Nyolcan is felálltak Egerben

Az egri tánctagozat vezetőjük, Barta Dóra leváltása után bejelentette távozását.

 

Blaskó Balázs ennek kapcsán azt mondta, hogy a 8 táncos szerződésük lejártával, június 15-én távoznak. Hozzátette: annak ellenére döntöttek így, hogy valamennyiüknek szerződést kínált.

 

bdoraBarta Dóra az Órákban


Hangsúlyozta: a kialakult helyzet semmilyen fennakadást nem okoz a színház munkájában, megkezdte a tárgyalásokat a potenciális új tagokkal. A tánctagozat vezetésével várhatóan Topolánszky Tamás táncpedagógus-koreográfust bízza meg, vagyis nem szeretné megszüntetni a tagozatot, amely a jövőben is jelentkezik önálló produkciókkal.


Barta Dóra Harangozó-díjas, érdemes művész hétfőn közölte, hogy a színház igazgatója visszavonta vezetői megbízatását azzal az indoklással, hogy nincs meg a poszt betöltéséhez szükséges felsőfokú végzettsége. Mivel 2013-ig érvényes szerződéssel rendelkezik és a megbízatás visszavonásáról szóló okiratban semmilyen indoklás nem szerepelt, munkajogi lépéseket fontolgat - mondta Barta Dóra.


Barta Dóra azt is kifejtette: valóban nem végezte el a Magyar Táncművészeti Főiskolát, viszont tanított az intézményben és a tevékenysége elismeréseként elnyert érdemes művészi cím is megfelel a szakirányú végzettségnek. Ugyan az igazgató felajánlotta számára, hogy tánckari tagként továbbra is a teátrumban dolgozhat, ám ezt méltatlannak érzi és nem fogadta el. Ezután jelentette be távozási szándékát a tagozat további 8 tagja is. 

süti beállítások módosítása