pécs városának érdekeit is figyelembe kívánja venni munkája során. 

 

-       

Vajda Márta a Magyar Színházi Társaság titkára a POSZT-ról


"A művészeti vezető személye, értékítélete természetesen valamennyire tetten érhető lesz a fesztiválon" - jegyezte meg Márta István.  Elárulta, hogy tervezi egy olyan érvényesíthető szempontrendszer összeírását, amely alapján háttérbe szoríthatók a szubjektív ítéletek a versenyprogram kialakításánál. "Véleményem szerint az lenne a legjobb, ha a színházak, rendezők csak egy-egy darabbal jelenhetnének meg a versenyprogramban, hogy a magyar színházi élet sokszínűségét megmutassuk" - magyarázta Márta István, aki úgy vélekedett: a versenyprogramot összeállító zsűrin is változtatni kell, de erről szeretné kikérni a szakma véleményét is.      

 

-      

Márta istván Színházi Világnapi Üzenete

 

Az off-programokhoz új helyszínként szeretnék igénybe venni a megnyíló Zsolnay Kulturális Negyedet. A Kodály Központban pedig zenés produkciókat látnának vendégül: speciális, szcenírozott zenei koncerteket, zenére építő színházi előadásokat mutatnának itt be - mondta, rámutatva ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy musiceleket, operetteket hívnának meg. 


"Tavaly megalakult a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó, amellyel nem szeretnénk konkurálni, sőt az ideinél jobban oda kell figyelni a két fesztivál időpontjára" - hangsúlyozta az új művészeti igazgató, utalva arra, hogy 2011-ben a két rendezvény egybeesik. Márta István céljai között említette a fesztivál nemzetközibbé tételét is. "Nyitni szeretnék Európa felé. A zsűribe nemzetközi szakembereket hívunk meg, és ha lesz pénz és akarat, showcase-eket, színházi börzéket szerveznénk külföldi szervezők számára. Nagy hangsúlyt fektetnénk a környékbeli országok színházaira is" - tette hozzá, példaként Horvátországot, Szerbiát, Szlovákiát és Szlovéniát említve.

 

Jordán Tamás a POSZT-ról

 

A POSZT művészeti vezetői tisztsége azután üresedett meg, hogy fesztivált szervező társaság két ügyvezetője, Jordán Tamás és Simon István tíz év után tavaly nyáron visszavonult. A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjévé január 1-jei hatállyal Stenczer Bélát nevezték ki, ám az új művészeti vezetőt mostanáig keresték. Mint ismeretes, a posztot korábban Rudolf Péter és Mácsai Pál is visszautasította egyéb szakmai elfoglaltságukra hivatkozva.

süti beállítások módosítása