Antigoné bemutató Marosvásárhelyen

Kortárs magyar darab után a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős magiszteri színészosztályának növendékei április 8-án, pénteken este 7 órától Szophoklész Antigoné című tragédiáját mutatják be a Stúdió Színházban.

maros_egyetem

 

 

Az Antigoné a legismertebb, legtöbbet értelmezett és legtöbbször feldolgozott antik görög tragédiák egyike. Thébában háború dúl: a trónörökös testvérpár egymást gyilkolja meg, egyikük (jogos jussáért) szülővárosa ellen támadt. Az új király, hatalmát megalapozandó, törvénybe foglalja, hogy a lázadót nem szabad eltemetni. Antigoné – bátyjáról lévén szó – az isteni törvények értelmében mégis elhantolja testvérét. A királyi rendelettel dacoló és ezért a halálos büntetést vállaló lány történetének számtalan – például politikai, etikai, korabeli hagyományokhoz szorosan fűződő, sőt akár feminista stb. – olvasata létezik.

 

Harsányi Zsolt rendező és a másodéves magiszteri színészhallgatók első közös munkájából olyan Antigoné előadás született, amely olyan elementáris és egyetemes emberi vonásokra helyezi a hangsúlyt, mint a szeretni tudás, az ostobaság, a konokság, a gyávaság. A különleges látvány- és hangzásvilág a görög tragédiák sajátosan bizarr hangulatát, groteszkségét idézi.

sophokles
Szophoklész

 

UNIVERSITATEA DE ARTE DIN TÂRGU–MUREȘ

MAROSVÁSÁRHELYI MŰVÉSZETI EGYETEM

Szophoklész:

Antigoné

 

Antigoné Kiss Bora, mesteri színész szak, II. év

Iszméné Kiss Andrea, mesteri színész szak, II. év

Kreón Kónya-Ütő Bence, mesteri színész szak, II. év

Őr Horváth Gyula, mesteri színész szak, II. év

Haimón Mihály Szilárd, mesteri színész szak, II. év

Teiresziász Bekő-Fóri Zenkő, mesteri színész szak, II. év

Eurüdiké Derzsi Tímea, mesteri színész szak, II. év

A thébai vének kara/ Harcosok Benő Barna-Zsolt, Deák Orsolya, koreográfia szak, II. év

Bezsán Noémi, Fodor Csanád, Madaras Zoltán, Páll Alíz, Péterfi Arnold, Polgár Emília, Rusu Andor, Szabó Réka, Zaiba Anikó, koreográfia szak, I. év


Díszlettervező: Adrian Ganea, látványtervező szak, III. év

Jelmeztervező: Török Ilka, látványtervező szak, III. év

Koreográfus: Kis-Luca Kinga

Dramaturg: Keresztes Franciska, teatrológia szak, II. év

Zenei munkatárs: Kónya-Ütő Bence

A rendező munkatársa: Ambrus Gyöngyvér, teatrológia szak, II. év

Külön köszönet Berekméri Katalinnak

 

Rendező: Harsányi Zsolt

 

Bemutató előadás: 2011. április 8., 19 óra

További előadások áprilisban: 2011. április 26-án és 28-án 19 órától.

 

 

Az előadás románul feliratozott.

Az előadás időtartama 1 óra 10 perc szünet nélkül.

 

Fotó és forás: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

süti beállítások módosítása