8 év megkerülhetetlen munkája

Puskás Tamás harmadik ciklusát kezdi a Centrál Színház élén. Az elmúlt időszak vidéki direktorválasztásaiból arra lehetett következtetni, nem marad a poszton. Lapszemle.

Arról is lehetett hallani viszont, hogy Tarlós István megnézte a Pletykafészek című előadást, és beszélgetett a direktorral. Ezt Puskás úgy kommentálta, hogy mindenféle pletyka volt. “Olyan is, hogy a színháznak 170 milliós forint adóssága van, és ezért én visszavontam a pályázatomat. Ez a valótlanság, tehát kimeríti a rágalmazás fogalmát. Miközben azzal hízelgek magamnak, hogy az elmúlt 8 év munkája volt megkerülhetetlen. (…) Ősszel például annak vettem ijesztő hírét, hogy Román Sándornak akarnák adni a színházat. Ez valószínűleg megfelelhetett valamilyen háttérmozgásnak. Ekkor én valamennyi lehetséges fórumon próbáltam tudtul adni, hogy mindenképpen szeretném folytatni a munkát. Igyekeztem tudatosítani azt az eredményt, amit a színház működése és a nézőszám növekedése terén elértünk” – nyilatkozta Puskás Tamás a Népszavának, aki szerint ilyenkor mindig előjönnek nevetséges vádak. “Az egyik volt közülük, hogy én az SZDSZ istállójába vagyok bekötve, SZDSZ bérenc vagyok” – tette hozzá.

 

puskasPuskás Tamás (fotó: Szalmás Péter)

 

A kérdésre, volt-e köze a párthoz azt válaszolta, hogy 2003-ban SZDSZ és Fidesz támogatásával lett igazgató, és az MSZP eleinte Kalmár Tibort támogatta, de végül 12-0 arányban mellette szavazott a kulturális bizottság. Puskás saját bevallása szerint is az akkor fennálló csődhelyzetre tudta a megoldást. És amit kínáltam, annyira meggyőző volt, a helyzet pedig, amit meg kellett oldani, olyan kínos, hogy ez a politikai érdekérvényesítést elsöpörte.

 

Volt öt saját, már készen lévő produkciója, ami a szükséghelyzetben rögtön a repertoár alapja lehetett. “Az előtte lévő években általam rendezett vígjátékok teljes díszlet- és jelmeztárát megvásároltam, egy amerikai filmben játszott szerepem gázsijából. A Vidám Színpad költségvetéséből éppen annyi hiányzott, ami a repertoár felépítéséhez kellett volna. De ily módon rögtön lett repertoár” – meséli az igazgató.

 

Ez alkalommal Kautzky Armanddal, Pozsgai Zsolttal, Tóth Gáspár Andrással, Kálloy Molnár Péterrel és Lippai Lászlóval pályázott és a 6 lehetséges szavazatból 6-ot kapott, míg Kautzky és Pozsgai 2-őt, a többiek egyet sem, majd Tarlós István döntött.

 

A Népszava arról is faggatta Puskást, miről beszélgetett Tarlós Istvánnal a Pletykafészek után. “Nem az volt az örömteli, amiről beszélgettünk, bár az is, mert egyébként a gyermekeinkről beszélgettünk, meg tényleg a Pletykafészekről és régi filmélményeinkről, de az a tény, hogy a város főpolgármestere, aki különben az eddigi gyakorlattal ellentétben magához vonta a kinevezéseket, eljött a pályázat alatt álló színházba egy premierre, és utána a színészekkel is találkozott és pezsgőzött velünk. Ez sokat mondó gesztus” – véli Puskás, aki arról is beszámolt. Hogy ez reményre adott okot, de a bizonytalanság ideje nyugtalanító volt, hiszen ismerősei különböző hírekkel hívták fel.

 

Elmondta, hogy a Centrál Színház továbbra is játszik például Shakespeare-t, és próbálkoznsk a színház méretére szabott zenés darabokkal, illetve bohózatokkal.

süti beállítások módosítása